1992. december
Zorán kedvencei
A LocoMusic Zeneműkiadó két vezetője, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán megadta a módját: stílusosan egy robogó vonaton nyújtotta át Zoránnak az aranylemezt, méghozzá Ferenc József rézzel dúsan díszített étkezőkocsijába. A LocoMusic különvonatának erről a különleges eseményéről kérdeztük Zoránt.
Hányadik aranylemeze ez Az élet dolgai
-ért kapott legfrissebb?
Dusánnal próbáltam összeszámolni. Ha beleveszem a Metró együttes két aranylemezét is, akkor azt hiszem, a hetedik. Bár Az élet dolgaiért igazság szerint már átvettem egyet a tavaly december vígszínházi koncerten, de nem a zeneműkiadótól, a LocoMusictól.
Apropó. Vígszínház. A koncertjéről készült felvételt mikor láthatjuk?
Sűrű volt a programom, elhúzódott a montírozás, a tévébemutató, így áttolódik jövő évre. Akárcsak a másik felvételé, amely az idén Metró-hangversenyt megelőző szólókoncertemen készült. Nem is bánom, azt hiszem, az idő ez esetben frissíti majd a hatást a képernyőn. Azoknak is vonzó lehet újra, akik a helyszínen már hallották.
Presser és Dusán egybehangzóan állítják, hogy új Zorán-lemezen dolgoznak. Maradjunk a családban, milyen szövegeket venne most szívesen Dusántól?
Sokat beszélgettünk már róla. Az az érzésem, régebben szókimondóbb, odamondogatósabb volta rockdalok szövege. Érzékenyebben adott hangot annak, ami nem tetszett. Ha mással nem, hát a szembenálló magatartás képviseletével. Nem vagyok híve a direkt politizálásnak, de már úgy eldurvult az élet a hétköznapé is, meg a közé is , olyan vad, sértő, ellenségeskedő szélsőségek kapnak hangot, hogy van miről és van mivel szemben énekelni. Nem túl vidáman mondom ezt, semmi kedvem beállni a durván ordítozók közé. Igazából örömet, szépet, csendes emberit szeretnék átnyújtani azoknak, akik meghallgatnak, mégis, úgy érzem, vissza kell térni a régi szókimondáshoz, akár az utcai dalnok szintjén.
A Calypso rádió péntek délelőttönkénti műsorvezetőjeként egyéni ízlésénél valamivel tágabb kínálatból választja a zenét. Magánemberként mit szeret hallgatni, kik a kedvencei?
Paul Simont a Dire Straits-et, Stinget, Eric Claptont mindig szívesen hallgatom. Feltűnő, hogy Whitney Houston csapásán milyen sok jó női énekes tört az élre. Közülük Mariah Carey-t és Gloria Estefant szeretem legjobban. És van egy nagyon tehetséges magyar énekesnő is. Auth Csilla, hamarosan nagy név lesz, lefogadom. És ha már hazai vizekre eveztünk, nem hagyom ki a Rap-ülőket, bár nem vagyok rap-rajongó, és üdeségükért fiatal lendületükért kedvelem az Azok a fiúk számait.
(év)