„Az első beatzenész már negyvenéves..." – az utolsó táncdalfesztiválnak volt ez az egyik nótája, Szenes Iván írta a szöveget, és mosolyogva bár, de ámuldoztunk: bizony, bizony, öregszenek már ezek a fiúk is!

Csakhogy az első beatzenész most már ötvenéves, március 4-én ünnepelhetjük fennállásának fél évszázados évfordulóját. Zorán, időrendben éppúgy, mint zenei minőségben és tehetsége fokában, kétségtelenül az egyik legelső beat- (vagy későbbi nevén: rock) zenészünk. Erre a kvalitásra még az is jellemző, hogy harminc éve Zorán maradt, csupán „egy neve van", mint számos világsztárnak Chertől Madonnáig. Igaz, ebben közrejátszik az is, hogy a Sztevanovity vezetéknevet nehéz kimondani, de ez az egynevűség alapvetően mégis a népszerűség jele.
– Zorán, téged eddig még nem bácsizott le senki? Nem gyerekekre gondolok persze, hanem 18 éven felüli felnőttekre. Mert az ötven körülieknek, sajnos, ez tulajdonképpen már kijár az ifjaktól, rossz néven sem vehető egy bácsizás vagy legalább bátyámozás.
– Bácsizás? Ellenkezőleg! Ma is azonnal letegeznek a fiatalok, például ha találkozunk a koncert után. Az is igaz, hogy ez nem kizárólagosan a személyemnek szól, hanem a rock műfaj egyik sajátossága. Egyébként pedig annyi dolgom van, hál’ istennek, (koncertek, Calypso rádió, televízió, hanglemezgyár, meg ez, meg az), hogy észre sem veszem, éppen hány éves is vagyok.
– A személyi igazolványod szerint ötven vagy, de vajon ugyanott mi szerepel foglalkozásodként? Szólóénekes?
– Nem, azt írták be, hogy előadóművész. Pedig, ha éppen kérdik, inkább vallom magam zenésznek, azt tágabb meghatározásnak érzem, ebben minden benne van. Ami pedig az életkort illeti, hogy végre túljussunk már ezen: figyeld meg, milyen top formában hódítják ma is a közönséget az ötven körüliek, Tina Turnertól Mick Jaggerig, Quincy Jonestól Paul Simonon át Eric Claptonig.
– És, hadd tegyem hozzá, Zoránig. Egyrészt, mert kiderült, már nagyon régen kiderült persze, hogy amivel a kinti világnagyságok, meg ti idehaza 30-35 évvel ezelőtt indultatok, az nem zenei divathullám volt csupán, hanem több annál, tehát maradandó. Másrészt a felsorolt nevek a nagy és eredeti tehetség bizonyítékai.
– Amikor harminc évvel ezelőtt elkezdtük itt a beatet, amit később rocknak neveztünk, az nem egyszerűen újfajta muzsikálás volt. Akkoriban mi eléggé el voltunk zárva a Nyugattól, tiltott gyümölcsként ízlelgettünk és élveztünk mindent, ami onnan jött, az új hangzású muzsikát is. De nem csak a zenére voltunk fogékonyak, hanem arra a miénktől eltérő, távoli világra is, amit ez a muzsika jelképezett. A siker nyitja a közhangulat változásával magyarázható. Később, amikor a diktatúra már lazult és puhult, egyre többet és többeknek lehetett utazni és a hatalom beszüntette a rock muzsika elleni harcát, addigra ebből az egészből már életérzés lett.
Zorán éppúgy, mint testvére, Dusán, villamosmérnöknek indult, mindketten elvégezték az egyetem felét, aztán nem értek rá többé, annyira lefoglalta őket a Metró zenekar és általában a zene. Mérnöki tanulmányait azért most is hasznosítja Zorán: odahaza computere van, amit sok műveletre használ. Ami pedig a zenét illeti: énektanárnőhöz ma is jár. A könnyűzene lelkiismeretes művelői ugyanúgy életük végéig megteszik ezt, mint az operaénekesek. Sík Olgánál tartja karban (mert tanulás helyett ez ma már inkább nevezhető karbantartásnak) a hangját.
Akárhány éves Zorán, elmondhatja Adyval, hogy ifjú szívekben él. Eddig hét nagylemeze jelent meg, közülük 3 vagy 4 aranylemez volt, de ahogy körülnézek az ízléssel berendezett, tágas lakásban, a falakon sehol nem látom a kitüntetések, díjak nyomát.
– Azért nem, mert nem ez az, ami nekem igazán fontos. Számomra is az a legfontosabb, hogy egy-egy koncertem hogyan sikerül. Tegnap például Szegeden voltam, a SZOTE nagyterme úgy megtelt, hogy a srácok a lépcsőkön és a padlón is ültek. Ezek a fiatalok, a velük zsúfolt házak, az ő megértésük és szeretetük éltet engem igazán. No meg az is öröm, hogy a saját nemzedékem sem hagyott el, érdeklődésük változatlan. Meg még valaki. A koncertet hallgatóknál fiatalabb: 8 éves, a keresztneve Sandra és most befejezzük a születésnapi beszélgetést Zoránnal, mert menni kell érte, a papának a kislányáért az iskolába.

•	Nyomtatóbarát változat