Nyomtatás

Jászkun Krónika
1995. szeptember 22. péntek

Zorán országos turnéra indul

Majd még egyszer

Majd egyszer... Ez csupán a címe volt Zorán legújabb szólólemezének, hiszen nemsokára indul országos turnéja.

– Október 6-án Paks lesz az első állomás, mely után 14 különböző nagyvárosba látogatunk el.

– Gondolom, a végállomás a Budapest Sportcsarnok.

– Igen, november 17-én lesz az első lemezbemutató koncert, természetesen sok-sok régi dallal együtt.

– A sportcsarnoki fellépés előtt a fellépők „kiéheztetik" a fővárosi közönségüket. Nem lesz zavaró, hogy az ön novemberi koncertje előtt egy hónappal Zalatnay Cini vendége lesz, ugyancsak a Sportcsarnokban?

– Nem hiszem, hiszen csak 2-3 nótával megyek fel a színpadra.

– Milyen dalokat fog énekelni Cini koncertjén?

– Zalatnay erről úgy tájékoztatott, hogy majd a közös próbákon dől el. Szívesen veszek részt az ő jubileumi koncertjén, hiszen ő a hatvanas évek közepén a Metró szinte állandó énekese volt.

– Úgy tudom, ön készíti Cini legújabb lemezét, mely ezúttal unplugged korong lesz.

– A jubileumi után lesz egy kisebb unplugged koncertje, melyből a későbbi lemez készül. A tervek szerint ezt az anyagot én szerveztem és rendezem is, ugyanúgy, mint a Pa-Dö-Dö és az Edda hasonló stílusú koncertjeinél. Az unplugged zenélési forma és lemezkészítés igen hálás feladat, rendkívül odafigyelést igényel, hiszen itt nem lehet hibázni.

Zoltán János