Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Vas Népe Online
2013. április 16. kedd

Beállt a jó egy táncra

Zorán úgy jó fél évszázada nem tesz mást, mint rendre teljesíti ígéreteit. Így hát nem okoz csalódást.

Azt kaptuk tőle az Agora – Művelődési és Sportházban, melyet zsúfolásig megtöltöttek rajongói, amit – egész eddigi életének, pályájának aranyfedezetét számításba véve – (el)vártunk tőle. Minőséget, profizmust, őszinteséget és persze mindezt megspékelve néhány „csavarral”, hiszen Dusán, Zorán testvérének szövegei arra is alkalmasak, hogy ne vegyük túlságosan – halálosan – komolyan önmagunkat és egymást sem. Össze tudjunk kacsintani (a sorssal is), túl tudjuk élni a legkellemetlenebb, akár a legtragikusabb történéseket. Amikor a könnycsatornák már nem bírnák a további terhelést, akkor Zorán vállat rándíttat velünk, hogy ugyan már, barátocskáim, ne adjátok már olyan könnyen föl, tekintsetek inkább az égre, gyerünk, lépjetek tovább; nyargaljatok megint!

S ha a művészcsapatával együtt erre inspirál, buzdít bennünket egy hangversenyen, akkor az már olyan – nevezhetnénk akár így is – terápiás hatás, amire annyira vártunk, mert igen-igen szükségünk van rá, megint.

Beindul valami olyasféle, amitől kezdünk picikét, lassan-lassan megemelkedni. Hoppá, de jó! Nem azért, hogy lenézzünk bárkit is, csudákat, isten mentsen meg tőle, hanem inkább azt kívánva, hogy kivel-kivel ugyanez megtörténhessen.

Csupán szalagcím-szerűen: A színfalak mögött, Valaki mondja meg, Kéz a kézben, Hé, ‘68... Az élet dolgai, Boldog idők, Ahogy volt, úgy volt, Soha ne higgyetek a szemeteknek... S ki is tudná elfeledni: a Vasárnap délutánt, amikor megszerettelek... Mondd, hogy mindig így lesz majd, Csak a szerelem, A szerelemnek múlnia kell; „Ha sírsz, a szemed ne takard el! / Miért titkolnánk, hogy egy kicsit nehéz?”

És sorolhatnánk. Főhajtás eltávozott szeretteink előtt, ezúttal Zorán segítségével. Önvizsgálat, ebben a vetületben is; mit szalasztottunk el egyszer s mindenkorra?

Jó néhány olyan dal is fölcsendült a sportházas szombathelyi koncerten – a már említetteken túl –, amelyek szintén belénk épültek, és jó úton haladnak afelé, hogy későbbi nemzedékek tagjait is táplálják. „Apám hitte az otthon melegét, / Apám hitte az ünnep örömét / Apám hitte az apja örökét / – s úgy hiszem, ez így volt szép.” „Én is hiszek egy-két szép dologban: – hiszek a dalban; / és én hiszek benned s magamban...”

Csak úgy rakódtak egymásra a fontos és a még fontosabb rétegek, miközben mégis, mintha tényleg lebegtünk is volna kicsit.

A Kabátdal történetesen arra hívta fel a figyelmünket, hogy nem mindig az a méretű dzseki van rajtunk, ami ránk passzol; a becsület nevű „ruhadarab” pedig olykor (egyre gyakrabban?) a fogason dekkol.

Ráadás ráadást követett, aztán együtt „jártuk” a kólót, és egészen biztosan közösen gondoltuk és reméltük tiszta szívből, hogy „beáll a jó hozzánk egy táncra”. Zoránon és vasi publikumán aligha múlik, hogy ne csak egyre.

Szenkovits Péter

Nyomtatóbarát változat