Van hangja a fúrógépnek. Bemenekülünk a nappaliból Zorán dolgozószobájába. Építkezés folyik. „Tavaly nyáron lehetőség nyílt rá, hogy megvásárolhassuk az alattunk lévő alagsori lakást. Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk.”

– Hány koncertje volt most egymás után?
– Tizenhárom vidéken. Egy a Budapest Sportcsarnokban. Telt házakkal. sok helyütt állóhelyekkel.
– Ön hogyan bír végigülni a színpadon három órát?
– Szakmai okai vannak ennek. Más, ha az ember csak harmóniákat üt egy lógó gitáron, vagy ha dallamokat játszik úgynevezett egyujjazásos módon. Meg tele vagyok szerkentyűkkel, melyeket kezelni csak helyhez kötve lehet. Harmadrészt: az unplugged műfaja követeli így, ezzel is hangsúlyosabbá téve a különbséget a rock- és az akusztikus hangszerekkel lejátszott koncert között. Ezt mi 1993-ban kipróbáltuk, és úgy maradtunk. Én különben sosem voltam akrobata a színpadon...
– Nem is táncolt soha?
– Merem mondani: a jobb táncosok közé tartoztam. Hétvégeken eljártunk a VI. kerületi ifjúsági klubba, amely a most megszűnt Fiatal Művészek Klubja helyén volt. Sőt a pofátlanságunk odáig terjedt, hogy fölkéredzkedtünk a színpadra. Elkértük a hangszereket. Szívesen odaadták, mert profik voltak, és örültek, ha kimehettek a büfébe. És nagyobb sikerünk volt, mint ennek a zenekarnak, szegénynek, pedig ők ezerszer jobb zenészek voltak. Pontosabban ők zenészek voltak. Mi nem.
– Ez úgy harmincöt esztendeje lehetett. Mit szól Zorán, ha valaki kövületnek mondja?
– Megtisztelő.
– Ki ismeri önt? Dusán, az öccse azt írja: jó lenne, ha tudná, hogy a bátyja milyen ember. Presser azt állítja: Zorán nyugodt egyéniség. Közben ön azt mondja magáról, hogy kifejezetten robbanékony. Fölcsattanós.
– Hát mézesmázos abszolút nem szoktam lenni. Biztos, hogy az érdesebbek közé tartozom.
– Üvölteni is szokott?
– Ha azt nem is, de föl tudom emelni a hangomat. de van egy jó adag önuralmam és önkontrollom. Másrészt vagyok annyira civilizált, hogy nem engedem meg mindenhol magamnak, hogy az ilyen jellegű ösztöneim működjenek. szerintem kell, hogy tudjon disztingválni az ember, attól függetlenül: milyen indulatok élnek benne.
– A testvére fölemlíti azt is, hogy ön tudatos sikercsináló. Meg egocentrikus.
– Az igaz, ha valamit elhatároztam, akkor amennyire lehet, jól akarom megcsinálni. aki nem így tesz, az hülye. A másik az egocentrikusság? Az szerintem rokon az önzéssel. Én úgy érzem, nagyon sokszor vagyok önzetlen, mert át tudok lépni a saját érdekeimen.
– És mi az a tulajdonsága, melyen nem tud úrrá lenni ezzel a nagy önuralmával. Ezt most nem gúnyosan mondtam!
– Ha gúnyosan mondta is – kedvesen elneveti magát –, elfogadom. Egyszerűen nem vagyok elég türelmes. Az indulataimon sokszor nem bírok úrrá lenni. Ez egy abszolút ismert dolog, hogy az ember pontosan azok között a legindulatosabb, akiket a legjobban szeret. Vagy akikről tudja, hogy a leginkább megbocsátanak neki. Vagy akikkel kvázi megengedheti magának. Holott igazság szerint pontosan velük nem volna szabad. De hát ilyen gyarlóak vagyunk. Akikkel már nem olyan jó a viszony, azokkal szemben nem látszunk indulatosnak. Azt hiszem, ez természetes... Különben én antisztár típus vagyok. Engem még a legelején sem túlzottan izgatott föl, hogy most száz rajongónk van vagy százezer.
– Nem ez a legnagyobb nagyképűség? Nyilván nyugodt volt, vannak elegen!
– Akkoriban fogalmunk sem volt, hányan vannak. De ahogyan a fával szerettem dolgozni, úgy szerettem a zenélést. És szeretem ma is. Hisz belevethettem volna már magam a politikába. Vagy az üzleti életbe.
– Ért a bizniszhez?
– Már minimális intelligenciával is el lehet indulni. Az összes produkciót, amely körülöttem volt az utóbbi években, magam szerveztem művészileg és üzletileg is. Bizonyos műveleteket komputerrel egyszerűsíteni tudtam, mivel annak idején műszaki pályára készültem, még mindig sok mindent ezen szemüvegen keresztül látok.
– És azt elfogadta, hogy valóságosan is szemüveges lett?
– Igen, bár vártam vele vagy tíz évet. Mert akárhogy is, ez imidzsváltásnak számít. Különösebben nem féltem, hogy ez hátrányosan érint, de azért mégis... Meg hát nem is hordtam. A zsebemben volt. De ha nagyon kellett, felraktam...
– ...megkérdezhetem, hányas?
– Négy és feles. Mínuszos.
– A haját színezi, ugye?
– Nem. Apámnak is, aki húsz évvel idősebb, csak pár ősz hajszála van. Láthatja, akad nekem is...
– Hogy van az, hogy ön körül mindig ott egy burok. Úgy megyek majd el innen, hogy nem tudom meg: mi lakik mélyen a szívében?
– Ki körül nincs burok? Igaz, nálam ez születési hiba. Ez nem művi titokzatossá tétele a személyemnek. Hogy így akkor majd érdekesebb leszek!
– Pedig erre a végtelen szomorú arckifejezésre vevők a nők. Nyilván meg akarják vigasztalni.
– Hát lehet, hogy vevők... a vigasztalásra speciel most lenne is ok. De mindig ilyen volt az alaptermészetem. Tényleg nehezen vagyok kinyílós. Ha viszont igen, akkor őszintén és mélyen. A barátságaimra ez jellemző. És a szerelmi kapcsolataimra is. A legmélyebb mélységekig el tudok menni. És igazán komoly lelkizésekbe bonyolódni.
– Igen? Pedig mintha a férfiemberek leginkább csak munkakapcsolatban lennének egymással.
– Van, maikor a haverság több, mint az irodalmilag oly szépen hangzó barátság. Szanaszét élünk. Ez lehetetlenné teszi, hogy apróságokat is regisztráló kapcsolatok jöjjenek létre. Pedig kellenének a közös titkok. A beszélgetések. De így a család jelenti a tényleges egységet.
– Meglepetés volt, hogy a BS-ben szólni tudott az önt novemberben ért csapásról, és az egész koncertet a felesége emlékének ajánlotta.
– Úgy éreztem, hogy már mindenki tudja, és az volna a művi, ha nem beszélnék róla.
– Hogyhogy mindenki?
– Mármint azok, akiket én mint művész vagy énekes érdeklem. A Calypso Rádióban februárban kezdtem el újra dolgozni, és a betelefonálók ezt érzékeltették is velem. Nagyon jól esik, hogy érzem a részvétet vagy az együttérzést, de féltem is tőle. Ez is benne volt az addigi tartózkodásomban. Az ember nem vágyik rá, hogy folyamatosan részvétteljes pillantásokkal méregessék. Ezt én sokkal inkább a magánügyemnek tekintettem, minthogy kiteregessem. A BS-ben is csak az utolsó tizedmásodpercben döntöttem el: mégiscsak megszólalok. Ennek nyilvánvalóan a fogadtatás volt az oka. Amikor kimentem a színpadra, úgy éreztem, van ennyi közünk egymáshoz, a közönségnek meg nekem. Jól esett, hogy ezt egyáltalán meg mertem tenni. Ha nehezebb a döntés, ha aggyal nem lehet megoldani, akkor engedem, hogy az ösztöneim vezéreljenek. Ez ilyen eset volt.
– Ön egy kemény férfi?
– Magam sem számítottam rá, hogy ennyire. Ne felejtse el, fél évbe sem telt, és a nyakamba vettem a szervezést. Jó, ilyenkor azt mondják: az ember a melóba menekül. De Éva az első pillanatoktól kezdve a társam volt mindenben. Ő számított a külső szememnek. A televízióban dolgozott. Nem képernyősként, de ismerte az egész sóbizniszt. Tehát ez a mostani munka, a szereplést is beszámítva, csak erősítette a hiányérzetemet. Ez sokkal erősebb volt, mint ami elterelte volna a figyelmemet. Minderre menet közben jöttem rá. A magam számára tehát hatalmas fegyvertény, hogy egyáltalán megcsináltam a koncerteket. Most vágjuk, montírozzuk a háromórás anyagot, hogy május 10-én másfél órában lemenjen majd a tévében. Aztán Sandrával, a kislányommal szeretnék elutazni, és aztán vissza kell eveznem az új, remélhetőleg őszre megjelenő lemez felé. Presser annyi mindent csinál, őt abajgatni kell...
– Húsz esztendő után is fölfoghatatlan ez az alkotói egymásra találás. Dusánnal is. Fatális!
– Én is annak tartom, hogy a szövegíróm a zseniális testvérem és hogy Presser zenei világával így sikerült összetalálkozni. Erre mondják, hogy a sors ajándéka? De annyira azért ismerem magam, hogy nem erőltetném a zenét, ha nem kellene, amit csinálok. Persze nem tudom, mire vittem volna mint komputermérnök. Elneveztek-e volna rólam szoftvert?
– Ez a minimum, amit elvár magától? Ehhez képest gyanús ez a nagy-nagy visszafogottság, és az őrült nagy becsvágy meg jól el van titkolva!
– Nincs ellentmondás. Én így visszafogottan is megpróbálok maximalista lenni.
– És hányszor kezdte újra az életét?
– Nem olyan sokszor. A három házasság, az nyilván három újrakezdésnek számít. Most mindenesetre éppen a folyamatosságot szeretném, Sandra miatt is, fönntartani...



„A turnét gyorsan kezdtem el szervezni. Sok mindenben elkéstem már. Mert a dátumok adottak voltak. Még tavaly meg kellett állapodni. És az ember végig reménykedett. Hátha csoda történik, és Éva ott lehet ezen az áprilisi koncerten. Sandra? Sokszor én merítek belőle erőt. Sőt ő vigasztal engem. Én meg azt hittem, hogy ez csak fordítva fog előfordulni.”
Sandra tizenhárom és fél éves. Kiderült az első perctől kezdve, hogy ügyes a keze. Gitározik. De hogy olyan fokon tehetséges-e, amit már nem szabad veszni hagyni, csak akkor derül ki, ha eléri a művészi szintet.
Zorán egész életében későn feküdt le. Nem csak akkor, amikor Metró szétbomlott, és az adósságok miatt vendéglátózni kényszerült. „Tudtuk előre, hogy ez nem lesz győzedelmes menet. Itthon a három sztárbanda közé tartoztunk, akik elindították ezt a műfajt, de ott a IX. kerületben, Bécsben senkik és semmik voltunk. A bár éjféltől reggel ötig tartott nyitva. Amikor már minden bezárt, akkor jelentek meg ott a gengszterek. Utána négykézláb mentünk föl a lépcsőn. Mert lift nem volt a házban. A negyediken laktunk, és amire hazabotorkáltunk, volt vagy reggel hat.” Zorán ma is többnyire estére jut el addig, hogy egy-egy munkának nekiálljon. Amikor már semmi nesz. Régóta tervezi egy összefüggő színpadi mű megírását. Elképzelés ez. Vágy. Talán lesz rá néhány hét. Netán egy hónap is. Amikor nem lebegnek a feje fölött határidők. Konkrét elvégzendő feladatok. Mert mindig restanciája van. „Látom, a sokadik és múlik el, és még mindig nem írtam meg. De ugye nem is rossz, ha az ember tologathat valamit maga előtt?”
Beceneve soha nem volt. Ötvenöt éves. „Ez a műfaj nem engedi az embert eltunyulni. Ellustulni. Bácsikává válni.” Zorán együtt szokott le, kevéssel kislánya születése után, a cigarettáról édesapjával és a testvérével. Megtartották az ígéretüket, mert nem akartak egymás előtt égni. Antialkoholistának nem nevezhető. De ahhoz, hogy egy pohár sört megigyon, társaság kell. És néha szeret egyedül lenni. De nem vágyik magányra.

•	Nyomtatóbarát változat