Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

061.hu
2016. június 13. hétfő

Majd meglátjuk hogyan folytatódik a történet

Napokban jelent meg Zorán Elszeretett dalok című új albuma, melyen más előadóktól játszott feldolgozásait gyűjtötte egybe. A Kossuth-díjas előadóval július 21-én találkozhatunk legközelebb Tatán, az Angolpark Szabadtéri Színpadán. Mi pedig megkérdeztük, hogy „mi lakik mélyen a szívében”.



A Metrónak 35 kislemeze jelent meg… Ostromoltátok mondjuk 1967-ben az MHV-t, hogy a dalok ne kislemezen jelenjenek meg, hanem végre nagylemezen?

Így utólag már nem tudom felmérni, hogy mekkora lett volna a nagylemezre a valós esély. Mi már attól is boldogok voltunk, hogy egyáltalán a kislemezek megjelenhettek. A nemzetközi piacon is rengeteg kislemez került forgalomba, egy kislemez-bumm jellemezte ezt az időszakot. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy mi sem forszíroztuk annyira a nagylemez ügyét, és talán vártunk is arra, hogy magunk produkáljunk egy kimondottan nagylemezre készülő anyagot, mintsem hogy a kislemezekből készítsünk egy válogatást.

Nyertetek egy Marshall-erősítőt, ami akkor a legjobb felszerelés volt Magyarországon. A minőségi hangszereket és erősítőket abban az időben egymásnak adták el a zenészek. A ti legendás Marshallotok milyen utat járt be?

Épp azon keseregtem a napokban, hogy a gitárjaim útját nem követtem nyomon, pedig 1961-ben kaptam egy Billy Lorento típusú Framus gitárt… A Németországban élő nagybátyám küldte, aki a stuttgarti rádió bigbandjének volt a pozanosa és a karmestere. Ez volt az első igazi gitárom, és Budapesten sem volt sok ilyen hangszer abban az időben. Sajnos nem követtem nyomon a történetét, mert amikor az ember nyakig ül a rock and rollban, nem gondol arra, hogy egyszer még sajnálni fogja, hogy nem figyelte a hangszerei útjait… És ugyanúgy elveszettem a fonalat a Marshall erősítővel kapcsolatban is. Amikor 1972-ben feloszlott a Metro, akkor a Marshallt kivásároltam a zenekartól, mert addig mindenünk közös volt, de olyan drága mulatság volt, hogy másfél évre kimentem külföldre vendéglátózni egy alkalmi zenekarral, aminek egyébként Brunner Győző és Balázs Fecó is a tagja volt. Ebből kifizettem az adósságaimat… Talán a Taurusban még használtam, de aztán nem tudom hová került…

1972 őszén feloszlott a Metro, és a Taurus basszusgitárosa lettél. Lehet, hogy a karcos hangzású Taurusnak katalizátor szerepe volt abban, hogy később melankolikusabb dalok irányába mozdultál el…

Ezt nem tudom felfedezni magamban. Brunner Győző nagyon sokáig győzködött, hogy vállaljam el a Taurusban a basszusgitáros posztját, annak ellenére, hogy nem az volt a hangszerem. Kényelmetlenül éreztem magam, nekem a Taurus inkább afféle érdekes kihívás volt, ami gyorsan véget is ért. Egyetlen igazán pozitív momentuma volt a történetnek, hogy Radics Bélával jó viszonyba kerültünk, amire sem ő, sem én nem számítottunk…

Mi játszott szerepet abban, hogy 1977-ben megszületett a ma is ismert Zorán-hangzás? A Taurusnál volt egy erős Black Sabbath-élmény, az Omegánal a Dark Side Of The Moon… Nálad volt valami ilyesmi?

Azt nem hinném, hogy meghatározó szerepet játszott volna, de az biztos, hogy Paul Simon 1976-ban megjelent albuma, a Still Crazy After All These Years nagy hatással volt rám, és talán Presser Gáborra is. A hatása abban is megmutatkozott, hogy az én első, 1977-ben megjelent albumom közreműködői között nagyon sok neves hazai jazz-zenészt is találunk, mint pl. Babos Gyula, Kőszegi Imre, Dés László, Friedrich Károly, Sipos Endre, mint ahogy ez Paul Simon említett lemezén is így volt: pl. Michael Brecker, David Sanborn, Steve Gadd. Ez a műfaji keveredés, mai szóval élve crossover, újdonságnak számított akkoriban még a tengerentúlon is.

Az első három albumodnak nemcsak a hangképe volt egységes, hanem a coverek is, amik míves képzőművészeti gesztusok. Kellett külön lobbiznod ezért az arculatért?

Nem kellett, mert már az első lemeztől kezdve – és ez mai napig is így van – ebből a szempontból ezek abszolút közös produktumok. Mégis, mivel végső soron „én viszem a bőrömet a vásárba”, az utolsó szó jogát társaim átadták nekem, – figyelek is ezért minden apró részletre.

A hármas lemezhez készült egy külső helyszíneken is forgatott tévés show, amelyben a későbbi „Sugár-lány”, Liener Márta is szerepelt. Voltak vízióid arról, hogyan jelenjen meg például Budapest a dalokban?

A film az MTV „Egy millió fontos hangjegy” című műsorának megrendelésére készült, amelyben 4 dal felvételére kaptunk lehetőséget. A videoklip fogalma akkor még nem volt ismert, ezért számított akkoriban új és merész ötletnek az, hogy egy-egy dal nem a szokásos stúdiókörnyezetben szólal meg, hanem „kint az életben”, nevezetesen egy 15 perces budapesti séta közben. Amúgy, Budapest megjelenése a filmben adott volt, hiszen a hármas lemezen több dal is a városról szólt, nem véletlen, hogy a borítón halványan egy építészeti tervrajz részletei láthatók. Fontosnak éreztük, hogy film fekete-fehér legyen, mert egy színesben felvett város óhatatlanul is idegenforgalmi propagandafilm benyomását keltette volna. Sokat köszönhetek a rendezőnek, Kenyeres Gábornak, aki sajnos már nincs köztünk, de aki progresszív ötleteivel már fiatalon kivívta a filmes szakma elismerését. A film forgatókönyvét Dusánnal közösen írták, aki addigra már a Magyar Televízió szerkesztő-dramaturgja volt.

1981-ben megválasztották a Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezetének elnökévé, mégis, pont ebben az időben készült a Ne várd a májust című dal, aminek kivágták egy versszakát…

Igen, a nyolcvanas évek eleje a szakma hivatalos elismertetéséről szólt, arról, hogy vegyék észre: ez a műfaj szakmailag felnőtté vált, hogy a profizmusa már elvitathatatlan és ez egyenrangúvá teszi a többi elfogadott művészeti ággal. A Ne várd a májust utolsó versszakát valóban kivágták a már összejátszott dalból, vagyis kiollóztak egy darabkát a szakma által csirkebélnek nevezett szalagból. Mindez 1982-ben történt a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, ahol a Tizenegy dal című albumom készült. A helyzet azért volt igazán furcsa, mert normál menetben a dalokat mindig le kellett adnunk még a stúdióba való vonulás előtt, tehát előzetes cenzúrázás folyt, de ebben az estben valaki valamit elnézhetett odafent, de aztán „még időben” észbe kapott…

Rendszeresen fellépsz a határon túli magyarlakta területeken, és többször játszottál a Vajdaságban is. Hogy fogadtak a magyar és szerb vegyes lakosságú vidékeken?

Az első fellépésem a szülőhazámban érdekes módon nem a saját formációmmal, a Metro együttesel volt, hanem a Taurusszal, ami aztán még a végén balul is sült el. Belgrádba kaptunk meghívást egy rock-fesztiválra, ahol a harmadik nap záró koncertjét adtuk, hatalmas sikerrel. A menedzser a koncert után eltűnt, nem kaptuk meg a gázsit, haza sem tudtunk volna jönni, ha nem segít a belgrádi magyar követség. A sors iróniája, hogy azt senki nem tudta Belgrádban, hogy a zenekarban játszott egy belgrádi születésű muzsikus. A színpadon nem hangzottak el a nevek, a koncert után az újságírók természetesen Radics Bélát faggatták, én meg magamtól nem akartam előjönni a származásommal. A későbbi szólókoncertjeim már döntően magyar közönség előtt zajlottak a Vajdaságban, amelyeknél a szerb származásom olyan mellékes evidencia volt, hogy még csak szóba se került.

Az Elszeretett dalok című válogatásalbum nem tartalmaz új felvételeket. Bizonyára eltért a különböző korszakokban készült dalok hangképe. Esetleg néhány dalt újra is kellett keverni?

Időben és térben is nagy távolságokra esett ez a tíz felvétel, más és más stúdiókban rögzítettük a dalokat, éppen ezért volt egy digitális mastering, így a dalok egymás közötti dinamikája is megfelelő lett. Összepasszítottuk a számokat, de nem volt szükség durva beavatkozásokra.

A márciusi koncerteden két vadonatúj Presser-Dusán szerzeményt (Nincsen kedvem, Az volt a dal) adtál elő. Ezek előrevetítenek egy új sorlemezt is?

A helyzet további alakulásától függetlenül tartom nagyon fontosnak, hogy megszületett ez a két új dal, mert azt mutatják, hogy nem ülünk a babérjainkon, hogy van kurázsi a csapatban, és – hála Istennek – a közönség is jól fogadta. Szóval, bármi előfordulhat, akár lehetne új album is a majd összegyűlt dalokból, de maga a lemezkiadás helyzete a legbizonytalanabb… Az viszont biztos: e két dal napokon belül felkerül a Youtube-ra, aztán majd meglátjuk, hogyan folytatódik a történet.

POÓS ZOLTÁN LÁSZLÓ

Nyomtatóbarát változat