Nyomtatás

Magyar Hírlap
1994. április 25. hétfő

„Hiszünk a dalban”

Vastaps – a közönségnek is

Pénteken a Budapest Sportcsarnokban több mint tízezren „hittek a dalban". És abban, hogy rövidesen megfordul a világ. Pontosabban: nem lesz fölfordult. Közszólni fog a rádió, eseményeket mutat a televízió, s a honpolgároknak egyszerűen jó lesz itt.

A hétvégi koncerten nemcsak a produkció volt magával ragadó, hanem a közönség is. Mellettem a földön egy tizenkét éves forma kislány, aki József Attila két hexameterét éppúgy tudta fejből, mint a Zorán-dalokat, s együtt énekelt a Merlin Színház József Attila „kommandójával", miként Hobo nevezte. Vagy mögöttem az ismert bankár, aki már Bródy legújabb lemezének szövegeit is betéve tudta; vagy két sorral előttem a tiszteletes úr, aki felesége lapockáján dobolta ritmust; vagy a mellettem ülő ötven feletti köztisztviselő, aki szenvedélyesen tapsolta vörösre tenyerét, hogy megfelelő kíséretet adjon Koncz Zsuzsának. Nem hittem volna, hogy ilyen elementáris erővel hathat még egy olyan elcsépelt Petőfi-vers, mint a Dicsőséges nagyurak (amelyet Mácsai Pál zseniálisan adott elő). Tízenéves és ötvenéves együtt énekelte Sebestyén Mártával és Sebő Ferenccel Horatius kétezer éves sorait.

Böjte József és Jancsó Miklós voltak az est keresztapái. Volt üdvözlőbeszéd is, meg poénkodás, de a közönség pontosan tudta, hogy nem ez a fontos. Hanem az együttlét, azoké, akiknek közös a nyelve, közös a kultúrája.

V. Bálint Éva