Figyelem a koncert előtt gyülekező közönséget. Az épület auláját százak várakozó zsongása tölti be. Emitt egy fiatal társaság, amott egy egész család tűnik fel a tömegben. Közöttük tizen-huszonéves fiúk és lányok: kéz a kézben, egymásra fénylő tekintettel. Mellettük idős házaspár. Mosolyognak. Tudják, ha elül a zaj, a fények kereszttüzében, gitárral a kezében egy férfi ül majd. És a dalaiban egy kicsit benne lesznek ők is.

Ám most még csak a zsivaj hallatszik. Illetve mégsem. A színpadról már kiszűrődnek a próba hangfoszlányai. Aztán csend lesz, és a folyosón megjelenik – Zorán. A hangja halk, nyugodt, mint a színpadon.

– Mindig ilyen kiegyensúlyozott, vagy vannak hirtelenebb pillanatai? – kérdeztük a koncert előtt a művésztől.
– A színpadon, a közönség előtt természetesen igyekszem a jobbik énemet mutatni. Ettől függetlenül sohasem játszom szerepet. Akit a koncerten látnak, az is én vagyok, de a hétköznapok során a lobbanékonyság sem áll távol tőlem.
– Minek tulajdonítja ezt a széles, nemzedékeket átfogó rajongótábort?
– Ők jobban tudják erre a választ. Én csak találgathatok. Azt hiszem, talán annak is köszönhető mindez, hogy nincsenek igazán új dolgok a zenében sem. A meglévőket variáljuk, és vissza-visszatérünk a kezdetekhez. Másrészt soha nem egy réteget céloztunk meg dalainkkal. Amit játszunk – a dallam és a szöveg minden apró részlete – rólunk, az életünkről szól.
– Jut-e ideje kikapcsolódni? Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét?
– Nincs igazi, a szó szoros értelmében vett hobbim. Minden létező szabadidőmet tizenöt esztendős Szandra lányommal töltöm. Persze ez nem azt jelenti, hogy elkényeztetem. Szeretném olyannak nevelni, hogy el tudja dönteni, mit szeretne, mi a fontos a számára az életben. Igaz, arról, hogy mindezt milyen sikerrel teszem, csak ő tudna nyilatkozni.
– Mit jelent Önnek testvére: Dusán, illetve Presser Gábor lelki közelsége, támogatása?
– Többet, mint barátságot. A dalok, amelyeket előadok, gyakran a hozzám legközelebb állók beleérző képességéből születnek. E két emberrel, de együttesem többi tagjával is annyira ismerjük már egymást, hogy nem számít, ki mondja ki, ha tudjuk: mindannyian ugyanarra gondolunk.
– Hogyan kívánhatok sok szerencsét a ma esti fellépéséhez?
– Maradjunk a kéz- és lábtörésnél. Mint minden művészember, én is meglehetősen babonás vagyok. Sőt – ha ma már mértékkel is –, van bennem egy egészséges izgalom minden koncert, minden újabb kihívás előtt.

•	Nyomtatóbarát változat