Zorán miskolci estjén fényesen, lelket melengetően kiderült: szomjasak vagyunk a hozzánk szóló dalra. Volt aki csak látni jött Zoránt, mások azért is, hogy élőben együtt legyenek dalaival.
Valójában idézőjel járna a fenti gondolatnak, hiszen betű szerinti másolatról van szó. de félre az idézőjellel: egyrészt a sorokat magam vetettem papírra nyolc esztendővel ezelőtt, másrészt szóról szóra megtörtént a dolog Zorán legutóbbi, diósgyőri fellépésén is.(Bármi hihetetlen is, egy zsúfoltházas Zorán-koncert is lehet ma ráfizetéses. Ez az országjáró bemutató is csak a Neményi BMW Rt., valamint a Trendex Kft. támogatásával valósul meg.)
Az élet dolgai – ez a legújabb nagylemez: ezt a lemezanyagot élőben bemutató műsor címe. Éppúgy hallgatják hatvanon túliak, mint tizennégyen innen valók. Azt mondja:
– Nincs semmilyen felmérésem arról, hogy előadásaimon hányan voltak tizenévesek, hányan negyvenesek, vagy hatvanasok. Ilyen szempontból nekem a közönség – közönség. A dalok sem céloznak meg egyetlen réteget, vagy adott korosztályt. Egyszerűen ez jött ki a dalokból, ilyen alapállású Dusán, aki a szövegeket írja, és akinek leginkább köszönhetem a fogadtatást, ami olyan – amilyen. Tehát ez a fajta szeretet neki is szól.
– A szeretet évtizedek óta szinte „kézzelfogható". Vajon miből táplálkozik?
– Ez az a kérdés, amire csak feltételezésekkel lehet válaszolni. Sose jutott eszembe, hogy ezt egyszer vizsgálja már meg valaki. Ez így nem is működik az emberben; ezt nem regisztrálom ilyen módon, hogy „mennyire szeretnek"...
– Az élet dolgairól szólnak a dalok. Előadójuk számára mik a mai-napi élet legfontosabb dolgai? Ha mondanál vagy hármat...
– Miért éppen hármat?
– Mesebeli szám...
– Nem lehet csak úgy hármat megnevezni, mert az önkényes kiemelés lenne mindabból, amit az élet jelent. Szerintem senki nem akar, én se szeretnék hármat vagy éppen négyet kiemelni, mert elferdíteném a bensőmben működő dolgokat. Aki kíváncsi rá, mi érdekel engem az élet dolgaiból, annak gyakorlatilag válaszoltam a két és fél órás műsorral.
– Naponta hallani ma a rendszerváltásról. Ez a zenétekben hogyan működik?
– Nem történt rendszerváltás ebben a műfajban, mert az már a hatvanas években megtörtént. Akkor, amikor a beatzene egyáltalán megszólalt Magyarországon. És amikor megszólalt, amikor megszületett, akkor „fű alatt" a háttérben létezésével gyakorlatilag leváltotta a rendszert...
– A rendszer, amelyik sok beatzenész szerint „elnyomó" volt...
– Elnyomásról annyian lehet beszélni, hogy monopolhelyzetben volt egy lemezgyár, amelyik ha eldöntötte, hogy valakinek nem lesz lemeze, annak nem lett lemeze. Most sok kiadó van, ha az egyik nemet mond, elmehetsz a másikhoz. Megszűnt tehát a monopolhelyzet, és ma már senki nem mondhatja azt, hogy X. Y pártember politikai meggyőződése miatt nem jelenik meg neki lemeze. Ezek a szempontok már nem működnek.
– És a minőség?
– Attól függ, hogy éppen ki ül ott a lemezcégnél. Nem biztos, hogy mindenütt minőségi emberek vannak. És a piac sajnos olyan, hogy nem mindig a minőséget díjazza. Nem azért, mert rossz emberek azok, akik ezt csinálják, hanem azért, mert nálunk a közízlés ilyen tud lenni. Nézd meg, mennyit lehet eladni a lakodalmas rockból, és mennyit lehet eladni Koncz Zsuzsából: a kettő összehasonlításából kiderül, hogy mi a közízlés. Legalábbis a lemezt a kazettát vásárlók körében.
– Maradjunk Zoránnál. Mégis izgat, mi lehet a titka, hogy unokák és nagyszülők, egykorúak egyaránt szeretnek?
– Ha már mindenáron ki akarod húzni belőlem, akkor nem mondhatok mást: csak azt tudom elképzelni, hogy az emberek ösztönösen megérzik, ha valaki hazudik, és azt is, ha nem hazudik. Valószínűleg azt érezhetik, hogy amit évtizedek óta csinálok – amögött az van, amit valóban gondolok a dolgokról; valószínűleg ezt hitelesnek érzik.
– Tehát a hitelesség a fontos?
– A hitelességen azt értem, hogy az ember nem próbál más lenni, mint amilyen, nem próbál valami álarcot fölvenni; nem más a magánéletben, mint a színpadon és a többi...
– Közelmúltban hallottam egy televíziós műsor vezetőjétől, hogy „Zorán – a rockzene klasszikusa"... Hogy viseled?
– Úgy viselem, hogy nem veszem komolyan. Aki ezt komolyan veszi, azzal régen nagy baj van, akkor előbb-utóbb tévútra téved az önértékelésben. Úgy látom, hogy aki valamit is letett az asztalra – tudós, művész vagy bárki legyen –-, azt sose érdekelte igazán az azért járó különösebb elismerés. A dolog érdekelte, amit csinált.
– Egy tisztelőd üzenetét tolmácsolom végül: mintha a Zorán-nóták egy kicsit szomorkásak, borúsak lennének...
– Szerintem nem annyira borúsak. Mindegyikben van egy kis irónia; mindegyikben van – és ezt jó értelemben veszem – kicsit nem túl komolyan vétele annak, amiről szól a dal. És mindegyik mögött van egy kikandikáló napsugár, ami nem a végső kiborulás felé ösztökéli az embert. Legalábbis én így énekelem el a dalokat, úgy, hogy egyik után se kelljen sírni... Elmereng az ember –, de azért nem megy a Dunának...
Sok minden(ki) változott körülöttünk. Jó tudni, hogy Zorán – Zorán maradt.

•	Nyomtatóbarát változat