Az egész ország a keresztnevén ismeri, dalait kicsik és nagyok egyaránt éneklik. A beat hőskorszak egyik jelentős alakja volt a hatvanas években, s koncertjein még most is telt háznyi közönséget vonz. Talán olvasóink már ennyi adatból is kitalálták, hogy Zoránról van szó.

Nemrégen Nyíregyházán adott nagysikerű koncertet a népszerű énekes a Móricz Zsigmond Színházban. A technikusok még a színpadot rendezték a fellépés előtt, így jutott egy kis idő a beszélgetésre.

– Több éves hallgatás után jelent meg az új lemez. Mitől függ egy album születése?
– Ennek több összetevője is van, s ha csak az egyik is hiányzik, nincs új lemez. Először is függ az elhatározástól, aztán attól, hogy ráér-e Presser Gábor, Dusán, a hangtechnikus a stúdióval, valamint mennyire vagyunk feltöltődve emocionálisan. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy „van-e mondanivalónk„, bár tény, a zenész is „kiírja” magát, ezért időben túl közel nem is adunk ki lemezt.
– Az utolsó korong négy éve került a boltokba, s mögöttünk van a rendszerváltás is.
– Valóban így van, ez is jelzi, épp ideje megszólalnunk. A rendszerváltással kapcsolatban kevés szépirodalmi mű született, a könnyűzene gyorsabban reagált a változásokra. Ez nemcsak nálunk, a nagyvilágban is így van, gondoljunk csak a segélykoncertekre. A zenészek hamarabb léptek, mint például az ENSZ. Ez a gyorsaság, robbanékonyság a vérünkben van, hiszen ez a műfaj éltető eleme.
– Az album Az élet dolgai címet kapta. Miért éppen ezt?
– A magyarázáshoz lehetne jó ideológiát kitalálni, de felesleges. Egyszerűen arról van szó, hogy a 10 dal közül ezt találtuk a legalkalmasabbnak.
– Az „élet dolgai" közül mi okoz bánatot, mi szerez örömet?
– A legtöbb örömöt a családon belül találom meg, az egy biztos pont a számomra. A bosszúságot pedig családon kívül bármi okozhatja, a politikától a közlekedésig minden benne van. A jó lemez címe egyébként azért is jó, mert olyan időket élünk, amikor azok a dolgok kerülnek reflektorfénybe, amelyeknek a háttérben kellene maradniuk. Gondolok például a sajtó körüli vitára, huzavonára.
– Eltér-e az új lemez a megszokott Zorán-stílustól?
– Az nem lehet, hogy ne legyen folyamatosság, hiszen nem változunk annyira meg. Vallom hogy akkor lehetünk hitelesek, ha önmagát adja mindig az ember, s nem vált minden egyes lemeznél szerepet. Eredetileg úgy képzeltem el, hogy a rendszerváltás révén a politikusoké lesz a szó, a zenészek most már csak a művészetnek élhetnek. Mintha nem így történt volna a valóságban, ezért található politika is a lemezen.
Nem gondoljuk, hogy megváltjuk a világot, csak a műfaj keretein belül, ami a szívünkön, az a szánkon.
– Furcsa kimondani, de jövő tavasszal 50 éves leszel, s ebből 31 évet színpadon töltöttél. Melyik korszakra emlékszel szívesen vissza, lesz-e jubileumi hangverseny?
– Nem fogom ünnepeltetni magam. Szóba került, hogy a turnésorozat budapesti zárókoncertjére meghívom a Metró együttes egykori tagjait. Ez a gondolat duzzadt, duzzadt, s ma már ott tartunk, hogy talán tavasszal lesz önálló Metró-koncert. Tulajdonképpen minden korszakra szívesen emlékszem vissza. Vállalom a Metró könnyedebb, bohókás időszakát is, azonban a zenei munkásságom később, a szóló pályafutásom alatt érett meg.
Felnőttem, mást is megláttam, nemcsak ami közvetlenül körülvett.
– Meddig lehet színpadon maradni?
– Amióta a pályán vagyok, mindig felteszik ezt a kérdést. Ifjú koromban azt mondták, kimegy a divatból a könnyűzene, s vele eltűnök én is. Kiderült azonban, hogy ez a zene mozgalom, életérzés is volt egyben, maga a beat-nemzedék jóval mélyebb valami hordozójává vált. A zene közben beépült a mindennapi életbe, természetes lett. Úgy érzem, addig maradok, amíg tudok olyat produkálni, amit emelt fővel vállalhatok.

•	Nyomtatóbarát változat