Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Népszava
2001. december 28. péntek

Nem vesztettük el önmagunkat

Beszélgetés Zoránnal nemrégiben megjelent új lemezéről

Így alakult címmel jelent meg Sztevanovity Zorán új szólóalbuma, melynek tíz dalát Presser Gábor és Sztevanovity Dusán írta. A CD turnéja jövő tavasszal indul, a három budapesti koncert május 6-7-8-án lesz az Erkel színházban.

– Rezignáltnak érzem a lemezt – ilyenek lennének az alkotók vagy csak „így alakult"?

– Is-is... A rezignáltság egy kritikai szemléletmód következménye, amely mindig jellemzett bennünket. Akinek olyan lehetőség jutott, hogy nagy nyilvánosság előtt szólalhat meg, annak szerintem kötelessége is kritikával szemlélnie a világot. A dalok rólunk és a bennünket körülvevő világról szólnak, és ez a világ mostanában okkal vált ki rezignáltságot. Rettenetesen rossz erkölcsi állapotban van az ország, hihetetlen módon vált újra magától értetődővé a simli, a tisztességtelenség, a törtetés. Nem kell feltétlenül a politikára gondolnunk, elég például a közlekedésre, ami jó mutatója egy ország morális helyzetének.

– A lemezen vannak derűsebb és líraibb dalok is, épp ezt a sokszínűséget érzem az egyik erősségének.

– A címadó dal szinte végig azt sugallja, hogy a mi nemzedékeinkkel, a mai ötvenesekkel és negyvenesekkel csak megtörténtek a dolgok, nem múlt rajtunk semmi. Még az ötvenes években is volt azért némi életterünk, voltak, ha szűkösen is, választási lehetőségeink. Tisztesség és tisztességtelenség közt mindig lehet választani, bár vannak periódusok, amikben a tisztességtelenséggel nagy előnyökhöz lehet jutni. Mi is játszhattunk volna másfajta zenét. Nem akarok persze hőst faragni magunkból: mi akkor kezdtük, amikor a bilincsek már lazultak.

– Egy másik dal szerint „zajlik az össznépi megtévesztés", bohócnak néznek bennünket, vagyis az folytatódik, amiről egy pillanatig azt hittük, véget ért.

– Ezt nem csupán aktuálpolitikai célzásként kell érteni. A történelemből is tudjuk, hogy kevés ember van, akit nem deformál a hatalom. Továbbá a hatalom – természeténél fogva – többé-kevésbé alattvalóvá tesz, amire mi, sajnos, fogékonyak is vagyunk. Tudjuk, hogy a bűvész becsap, de lelkesen tapsolunk neki.

– Az én időm című dal sem fest derűs képet az általunk megélt évtizedeikről.

– Ez a szám a régebbi Boldog idővel együtt teljes, hisz nagyon sok öröm és boldogság is volt a gyerek- és kamaszkorunkban. Egy nagy szerelem kellős közepén nem törődtünk azzal, hogy puha vagy kemény diktatúrában élünk-e épp.

– A gyerekkor néhány helyszíne ott is van a szövegekben, például egy bérház gangja.

– Dusánról azt szoktam mondani, hogy a szövegekben olykor kis forgatókönyveket ír, helyszínekkel, szereplőkkel. Ez a gang valóban létezett, ahogy a nagymama ugyanitt emlegetett pogácsája is.

– A legbensőbb érzelmeinkről szóló dalok, a Meddig fáj még?, és az Ezer alakban pőre, megrendítő vallomások.

– Egy szeretett személy, egy feleség vagy apa elvesztése mindig fájdalmas, s a fájdalom soha nem szűnik meg teljesen, ami nem baj, sőt jó. Nem csupán fájdalommal kell azonban a halottainkra gondolnunk, hisz sok szép vagy derűs élmény is eszünkbe juthat. Mi leszünk kevesebbek, ha elfelejtünk valakit.

– Nem hiszem, hogy a rádiókban gyakran halljuk a számokat. Ez nem zavaró?

– Azért nem az, mert nem érzem ennek a negatív hatását. A lemezek elfogynak, a koncertek telt házasak – évente negyven-negyvenöt koncertet adok. S persze vannak olyan adók, ahol hallhatók a számaim. A kereskedelmi rádiókban hallható egyenzenével az a bajom, hogy egyeduralomra törekszik, a szerkesztők a könnyebb ellenállás felé mennek el. Talán egyszer sokszínű lesz a kínálat, és ki fog derülni, hogy tévedés az az állítás, mely szerint „csak ez kell a népnek". A lemez sikeréből is arra következtetek, hogy nem vesztettük el a közönségünket, aminek talán az is oka, hogy nem vesztettük el magunkat sem.

D. Magyari Imre

Nyomtatóbarát változat