Először sajtóhibára gyanakodtam, aztán meg arra, hogy valamiféle trükk lehet, afféle közönségfogás, hogy egy napon két előadásban tűzi műsorára a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Zorán műsorát. Ám a valóság – mint oly sok esetben, ezúttal is – rafináltabb volt annál, hogy pusztán spekulatív eszközökkel be lehessen cserkészni. Azért volt a két előadás, mert igényelte a közönség, sőt, a jegyostromlók hadából ítélve, még három is megélt volna.
Az előadóteremben várakozó, feszült csend uralkodik. Aztán a bársonyfüggöny előtti erősen megvilágított területre lép egy szál gitárjával Zorán.
A taps lassan abbamarad és megszólalhat a gitár. Stílszerűen az Üzenet című szám csendül fel, amelyet hálás tapssal nyugtáz a közönség, majd az Egy kis romantika következik, amely elindítja a nosztalgia-kedélyeket. Aztán az Így is jó című szám jön, majd az Én meg emlékszem az első dalra, mit olvasatlan dobtak el..., s a következő sorokat már együtt énekli a közönség az előadóval.
Zorán, ha lehet, még lelkesebben, az előadói stílusából fakadó gazdag érzelmeket, a finom humort és gondolatiságot eszköztelenül közvetíti. Azoknak a nézőknek – akik a jegyelosztás véletlenje folytán a hangfalak közelébe kerültek – sem kell napokon át jelbeszéddel közlekedniök. Zorán zenéjére a dalok lágy líraisága és finoman megkomponált zeneiség jellemző.
A koncert csak nem akar véget érni. Harmadik ráadás következik, amikor is Zorán ül a zongorához, hogy egy kedves, sokak számára már feledésbe merült dallal búcsúzzon.
A két előadás közötti pihenőidőben rajongók hada ostromolja az öltözőt. Zorán egy kis türelmet kér, míg átöltözik, aztán szívélyesen fogadja a látogatókat, akik lemezre, emlékkönyvbe kérnek autogramot.

•	Nyomtatóbarát változat