Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Szegedi Egyetem
1991. december 9. hétfő

Zorán

A nyár egyik kellemes meglepetése volt Zorán új lemeze, de azt hiszem, a hozzá kapcsolódó előadás – amelyben majd 700 ember szórakozhatott – nem okozott nagy meglepetést. Ezt vártam. Öttagú zenekar, három vokál hang és vendégművészként Gerendás Péter lépett Zorán mellett színpadra. A koncert után az új lemezről akartam beszélgetni az előadóval, de közben nem csak az élet dolgairól esett szó.

– Számomra meglepő volt ennek a lemeznek a hatása, mert olyan emberek is lelkesen hallgatták, akik számára eddig csak a diszkó létezett. Mit szólsz a közönség reagálásaihoz?

– Egyrészt örülök, mert hidd el, a pénz a legkevésbé vonzó része annak, amit csinálunk-csinálok, hadd beszéljek csak a magam nevében – szóval a közönség reakciója, akár a színpadon, akár a lemez meghallgatása után, nekem mind a mai napig fontosabb, mint hogy ezért pénzt kapok, vagy sem.

Azt hiszem olyan változó korban élünk, amikor jobban szelektálnak az emberek, szűkebbé váltak a lehetőségeik, miközben a piac egyre bővül. A legfrissebb nyugati lemezek heteken belül elérhetővé válnak, a magyar piacon is rengeteg új arc jelent meg, és még a régiek is itt vannak. Nagyon nagy a választási lehetőség, és ez kifinomítja az ízlést. Erre vágytam egész életemben, hogy ne csak az a három zenekar legyen a piacon. Visszatérve a kérdéshez, nagyon örülök, mert azt látom, hogy a fiatalok nyitottabbak, mint régen, és a legjobb bulijaink mindig a főiskolákon vannak.

– Sokan azt mondják, hogy pesszimista ez a lemez. Te is ilyen lettél az utóbbi időben?

– A lemez valóban pesszimista, én talán nem is vagyok annyira az, mint ahogy a lemezből esetleg következtetni lehetne. Érzelmeim sokféleségét nem lehet tíz dallal megmutatni, ám alapvetően optimista se vagyok. Úgy érzem, sok energiánk megy el fölösleges dolgokra – és most a többes szám egy jóindulatú többes, a hatalom vagy a kormányzás irányába – de sok energiát pocsékolnak el arra, hogy egymással olyan dolgokat tisztázzanak, amiket már rég el kellett volna felejteni, és a jövővel foglalkozni. Abszolút egyetértek a Fidesszel, akik ha rajtuk múlott volna, rég lezárják az acsarkodásokat. De nem ez történt, ezért vagyok ilyen pesszimista. A mi generációnk pedig már hozzászokott, hogy kísérleti nyulak vagyunk, mert annak idején az egész szocializmus ügyét, mint egy kísérletet éltük végig, ahol ami bőrünkre kísérleteztek. Remélem, ti abban a szerencsés helyzetben lesztek, hogy nyitott és tiszta gondolkodású emberek kezébe kerül az ország irányítása.

– Mennyire éled át a történelmet – miként viszonyulsz hozzá –, és mennyire érzel felelősséget a gyermeked iránt?

– Felelősséget csak annyira érezhet az ember, amennyire befolyásolni tudja a történelmet, de ugye erre elég kevés lehetőségem van. Féltem a gyerekemet, mert itt ez a szféra, amelyben élünk, Európának ez a része olyan forrongó állapotban van, hogy egyszerűen kiszámíthatatlan a fejlődés iránya. Az optimistább énem abban bízik – okulva az iraki eseményekből –, hogy ma már egyszerűen nem engedheti meg a civilizált világ, hogy itt, Európa közepén olyan dolgok történjenek, ami a XX. század végéhez nem méltó. Gondolok itt főleg Jugoszláviára – ami nagyon is közelről érint. Egyszerűen az utóbbi évtizedek legnagyobb tragédiájának tartom. Ennyi embernek kell meghalnia. Anyáknak, a kilencvenes évek elején rettegniük kell, hogy fiukat behívhatják katonának, és esetleg elesik a csatatéren. Ez felfoghatatlan számomra. Ezért gondolom, hogy itt minden megtörténhet, és nem tudom, hogy a gyerekemre milyen felnőttkor vár, s félnie kell-e annyit életében, amennyit más okokból ugyan, de nekünk is félni kellett.

– A leginkább a történelemről szóló Volt egy tánc című dalnak esetleg van valamilyen átélt alapja?

– Szóról szóra szüleink történetét írta meg Dusán. Ezt a műsorban mindig el is szoktam mondani. Azért írhatta meg, mert sorsuk jellemző sorsa generációjuknak. Egy generáció, akik sok mindent átéltek, de sokan már nincsenek közöttünk, és a mostani változásokra már csak egy rezignált mosollyal figyelnek, mert élvezni nemigen tudják.

– A barátságokkal hogy állsz? Az érzések a napfényben valóban kihűlnek, ha jobb világban élünk a barátság szálai gyengébbekké válnak?

– Saját tapasztalatom, hogy legjobb barátaimat két-három hétig nem látom, céget alapítottak, kft-t vezetnek vagy turnéznak valahol, s bizony elég csak magamra gondolni. A feleségek is belekezdenek valamiféle vállalkozásokba, hogy hozzájáruljanak a család anyagi létéhez, s egyszerűen hetekig nem találkozunk, és erről szól a dal. Az a sor a dalban, hogy „persze örülök, ha jól megy neked" éppen arról szól, hogy azok kezdenek jobban eltávolodni, akiknek beindul valami, mert akkor ugye huszonnégy óra is kevés.

– A dalok szövegeit egyébként meg szoktátok beszélni a testvéreddel, vagy ennyire egyformán gondolkodtok, hisz rád vannak szabva ezek a szövegek.

– Dusán ma már a dalok szövegeit úgy írja, hogy alig kell változtatni rajtuk, pedig én nagyon kritikus vagyok, és sose működik bennem az, hogy nem akarom megbántani. Nekem a végeredmény sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi bántó érzés. Egyébként nagyon rugalmasan kezeli ezt, mert tisztában van vele, a színpadra én állok ki, és ezzel én viszem a vásárra a bőrömet.

– Hangulataidból szoktál a saját dalaidba menekülni?

– Saját dalaimba soha, de nagyon szeretem a Dire Straits-t, és Paul Simontól kezdve azt a világot, akik igényesebb zenét játszanak.

– Tudnál Magyarországon kívül is Zorán lenni?

– Nem tudnék sehol. Még Jugoszláviában sem, mert ennyi év alatt kialakult egy olyan szövegkörnyezet, ami csak itt érvényesül, csak itt működik a dolog. Csak ennek az országnak a közegében tudok létezni, mert ezek az érzések, hangulatok semmilyen fordítással nem vihetők át, mert máshol egy hasonló Dusánnak kellene megéreznie azt, hogy miről is akar valami szólni, és megírni azt, úgy, hogy az ott is működjön.

– Nem is gondoltál soha arra, hogy innen el kell menned, ezt nem bírod tovább?

– Nem.

– Ha nagyon kivagy, akkor inkább kikapcsolsz ezekből a dolgokból?

– Akkor csinálok sok minden mást, amit szeretek csinálni. Fúrást-faragást, barkácsolást, egyáltalán fával el tudok lenni hetekig, annyira jó anyag, mindenre kapható. A másik, hogy nagyon komoly computerem van otthon, amivel elég jó viszonyban vagyok.

– A lemezhez visszatérve, mikor volt számodra a boldog idő? Hogy gondolsz vissza a sokat szidott átkos, múlt rendszerre?

– Az átkos múlt rendszerre kétféleképp. Az egyik a politikai, társadalmi rész, ami valóban az elszúrt, visszahozhatatlan, magában a műfajban is. A másik oldala az, hogy az ember ettől még nagyon jól és kellemesen is érezhette magát, kellemes élményei is maradhattak. Nagyon jó gyermekkorom volt, szüleimnek, barátaimnak és a környezetemnek köszönhetően. És ezt nem lehet összekeverni egyéb dolgokkal. Más a magánéleti szféra, amit nyilván befolyásol a társadalmi berendezkedés. Miközben átélte az ember azokat az éveket, természetesen az a döntő, hogy boldog volt-e, megtalálta-e a szíve választottját és az viszonozta-e érzelmeit. Amit szeretett volna, azt csinálhatta-e. Én zenélni akartam, és zenélhettem, de nem vittem annyira, mint vihettem volna esetleg egy nyugati típusú demokráciában – de ez más kérdés. Visszatekintve soha nem fogok belerúgni abba az életbe, mert úgy érzem, igazságtalan lenne magammal és környezetemmel szemben.

– Az elmúlt időszakban olyannak számítottál, aki kimondja a véleményét...

– Mert van.

– ...igen, de úgy érzem, mintha nem változott volna semmi.

– Történt közben egy rendszerváltás.

– De még mindig „magasról néz le a bukott, a hülye diák"?

– Az emberi butaságról, hibákról kiderült, hogy nem rendszerspecifikusak, tehát bőven előfordulnak ugyanolyan gyarló emberek, akik a hatalomba kerülnek, és ugyanúgy előfordulnak tévedések. Ezek a dolgok nem változtak meg, és mindaddig, amíg a természetes kiválasztódás nem érvényesülhet, amíg léteznek az urambátyám kapcsolatok, a provincializmus, addig sem Európába, sem a XXI. századba nem tudunk belépni.

– S végül, mik a legközelebbi terveid?

– Az, hogy ezt a turnét így zárjuk, mint ezt a ma estét itt Szegeden! A vígszínházi záróbuli is ilyen hangulatos legyen, aztán egy kicsit kikapcs.

BAJNAI

Nyomtatóbarát változat