Szántó Péter az R-Go könyvről szóló jegyzetében (Átalakítás alatt zavartalan; Élete és Irodalom, 1986. 48. szám) a kötetben lévő tényanyag minőségével kapcsolatban tett föl elgondolkodtató kérdéseket. Magam is szeretnék néhányat e kérdésekhez hozzátenni, mert egyre határozottabb meggyőződésem, hogy a könnyűzenéről szóló könyveknek nem szabadna a tényeket és a tisztességet olyan könnyedén kezelniük, mint egy futamot a zongorán. Számomra ebben a műfajban is mindig szempont volt a tisztesség, kényes vagyok a becsületemre. Ugyanakkor azt látom, hogy mostanában egy csettintés kíséretében bárkit meg lehet rágalmazni, könnyedén le lehet írni bármit, bele lehet rúgni bárkibe, anélkül, hogy tartani kéne a retorziótól. Tudom, az ÉS olvasói nem szoktak hozzá, hogy irodalmi lapban ilyen terjedelemben foglalkozzunk a pop csak beavatottak számára érdekes témáival. Úgy gondolom azonban, az eset tünetértékű, s a közírói etikára is fényt vet.
Az R-Go könyvvel kapcsolatban nekem egyetlen kérdésem van: vajon a szerző, Riskó Géza, illetve „szerzőtársa", Szikora Róbert tényleg memóriazavarban szenvednek-e, vagy már ők is elhiszik, hogy hazugságokkal és emberekbe való rugdosásokkal újabb babérokat lehet szerezni?
A Segély Afrikáért koncertekről van szó, ha nem volna világos. E koncerten az R-Go nem lépett föl, viszont az Esti Hírlapban az R-Go könyv szerzőjével azonos nevű szerző elverte rajtunk, szervezőkön a port. Akkor nem reagáltam a nyilvánvaló valótlanságokra. Részint, mert Szikoráék erősítgették, hogy nekik a cikkhez semmi közük sincs, részint, mert úgy gondoltam, fölösleges a helyreigazítással további reklámot csinálni annak az együttesnek, amelyik a maga jól felfogott személyi érdekeit követve, látványos ürügyet talált ahhoz, hogy ne kelljen három héten belül ugyanott, ugyanakkora közönség előtt föllépnie. Ma már tudom, hiba volt. Akkor kellett volna tiszta vizet önteni a pohárba, akkor talán a könyvnek ez a részlete nem jelent volna meg.
Nézzük sorban!
1. Szikora Róbert azt nyilatkozza: úgy plakátoztuk ki őket, hogy a „szokásos, otromba eljárással" nem is kérdeztük meg az együttest. Mint a koncert egyik szervezője, többször tárgyaltam Környei Attilával, aki az R-Go szervezési teendőit is végzi. Ő beleegyezett a föllépésbe, ráadásul a plakátok késtek, majdhogynem a koncert napjára jelentek csak meg.
2. Szikora Róbert azt mondja, ők nem kerültek a lemezre, mert megtudták, hogy a Bergendy Szalonzenekarnak nem engedjük a föllépést. Először is: Bergendy Istvánnal, akit én nagyon jó muzsikusnak tartok, senki nem beszélt. Nem kértük föl az együttest a szereplésre, mert tipikus tánczenét játszik, nevükben is benne van a Szalonzenekar kifejezés. Más szalonzenekarokat sem kértünk föl, s a két rockkoncertre általában nem hívtuk meg a „belcanto" könnyűzene képviselőit.
4. A könyvben az íratik le, miként utasítottam én vissza Szikoráék interveniálását. A bekezdés így kezdődik: „Megkerestem Zoránt..." Folytatni nem is kell, mert már ez sem igaz. Minden, ami ezután le van írva – kérdések és az én számba adott válaszok – az első szótól az utolsóig valótlanok. Szikora Róbert ugyanis meg sem keresett, nemcsak engem – senkit sem. A szervezőbizottság az Esti Hírlapból tudta meg, hogy az R-Go nem lép föl.
5. „Sokan, miközben lemondtak a gázsiról, más címen ötször-hatszor annyit vettek fel" – olvasom tovább a könyvben. Legszívesebben megkérdezném Szikora Róbertet: kik? Tessék mondani a tényeket, a neveket! Mint a koncertek szervezője állíthatom: egyetlen művész sem kapott semmilyen címen pénzt. A technikai személyzetet kifizettük, s ezt eleve így határoztuk el, mert ők nem negyed óráig jótékonykodtak a színpadon, hanem hetekig szereltek, cipekedtek.
6. „Akkor még mi sem tudtuk, hogy ez az egész egy anyagi csőd...„ – olvasom tovább. A bevételből a Vöröskereszt több mint három és fél milliót utalt át az afrikai éhezőknek. Ki nevezi ezt egy tízmilliós országban anyagi csődnek? Ha úgy hirdettük volna meg a koncerteket, hogy a bevételből másfél milliót átutalunk az Afrikai-számlára, majd a koncert után bejelentjük, hogy az összeget felemeltük a duplájára, mindenki a vállunkat veregette volna. Mivel azonban mi eleve a teljes tiszta bevétel átutalását ígértük, most ilyesmik jelenhetnek meg nyomtatásban, ki tudja, hány példányban. A sejtelmes célozgatások arról, hogy sokak számára ez „magyar popsegély” volt, meg hogy a szakma bizonyos részének társadalmi elismerését akarta segíteni, értelmetlenek. A könyv szerzőinek nem is áll szándékukban a bizonyítás, ők csak Aranyszájú Szent Géza és Róbert pózában kívánnak tetszelegni.
Úgy gondolom azonban, ebben a csoportképben mi, a koncert szervezői és résztvevői nem vállalhatjuk a két szent mellett a sárkány szerepét.

•	Nyomtatóbarát változat