Még sosem voltam olyan koncerten, ahol korosztályra tekintet nélkül mindenki szó szerint versenyt futott a helyekért. Pedig április 19-én pontosan ez történt az Ifjúsági Házban Zorán koncertje előtt fél órával. Úgy gondolom, a magyar könnyűzenei életben nagyon kevés előadó van, aki ezt több mint harminc év pályafutás után elmondhatja magáról. Bár Sztevanovity Zoránnal sem erről beszélgettünk a két és fél órás koncertje után, hanem arról, miért kedveli a Kispál és a Borz nevű magyar együttest, és miért olvas Kunderát.

– Április közepétől május végéig koncertkörúton van. Hogyan él ilyenkor?
– Ilyenkor tényleg egy erőltetett menetté válik az életem. A hétvégék úgy rohannak el, hogy a csütörtöki vagy pénteki hazajövetelünk után – attól függően, melyik hétről van szó – mintha azonnal hétfő lenne. Nagyon gyorsan eltelik ez a néhány pihenős nap. De számomra és az együttesem számára is ez egy nagyon jó periódus, hiszen nekünk az életünk a zene. Nekünk ezek a csúcsidőszakok, tulajdonképpen az elvárásaink megvalósulásai. Egy koncert feldobott lelkiállapotot jelent, ami után nem is érezzük magunkat fáradtnak. Általában a turnék végén nagy szomorúsággal búcsúzunk el egymástól, mert ezek alkalmi csapatok, annak ellenére, hogy évek óta ugyanaz a társaság van együtt. Mindenkivel le kell egyeztetni, hogy ekkor van a turné, ne vállaljon el mást. Mindenki máshol is dolgozik, hiszen én csak az évben ezt az egy időszakot tudnám garantálni nekik, de ezek nyilván egzisztenciális kérdések.
– Az új albumának Az ablak mellett a címe. Miért ez a szám lett a címadó?
– Két lehetőség van egy lemezcím kitalálására. Vagy valamilyen fantáziacímet keres az ember, tehát olyat, ami összefoglalja az egész lemez lényegét, vagy pedig ki szokták emelni valamelyik dalnak a címét, mint lemezcímet. Ez utóbbi történt most. Ez azonban egy kicsit összefoglaló cím is. Mindegyik dal a Dusán-féle meditáló, kissé ironikus látásmódot tükrözi, magát az életet, ahogy az ember a vonat ablakában ülve, onnan kinézve látja peregni az eseményeket, és a többi szám is beleillik ebbe a képbe.
– A koncerten is elhangzott A színfalak mögött című dal. Ennek a számnak mintha erős politikai felhangja lenne.
– Igen, de csak általánosíthatóan és minden politikai hatalomra igaznak mondhatóan. Nagyon érdekes módon azt vettem észre, hogy elég kevesen tudják kivédeni azt, amit a hatalomra kerülés tartogat. Ez nemcsak kormányszinten igaz, hanem kisebb szituációkban is. Tehát amikor kis emberek válnak nagy emberekké. Erre szokták mondani, hogy a szemétdombon a kakas az úr, és a kakas személyiségét ez kissé meg szokta változtatni, és sajnos, ez nálunk manapság nagyon igaz. Amíg nem alakul ki nálunk is az a politikai kultúra, ami a sokéves, biztonságos, demokratikus háttérre alapozódik, és nem a zsigerre menő csatározás formájában jelenik meg, addig úgy látszik, nem lesz igazán kellemes dolog akár politikusnak, akár a hatalom alattvalójának lenni, mert valami mindig irritálja az embert. Vagy az arrogancia, vagy a nem odafigyelés – ezt mint polgár mondom – vagy a túllihegése a dolgoknak, vagy a túlzott magabiztosság, ahol senki sem ismer el egyetlen hibát sem, azt, hogy ő is tévedhet. Szóval nagyon sok olyan dolog van, amiről az a véleményem, hogy nem kellene ennyire véresen komolyan venni. Ezt a politikai felhangot lehet megérezni „A színfalak mögött" című dalban, és senki ne higgye azt, hogy mi most hosszú idő után beállunk a konkrét politikai hatalmat kritizálni. Ettől mindig is távol tartottuk magunkat, pontosan azért, hogy a dalok önmagukért beszéljenek, és ne kelljen magyarázatot fűzni hozzájuk, hogy most melyik oldalról mondjuk mi ezt.
– Van még egy dal a lemezen, aminek Virtuális Föld a címe, és annak a szövege, és az, amit én olvastam az Ön és a számítógép, valamint az internet viszonyáról...
– ...mintha ellentmondana egymásnak!
– Igen.
– Pedig nem. Azok az előnyök, amelyeket egy új technológia jelent, nem fedhetik el azokat a hátrányokat, amelyeket adott esetben ugyanaz a technológia hordoz. Amióta a tudomány tudomány, és az ember gondolkodik valami új dolgon, az mindig magában hordozta ezt a kettősséget. Klasszikus példa az atomenergia és az atombomba. De ugyanúgy a virtuális valóság, mint olyan, amennyire jó dolgokat lehet hozzá elképzelni: utazni az űrben úgy, hogy nekünk nem kell odautazni, csak felküldjük a kamerákat, és itt a Földön is meg tudjuk ezt a kvázi valóságot élni. Nagyon szép távlatokat látok ebben, ugyanakkor egyfajta ridegülés, elhidegülés veszélye mégiscsak megfogalmazódik az emberben. Azért fontos ezeket megfogalmazni, mert ezekre igenis oda kell figyelni, és ha az ember odafigyel, akkor talán kevésbé fut bele ezekbe a zsákutcákba. Ezért nem érzem olyan ellentmondásosnak, és én a mai napig bősz számítógépes vagyok.
– Maradjunk a tudományoknál. Azt mindenki tudja, hogy Ön a Műegyetem villamosmérnöki karán kezdte el felsőoktatásbeli tanulmányait, de azt már kevesebben, hogy az ELTE filozófia-esztétika szakát el is végezte.
– Ez igaz. De ezt csak saját kedvtelésem miatt tettem, mert a filozófia mindig is érdekelt, azt esztétikát meg testközelinek éreztem. Tehát nem a bizonyítványért tettem, hanem azért az élvezetért, hogy újra tanulhattam. Ezt már több korombelitől hallottam, hogy bizony eljön az a korszak, amikor megszólal az emberben a tudásszomj, és valóban jólesik újra elkezdeni valamit tanulni. Ezt a mostani diákok természetesen maximálisan értelmetlen dolognak fogják tekinteni.
– Valószínűleg.
– De ezt abban az időben én is így tekintettem volna.
– Most egy, a mai fiatalságot talán kissé jobban érdeklő téma következzen: azt hallottam, hogy a kedvenc magyar együttese a Kispál és a Borz?
– A mostaniak közül igen. Itt nem arról van szó, hogy őket hallgatom éjjel-nappal, bár a lányom elég gyakran teszi ezt, így nagyon sok dalukat ismerem. De azt egyből hallottam, mikor először hallgattam őket, hogy tehetséges srácok, akik zenészként zenélnek. Értelmes és áttételesen is értelmezhető szövegeket énekelnek, és megvan bennük az a spiritusz, az a szikra, ami ritkaság ma. Éppen ezért szoktam őket emlegetni, mert manapság nagyon sok nem zenész zeneprodukció születik, ahol az ugrabugra a lényeg és a playbackre éneklés, és nem is biztos, hogy ők vették fel a dalt a stúdióban. Nyilván a Kispál zenéje nem lehet hozzám közelálló zene, de magunk is nagy propagálói vagyunk az élő zenélésnek, ebből a szempontból sok rokonság van köztünk.
– De azért otthon inkább Mahlert hallgat?
– Ha van egy kis időm, és éppen komolyzenét van kedvem hallgatni – tényleg adódhat ilyen lelkiállapota az embernek – akkor Mahler II. szimfóniáját nagyon szeretem. De meg kell, hogy mondjam, nagyon kevés időm van mind zenehallgatásra, mind olvasásra. Kevesebb, mint szeretném.
– Milyen könyveket szokott olvasni?
– Most nagyon rákaptam Máraira. Nekem ő egy felfedezés. Nyilván őt nem nagyon jelentették meg ‘89 előtt, de egy fantasztikus gondolkodó, lenyűgöző az intellektusa. De Kunderát is nagyon szeretem, mert mindig kedveltem azt a fajta irodalmat, amelyben van egy kis irónia, szarkazmus. A cseheket nagyon szeretem filmben és irodalomban is.
– Az Ön neve hajnalt, Dusáné lelket jelent. Mennyire illik Önre a neve?
– Nomen est omen – mondják, a név kötelez. Tehát a név határozza meg hordóját, viselőjét. Rám nem tudom mennyire lehet ez igaz. Azért kaptam ezt a nevet, mert hajnalban születtem. Viszont a Zoránnak hangzásban is párja a Dusán. A szerb családokban gyakran használják közösen ezt a két nevet. Nem hiszem, hogy ezt meg lehetne úgy magyarázni, hogy Dusán a lelkibb, én a hajnalibb. Így nem működhet a dolog.

•	Nyomtatóbarát változat