Szombaton a késő esti órákban a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ harmincasok klubjának közönsége a refréneket együtt énekelve, ütemes tapsviharral ünnepelte az est sztárját, Zoránt.

– A testvéremmel, Dusánnal gimnazista korunkban kezdtünk zongorázni a szüleink hatására. Később iskolatársaink szórakoztatására vettük kezünkbe a gitárt. Az idő során a zene szeretete elhatalmasodott bennem, a műszaki egyetemen végzett két évemet is feladtam érte.
– Soha nem bánta meg, hogy a sikerei csúcsán hagyta el a Metró együttest és szólóénekessé vált?
– Nem, mert ez egy bizonyos érési folyamat eredménye volt: első, de meghatározó lépés a „felnőtté válás" rögös útján. A Metró jelentette a gondtalan, felhőtlen éveket, melyeket törvényszerűen kellett követnie ennek az érettebb időszaknak.
– Továbbra is a könnyűzene „magányos farkasa" lesz, vagy tervei között szerepel zenekaralapítás?
– Nem alapítok zenekart, de a Metró feloszlása óta – az alkalomtól függően – mindig zenésztársakkal játszom együtt. Ezt a műfajt nem lehet egyedül produkálni, ez csapatmunka. Egy-egy turné, vagy lemezfelvétel idejére – akár több hónapig is – folyamatosan együtt muzsikál egy állandó társaság. Nagyon jó kapcsolatom alakult ki az LGT-vel, de természetesen még számos – általam nagyrabecsült – zenésszel is. Pályánk mérföldköveit a nagylemezek alkotják, ezeken tudjuk lemérni egy-egy periódus teljesítményét. 1984-ben nem jelent meg, az idén viszont két nagylemez felvételét tervezzük. Az egyik válogatás a régi Metró együttes repertoárjából, a másik pedig – régi álmom – szerzői nagylemeznek készül.
– Otthon pihenés közben milyen zenét hallgat?
– A hangulatomtól függően Mahlertől a klasszikus gitárzenéig, Debussytől Ravelig a zene számos műfaját kedvelem. Sajnos ritkán van alkalmam hallgatni őket, állandóan időtorlódással küszködöm.
– Sikereire, rajongótáborára gondolva bizonyára boldog ember. A magánéletben is?
– Igen, van egy tizennégy hónapos kislányom. Nem hittem volna, hogy egy „nő" ennyire le tud venni a lábamról.

•	Nyomtatóbarát változat