Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Story
1999. október 14. csütörtök

Valóra váltottuk Zorán régi álmát

A varázsló szerepében Havas Henrik

Egy sztárnak épp úgy lehetnek megvalósulatlan álmai, mint bármelyikünknek. Egy régi vágy, gyermekkori fantáziálás, amit aztán sohasem sikerült valóra váltani. A Story sorozatában Havas Henrik próbálja meg teljesíteni hírességek félig talán már elfeledett álmait. Zorán a Ferihegyi repülőtér irányítótornyába vágyott, már hosszú évek óta. Ki gondolná, hogy annyi érzelem megéneklője szenvedélyesen szereti a technika világát is.

Az Üllői úton araszolunk, szinte lépésben. Zoránnak ismerős a helyzet, pár hete vitte ki a lányát a repülőtérre, Szandra most a hét végén érkezik haza New Yorkból.

Sebaj, legalább van időnk beszélgetni. Olyan témákról is, melyek kapcsán ritkán sikerül őt szóra bírni. Például, hogy szerb családból származik, Belgrádban született, s hogy mit jelent számára az anyanyelve.

Magyarul álmodik

Zorán rutinos nyilatkozó: „Magyarul álmodom, fejben is magyarul számolok... Dusán soha nem írt nekem szerb szövegeket. Volt ugyan egy halvány kísérlet, hogy Jugoszláviában is bevezessék a lemezeimet, de valahogy elsikkadt az egész... Templomba csak ritkán járok, de mert a család egyik fele pravoszláv, megduplázódnak az ünnepek...„ Aztán még bevallja, hogy akkor is a szerbeknek drukkol, ha a magyarokkal fociznak. Később politizálunk egy picit, szóba hozom a kitüntetését, Antall József miniszterelnöksége idején kapta. A „medál" nevén Zorán egy picit töpreng, aztán eszébe jut: a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje. Aztán megjegyzi, hogy elég zűrös időszakban vette át a kitüntetést, akkor voltak az emlékezetes rádiós elbocsátások, és ő szolidaritásból kék szalaggal a hajtókáján jelent meg az Országházban.

Ferihegyen átesünk a kötelező biztonsági ellenőrzésen, slusszkulcs, aprópénz, öngyújtó ki és vissza, mellénk szegődik egy igazán csinos hölgy, előáll egy viharvert, diszkréten rozsdás kisbusz, aztán irány az irányítótorony.

Sztrádák a város fölött

Ha nem tudná senki, akkor is nyilvánvaló, hogy tényleg gyerekkori álom ez az irányítótorony. A körpanorámás teremben az egész személyzet érdeklődve hallgatja Zoránt, hogy Dusánnal gyerekkoruk óta repülőgépmodelleket építenek, s hogy már csak azért sem áll távol tőle a technika, mert valaha a Műszaki Egyetemen tanult. A toronyban dolgozók, akár egy szakmabelit, pillanatok alatt maguk közé fogadják.

Vendéglátóink szerint unalmas nap a mai, össz-vissz hatvan gép van a levegőben, bezzeg a Hungaroring, a Forma-1-es verseny napjaiban igazi csúcsforgalom volt, főleg a magángépek torlódtak. Zorán a légifolyosók iránt érdeklődik, pillanatok alatt mindent megért, és amikor észreveszi milyen hülyén nézek, elmagyarázza: „Nagy méretű csöveket képzelj magad elé, ott lebegnek az ország fölött, mint elképzelt, mégis valóságos sztrádák." Próbálom elképzelni, mondjuk mint egy nagy hegyet, amelybe több irányból úgy fúrtak alagutat, azaz légifolyosót, hogy azok nem keresztezhetik egymást.

Aztán máris egy különös görbéről van szó. A lényeg, hogy ha egy utasszállító gép megfelelő magasságban ezt a görbét repüli meg, akkor az utasok egy ideig élvezhetik a súlytalanság mámorát.

Súlytalanul

Aztán a térdünket csapkodjuk, mikor elmesélik, hogyan avatták föl az egyik MALÉV „vezért„ a kormánygép próbarepülésén: „Amikor eljött a megfelelő pillanat, és a nagyfőnök elment pisilni, a pilóta megrepülte ezt a bizonyos görbét. Ugyebár a súlytalanság a repülőgép WC tartályának tartalmára is vonatkozik, nem tudja az sem, hogy merre van a fönt és a lent."

Zorán hatalmasat nevet, aztán máris a Kennedy fiú balesete iránt érdeklődik. „A srác legnagyobb tévedése az volt, hogy kezdő létére vakon próbált repülni a sötétben. A profi hisz a műszereknek, az amatőr nem. A tenger fölött éjszaka, viharban, könnyen pánikba esik a rutintalan pilóta, olyannyira bizonytalan, hogy talán még azt sem érzékeli, hol van a gépe."

Egy Lufthansa-gép felszálláshoz készül, Zorán kap egy fülhallgatót, hogy résztvevője lehessen a manővernek. Újabb tétovázás nyomán hajlandók röviden jellemezni az ilyen-olyan nációhoz tartozó pilótákat. Az amerikaiak mindent tudnak és lezserek. A franciák inkább linkek, még linkebbek a belgák. Az oroszok ma már angolul is tudnak, és mert nagy többségük a légierőtől jött, remekül tudnak repülni. Ráadásul a ruszkik pilótafülkéjében még mindig ott a balta. A múltkor az egyik gépnek nem jött ki a futóműve, fogták hát a kisbaltát, széthasogatták a gép alját, és kikurblizták a kerekeket. Na, ami a cseheket illeti... Ha azt mondanák nekik, hogy Ferihegyen mától háttal kell leszállni, azok tuti megcsinálnák, de nem azért, mert annyira jók, hanem mert enyhén szólva... kicsit hiszékenyek...

Lassan búcsúzunk, a Zorán iránti szimpátia csak nő, amikor kiderül, hogy otthoni számítógépén csak egyetlen játék található, mit ad Isten egy repülést szimuláló program... Szereti nagyon, mert olyan élethű, hogy az ember annyira belefeledkezik, hogy úgy érzi, mintha tényleg repülne...

Csupa jóarcú emberrel találkoztunk – mondja Zorán a parkolóban, aztán egy leszállni készülő gépet figyelünk. Ezentúl más szemmel nézzük Ferihegyet, az irányítótornyot, igaz? – kérdezi Zorán. Igaz.

Havas Henrik

Nyomtatóbarát változat