Amióta a televízió nagyobb súlyt fektet a szórakoztatásra, több műsorperc jut a popzenére is. Feltűnnek a képernyőn a legújabb sztárok és sztárjelöltek, de emiatt még a leglelkesebb tizenévesek se hagyják félbe a vacsorájukat. A dolog a helyére került – állapíthatjuk meg, ám ha nem megy ki a fejünkből a minap látott Rockfogyatkozás című dokumentum-összeállítás első része (a második készülőben van) mégis kissé zavarban vagyunk. Mintha ez a „helyére kerülés" együtt járt volna valaminek az elromlásával, értékvesztésével.
A kérdés persze az, hogy mi volt ez a valami? Mert hogy nem maga a zene, azt tudjuk. Talán megközelítjük az igazságot, ha a rockjelenségben társadalmi jelenséget látunk, a mindenkori ifjúság – ez idáig – utolsó nagy nekilendülését a változtatásra. Ma már persze elnéző mosollyal soroljuk, mi mindenért küzdött ez a forradalom: az újfajta hangzású zenéért, a nagyobb hangerőért, a hosszú hajért, a rövid szoknyáért, s az öltöny-nyakkendő viselet ellenében a farmernadrágért... Mosolygunk, mert kivívták nekünk a szabad frizuraválasztás és farmerviselés jogát, ami manapság már a lényegtelen apróságok körébe tartozik.
Pedig a maguk idején nem voltak ezek kis dolgok. Ha rockideológus lennék, egészen nagyképűen is megfogalmazhatnám: végül is tényleg a demokrácia egyfajta kiszélesítését érték el Illésék, Omegáék és a többiek.
Ha jól értetem a Rockfogyatkozás című filmet, a dokumentumfilmes-televíziós rendezőpáros Árvai Jolán és Sántha László, miközben szórakoztató dokumentum-riportmontázst készített az 1957. és 1973. között eltelt időszak rockéletéről, legfőképpen arra volt kíváncsi, hogyan és miért kezdődött el a mozgalom elszomorító metamorfózisa. Milyen szándék és milyen hatásmechanizmus eredményezte a progresszív irányzatok sorvadását, lassú elhalását; a legéleterősebbek manipulálhatóvá, elüzletiesedését? A választ a film készítői nem mondják el, és nem is mondatják el senkivel. A nézőre bízzák, akar-e egyáltalán felelni. Mert ha nem, a Rockfogyatkozás hetvenöt perce akkor is gyorsan eltelik. Magában hordja a fakultatív élményt nyújtó többrészes sorozat lehetőségét, amellyel egyszerre lehet elégedett több nézői réteg. Például azok, akik a rocktörténeti dokumentumokat – amelyekből meglepően kevés maradt filmszalagon – önmagukért kedvelik, szórakoznak a régi felvételeken és közben saját múltjukon nosztalgiáznak. Aztán azok, akik nem fejezetekre kíváncsiak a magyar rocktörténetből – ahogyan a film alcíme közli –, hanem magár a történetre. (Fellelhető filmdokumentumok híján interjúkkal, fotókkal, hangfelvételekkel.) És azok is, akik esztétikai-szociológiai elemzést várnak, a rock tükrében magáról a korszakról.
Ilyen sorozat tervének azonban híre-nyoma sincs, a kétrészes Rockfogyatkozás a Fiatal Művészek Stúdiójában és a Híradó és Dokumentumfilm Stúdióban készült az első része, nyilván szorító körülményeik miatt, a műsorújság szerint öt éven keresztül. a hosszú sorozathoz – még ha olcsó is – biztos anyagi háttér kellenek és megfelelő szellemi kapacitás ott, ahol ez adva van.
De hát nem véletlen, nagyon is szükségszerű az – gondoljuk a Rockfogyatkozás szellemében – ha a szórakoztatás műhelyeiben inkább a diszkóboldogság képviselői érvényesülnek, s nem egy fanyar, tartózkodó összefüggésekre kíváncsi sorozaté. Vigasztalódjunk azzal, hogy ez a mostani, nehezen létrejött, céltudatos és szigorú rocktörténeti vizsgálódás ebben a röpke változatban is megtette a magáét. Talán azzal, a legkevésbé, hogy felkeltette igényünket a folytatásra.

•	Nyomtatóbarát változat