Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Zalai Hírlap
1994. június 18. szombat

Zorán Nagykanizsán

Nemzedékekre hangolva

Koncert előtt mindig feszült várakozás tölti el az embert: a művészt azért, hogy három évtized múltán tudja-e önmagát adni a jubileum jegyében immár huszonötödik, egyben záróhangversenyen.

A színpad szolid fényárba borul és életre kelnek a hangszerek. Ezen az estén is remekel a „band": Szabó Tamás virtuóz módon improvizál a szájharmonikával, Dandó Péter visszafogottan ujjazza a basszushúrokat, Horváth Kornél (ütőhangszerek) és Csurgay Attila (dob) megbízható ritmusháttérrel szolgálnak. Sipeki Zoltán egészen kiváló gitárszólókkal lopja magát a közönség szívébe, de ha a dal úgy kívánja, finom akkordbontással festi alá a melódiát. Schöck Ottó (zongora) és Papp Gyula (Hammond orgona) hangszereik mestereként a líraiságot, vagy éppen a rockosabb hatást erősítik fel.

És itt van ő, aki a hatvanhármas Ki mit tud? óta nemzedékekre hangolva énekel a velünk született életérzésekről. A kanizsai koncerten non-stop csendülnek fel a már-már klasszikusnak tekinthető, fülbemászó dallamok, amelyekből összeáll a felejthetetlen élő kép: az akusztikus „zorániáda". A középnemzedék még emlékszik a Metró-együttesre, amelynek slágereire önfeledten buliztak a fiatalok a zenekar klubjában. Némi nosztalgiával jó volt újra hallani az örökké aktuális kérdést: Mi fáj?, vagy Fényes Szabolcs slágerét, a Fehér sziklákat. Dusán dalszövegei költészettel érnek fel és elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a Zorán-dalok ma is messze felülmúlják a silány popslágereket. Nem is érdemes azon törni a fejünket, hogy hova sorolhatók ezek a balladaszerű és elégikus hangvételű dallamok. Zorán mind ez idáig megőrzött sajátos orgánumával és egy szál akusztikus gitárjával éppúgy az idősebb korosztály és a mai huszonévesek időtlen, modern dalmondója, mint Bródy, Koncz vagy Presser Gábor.

Szeretem, ahogy sztárallűrök nélkül énekli Gerendás Péter csodaszép dalát, az Eső előtt, eső utánt. A kitűnő vendégmuzsikusok igazán elemükben vannak, amikor kicsit LGT-re emlékeztető stílusban beindul a boogie-woogie zenehenger a „Nem kell mindig„ Presser-szerzeményben. Rokonszenves vonás Zorán szerénysége, ahogy művészetének harmadik évtizedében is oda tud figyelni a szakma többi jeles előadójára: most sem tudom eldönteni, hogy Bródy vagy Zorán tolmácsolásában tetszik-e jobban a Ne várd a májust. A jubileumi koncert legnagyobb érdeme, hogy az akusztikus hangszerekkel tisztán szól a dal és a közönség érzi, hogy semmi trükk nincs a buliban. Zorán kétségtelenül maradandót teremtett az Eric Clapton által útnak indított ”unplugged„ előadásmódban: emlékképeit a kemény és a puha diktatúráról épp oly közvetlenséggel osztja meg a közönséggel, mint amikor a romantikáról, vagy egy egészen egyszerű dalról énekel. A ”zorániáda" megnyugtató korallzátony nyughatatlan világunk stresszóceánjában. Reméljük, hogy még jó ideig a látóhatáron marad ez az üdítő-andalító korallsziget – nekünk, lelki hajótörötteknek.

Gelencsér Gábor

Nyomtatóbarát változat