Aki olyan régóta népszerű művész, mint Sztevanovity Zorán, annak nem könnyű titkokat tartania. A közönség nem csak zenészi pályáját ismeri, hanem azt is tudja, hogy szabadidejében példás családapa, aki mesteri szinten barkácsol... Vajon milyen a viszonya a gasztronómiával?

– Kezdjük a legrégibb időknél. Mi az az íz, melyik az az étel, amelyikre kisfiú korából emlékszik?
– Ezen nem is kell gondolkodnom. A kukoricakása! Az első három évemet tulajdonképpen még háborús körülmények között éltem Jugoszláviában. S a nyomor igen dús fantáziát szül. A kukoricalisztet, darát megfőzték, s mikor mi jutott rá, úgy tálalták. Volt, hogy édes tejjel, máskor túróval, pirított szalonnával... Nagyon finom! Nemrégen láttam, hogy ma már nem tekintik „katasztrófa ételnek". Elegáns dobozban, fóliában, celofánba csomagolva, nem is olcsón árulják a kukorica-őrleményeket.
– Aki csupán a nevét hallja, de semmit nem tud Önről, a származását akkor is megsejti. Mennyire tartották otthon gyerekkorában a szerb szokásokat?
– Nem csak gyerekkoromban. A mai napig érvényes... Hál’istennek élnek a szüleim, így nagyobb ünnepeken együtt vagyunk. Nálunk nem szokás a névnapokat megülni. Minden családnak van egy védőszentje – a miénk Szent Miklós –, az ő napján összejövünk... Meg a születésnapokon persze. Akit távol-közel elérünk, az asztalhoz ül. S természetesen ugyanolyan ünnep a karácsony és a húsvét is, mint az igazi magyar családoknál.
– A húsvét is? Semmi szerb specialitás?
– Dehogynem. A főtt sonka, kemény tojás, sütemények, bárányhús egyebek nálunk is asztalra kerülnek. De anyám mindig készít húsvétkor kapamát is. Ez kicsit törökös étel, de általában jellemző a szerb konyhára a délies, törökös beütés. Elmondjam a kapama receptjét? Kell hozzá egy kiló báránycomb, két fej vöröshagyma, két csokor újhagyma, kevéske liszt, só, bors, pirospaprika, olaj vagy zsír. A húst szabályos kockákra kell darabolni, megsózni, lisztbe forgatni. Aranyszínűre pirítani a zsiradékban, majd kiszedni, lecsepegtetni. Ugyanabban a zsírban megpárolni az apróra vágott vöröshagymát és az újhagyma fehér részét. Majd amikor már üvegesedik vissza a húst, megszórni borssal, pirospaprikával, kicsi vizet alája s puhára párolni. Amikor már majdnem puha a hús belevágni a zöldhagyma szárakat, 4-5 centis darabokban. Paprikás sűrűségűre főzzük, tejfellel kínáljuk. Igen pikáns, jóízű húsétel!
– Valami édesség, sütemény...?
– Máris mondom a receptet! Mi csak joghurtos süteménynek hívjuk, ez már a feleségem specialitása. Meg az, hogy fél óra alatt készen van vele. A barátaink elég gyakran feltételül szabják a vizithez, hogy legyen ám joghurtos! Mondom, fél óra! Egy pohár joghurt, a későbbiekben ezt a poharat használhatjuk mércének. Ehhez kell két pohár rétesliszt, másfél pohár kristálycukor, két egész tojás, másfél pohár olaj, fél sütőpor. Az egészet jól összekeverjük, s lehetőleg csinos formájú teflonba öntjük. Be a sütőbe, és amikor kicsit már sült, kivesszük, és akkor telirakjuk a tetejét valami gyümölccsel. Ez lehet befőtt, kandírozott vagy akár friss. A tésztát még megbolondíthatjuk egy kis reszelt szerecsendióval vagy őrölt szegfűszeggel vagy reszelt citromhéjjal, vagy ha van, cukrozott narancshéjjal. A teljes sütési idő fél óra. (Ha valaki nem rutinos cukrász: azért kell pici sütés után rátenni a gyümölcsöt, mert így nem süllyed el a tésztában.)
– Meglepő, hogy ilyen precízen tudja az adagokat, az eljárást...
– Ne gondolja, hogy profi szakács vagyok. Kifaggattam anyámat meg a feleségemet. Készültem!
– Ahhoz viszont nem kell szakácstudomány, hogy a külföldi turnék gasztronómiai élményeiről meséljen.
– Hát... Muszáj határon túlról kezdeni? Mert van egy fantasztikus étel, Debrecenben mindig ezt esszük, ha ott lépünk fel. Mária néni levese. Az valami fenséges! Tárkonyos, tejszínes, citromos borjúragu. Nem tudom, hogyan készül, de összefut a nyálam, ha az eszembe jut... Ha szabad, akkor mondok egy nyerset. Mármint ételt. Illetve italt... Kubában ittam életem legjobb narancs juice-át! Az utcán ott áll a facsaró ember, jobb oldalán egy hatalmas halom ép gyümölcs, a balján a héjak, középen meg ő, és préseli ki a gyümölcs levét. Annál üdítőbbet, finomabbat, mint a frissen kifacsart narancslé! Egyébként is szeretem az étkezést gyümölcslével kezdeni...
– Főttet is tud?
– Hogyan készül, azt nem tudom, de Tel Avivban ettem egyszer Humust! Igen, ez a neve. A külleme nem valami bizalomgerjesztő, mert az állaga mint a krumplipüré, az egész mégis úgy néz ki, mint a malter. No de az íze! Valami bogyóból vagy gumós növényből csinálják, agyon van fűszerezve. Az egész egy ízorgia! Azt hiszem, ezt valami örmény étteremben kóstoltam. De tudja, mi az érdekes? Hogy háborúk ide vagy oda, lövöldözés, ez-az, viszont a legjobb és legizgalmasabb éttermek Izraelben a jemeniek. Jemenieknél ettem először pitát. Olyan, mint egy pogácsa, de belül üreges. Kettévágják és megtöltik. Hol hússal, hol zöldségekkel, máshol gyümölcsökkel. Árulják az utcán is, ott a kis pulton a tucatnyi hozzávaló mártás, és azt öntesz rá, amit akarsz. S ráadásul, a legeldugottabb, legágrólszakadtabb árusnál is melegen kapod a pitát!
– Mesélt gyerekkori ízekről, utazásról, szokásokról. Mi a helyzet otthon, a szűk családi körben? Ínyencek?
– A feleségem egy fantasztikus nő! Süt-főz! Van egy találmánya, illetve a mamájáé az ötlet, de ő tovább fejlesztette. Mi csak kukta-húsnak hívjuk. Rántott marhaszelet, ami ugyanúgy van panírozva, mint a hagyományos, csak kuktában, egymásra halmozva, nyomás alatt sül. Mit mondjak? Vajpuhára! Ezt az egész család szereti, általában rizibizivel szoktuk enni, természetesen sok zöldséggel. Van egy másik kedvencünk, ezt anyám karácsonykor szokta készíteni, ez a prebanac. Hasonlít a sólethez, de mégsem olyan... Olyan ízű, mint a legfinomabb gesztenye... Mondhatok még?
– Persze!
– A Sarma od vinovog listya! Kapros mártással készül, hasonlít a töltött tökhöz. Két-három hét van az esztendőben, amikor főzhető. Ez ugyanis zsenge szőlőlevélbe tekert darálthús, amit cérnával kötöznek össze, úgy párolják. Van egy időszak, amikor még finom savanykás íze van a szőlőlevélnek... A törököknél ez a dolma, magyar neve van? Nem is tudom...
– Talán hasonló a tőtike... Most már tudjuk, jól főz a mama, jól a feleség. És Zorán? Soha, semmit?
– Van egy specialitásom, de az is évszakhoz kötött. Kell hozzá egy zöldhúsú, édes dinnye. Azt kettévágjuk, kimagozzuk, a húsát pedig fagylaltoskanál szerű gömbölyű kanállal kiszedegetjük. Félretesszük ezeket a kis dinnyegolyókat, a héjat megtöltjük vaníliapudinggal, rátesszük a zöld dinnyegömböket és behűtjük. Ezzel általában sikerem van!
– Én már olyan éhes vagyok, hogy kopog a szemem ettől a sok finomságtól. Mit ajánl egy igazi „jóllakáshoz"?
– Egy kicsit messzire kellene menni érte, de biztos tipp! Egyszer elvitt a nagybátyám Münchenben egy argentin vendéglőbe, ott ettem életem legkiadósabb steakjét. Ez a steak olyan puha volt, hogy átesett rajta a kés! Vagy 5-6 centi vastag szeleteket adnak, elbirkózhat vele a vendég, és akkora adag, hogy tekinthető elő- utó- és főételnek. Azt kellene megtudni, hogyan puhítják...
– Most azután megállapíthatjuk, hogy Zorán a Nagy Ínyenc!
– Ez egy Nagy Tévedés! Igaz, szeretek enni, de ha sok a munkám, két nap után rám kell szólni, hogy egyek egy falatot...

•	Nyomtatóbarát változat