A lányok egyszer sikongattak, máskor meg sírtak (már akkor sem értettem őket), a hangfalakból slágerzene áradt, miközben igyekeztünk a blúzuk mögé kukucskálni. A beugró és az itóka olcsó volt, szóval igazán pazar hely volt a Metró-klub, de azt senki sem gondolhatta még, hogy, ott fenn a színpadon az a jó svádájú fiú évtizedek múltán is közel férkőzhet majd a szívünkhöz. No persze most másért szeretjük, mint akkor.
Zorán nagy szerencséje tulajdonképpen az volt, hogy fölbomlott a Metró együttes, s Dusán lírai, már-már filozofikus dalszövegei és Presser romantikus zenéje folytán megszületett az intellektuális rock, amelynek más vonulatát Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa, Bródy János neve fémjelzi. Tipikusan közép-európai műfaj ez, s nemcsak azért mert „a magyar nyelvet rajtuk kívül nem érti senki", hanem azért is, mert a legkörültekintőbb fordítás ellenére sem kapisgálnák a ködös Albionban, hogy miről is szól például az Apám hitte című dal, de Lengyelországban használati útmutató nélkül is pontosan értik.
Az már nem a szerencse számlájára írható, hogy Zorán kezdte nagyon komolyan venni a dolgát, s így tesz ma is – ahogyan a VH-nak elmondta – soha nem engedi meg magának azt a luxust, hogy ne a maximumot nyújtsa. Ennek köszönhető, hogy harmincéves szakmai fennállását e napokban koncertsorozattal ünnepelheti, amelyre november 20-án a Budapest Sportcsarnokban teszi fel a koronát – s noha ez nem a reklám helye – az Aral, a Volkswagen és a Westel támogatásával, miután e dalok olyan közönségrétegnek szólnak, amely nem tudná eltartani szeretett műfaját. Az elmúlt harminc év CD-n, kazettán, könyv alakban is visszaköszön majd, s az utóbbi szerzői között – még egy érdekesség – ott találhatjuk Zalatnay Saroltát is.

•	Nyomtatóbarát változat