Zorán kezét megcsókolni hajnal felé kozmikus harmóniát jelent. Január Tova herceg, für alle Fälle, odalépett hozzá, a monstruózus plakát elé, a Váci utca elején, és ajkával illette a keze fejét. Nem, nem állítom, hogy megvirradt azonnal, motoros angyalok sem húztak el a Gerbeaud felé, mint a halott Fellininél megtehették volna. Annyi történt csupán, hogy egy fehér uszkárszerű kutya a nyomunkba eredt. Gazdája hiába hívta, hiába kocogott, az érzékeny eb nem tágított új vezére nyomából, ő szólt neki, hogy mások között, régi helyén, új feladat vár rá. Menj vissza, Bleki, súgta felé, a kutya erre visszafordult, bölcsen megállt. Bevárta dzsoggingdresszes gazdiját. Állhatott valahol kábé a Rotschild Clara előtt, és lassan mi is tovatűntünk, mert úticélunk, a hajnali kocsma, az Alagút oldalán, jócskán messze várt ránk. A kutya tán nem vette észre, hogy tudat- és sorsváltás részese lett. A fehér szín és a Bleki parancs tudattalanja alá zuhant, csak a harmonikus gesztus hatott, megélte az üzenetet, s ha bevárta a dzsoggingost, tudta, azt adja neki tovább. Viszonyuk aznap hajnalban megváltozott: kitartott tanítványból a mestere lett. Persze ahogy otthagytuk őt, egyelőre csak várt, nem fordult vissza. Koncentrálta az energiát. Tán százszor is megeshetett, hogy tovasétált az utcát vigyázó Zorán képe alatt, meglehet, meg se látta, nem érte fel, de az is lehet, hogy sejtett mindent, nem is sétált: sorsváltásra vált.
Mi persze mentünk tovább, mint két dolgavégzett angyal, egy lélek megmentése aznapra már tuti volt, a többi őközöttük már csak kommunikáció.
Január Tova herceg október 23-án, szombaton estét adott nekünk, akik ott voltunk a Tam-Tam klubban, a Csanády utcában. Szelíd volt mint házigazda, és szép, picit zavart. Diákat vetített, jól komponáltakat, bájosakat, tisztákat, amiket csak frusztrálatlan pionírművészek tesznek közszemlére – és gyerekek. (Az örök gyerekek, mert a képek kivitelezése igen-igen profi volt és gyakran önironikus.) Alatta gépzene, tehát magnóról gitár, a baksa-soósi egyszálhang meg füttyszó és versek, versek, versek; nonszenszszövegek. Egy olyan lélek kiszólamlásai, amelyik sohasem absztrahál: több dimenzióban él. Persze nem ez a lényeg. Ez nem lényeges.
Az a lényeg, hogy akkor, ott, azon a történelmi napon, a Tam-Tam klubban csend volt. Foszlékony, illanó és tovatűnések között megállapodott. Fellibbenthető, mint valamely fátyol, s odaát biztosra veheted a simogatást. Az illúziókkal való naiv, ízetlen kérdés ami a romantika óta művészeti performenszeken örökké folyik, azon az estén szóba sem jöhetett. Illúziódat vagy kint hagytad, mint a kabátodat, vagy lehámlottak rólad, mint szükségtelen burok az utazás előtt. Nem voltak problémák, nem volt handabandázás, és nem volt blöff, csak annyi, amennyire, hát hiszen, maga az élet is az. Ha megyek az utcán, és Zorán kezét látom egy kirakatban vagy egy tűzfalon, azóta mint műtárgyat nézem. Az év legszebb napján egy ikon része lett.

•	Nyomtatóbarát változat