Kurír
1995. október 29. vasárnap
Gitárt karokkal
Zorán november 17-én a Budapest Sportcsarnokban vendégül látja vélhetően több mint tízezer rajongóját. A koncert előzménye az az album, amely májusban jelent meg és a Majd egyszer... címet kapta. Az esemény azért is jelentős, mert Zorán utoljára négy esztendeje készített stúdiólemezt.
– A korong nyitódala kicsit mintha emlékezés lenne...
– Valóban úgy alakult, hogy Dusán korábbi nóták pillanatait vagy hőseit, illetve ezek történeteit tette rímekbe az Emlékek bálja című szerzeményben – mondja Zorán. – Felbukkan például a Szép Júlia, egy hely, amely Az én városom, egy hangulat, amely Vasárnap délutánonként keríti hatalmába az embert. Ráadásul e dal apropóján elmondhatom, hogy új szerzőt avattunk, hiszen Sipeki Zoltán, a szakmában csak Pipi, most bebizonyította, hogy nemcsak akusztikus és elektromos gitárokon virtuóz, hanem szerzőként is nagyon tehetséges.
– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki egy Zorán-lemezre komponálhasson?
– Semmi más, csak jó dal – veszi át a szót Presser Gábor. – Ez a kör ugyanis csak részben zárt a külső szerzők előtt. Ha valaki ígéretes dallamokat hoz, bekerülhet az alkotók közé. Hogy mást ne mondjak, az LGT tagjain kívül korábbi Zorán-lemezeken hallhatók Babos Gyula, Gerendás Péter, Szörényi Levente, Bródy János és a pozsonyi származású Pável Danek nótái is. Ebbe a sorba csatlakozott most Sipeki is.
– Nemrég egy interjúdban azt mondta a riporter, hogy ez a Majd egyszer című CD éppen olyan, mint a többi, most sem okozol csalódást vagy meglepetést rajongóidnak.
– Hirtelen nem is tudtam, hogy ezt bóknak vegyem-e – folytatja Zorán. – Aztán rájöttem, hogy ez tulajdonképpen megtiszteltetés, hiszen az 1977-es első szólómunka óta kitart mellettem a közönség. Úgy tetszik, hogy a szomorúság skatulyájába próbálják kényszeríteni az általam énekelt számok hangulatát. Én viszont sokkal inkább reálisaknak, a jelenről szólóaknak és bármilyen furcsa, de optimistának érzem legtöbbjüket. Előfordulhat persze, hogy ez az optimizmus inkább szatirikus humorban, iróniában fogalmazódik meg. Ennél optimistább kijelentést, mint amit a Száz évig élünk című dal sugall, nemigen tudok elképzelni. Kétségtelen, hogy Dusán humora közelít, sőt talán közel is áll a társadalom közérzetéhez.
– Szerepel a lemezen egy duett Presser Gáborral, Már a galambok se repülnek címmel.
– Én szoktam azon bosszankodni – mondja Presser –, hogy ebben a világban annyira senki nem törődik semmivel, hogy már a galambok se repülnek el, ha autóval közvetlen közelükbe érek. Ezek után hogyan gondolhatnánk azt, hogy ebben a környezetben repülni tudjunk?
– Mint Dusán nagyon szépen megfogalmazta – veti közbe Zorán –, hogy annál is inkább nem szállhatunk, hiszen szárnyaink soha nem nőttek. Mindezektől függetlenül azt gondolom, hogy a címadó szerzemény is inkább az összetartásra, a közös gondolkodásra, csak barátságok megőrzésére ösztönöz. Remélem, a hallgatók is így gondolják.
– Két évvel ezelőtt a Guiness-rekordok könyvébe illő unplugged koncertet adtál, és ez attól szenzáció, hogy előtted még senki nem vállalkozott akusztikus előadásra 12 ezer ember előtt. A mostani novemberi előadás is hasonló lesz?
– Erről nincs szó, azt egy kísérletnek szántam, és valahogy úgy alakult nagy örömömre, hogy e műfaj hazai istápolója lehettem. Talán nem mindenki tudja, de az unplugged fogalom azt jelenti, hogy nem használnak szintetizátorokat, gitáreffekteket és torzítókat, minden hangszer akusztikusan szólal meg. Teljesen újszerűvé válnak ezáltal a dalok, olyan hangszerelési ötletek és titkok bukkannak fel, amelyekre az ember korábban nem is gondolt.
– Csak úgy közbevetem, hogy az első Zorán-lemez is hasonló stílusjegyeket hordoz...
– Erre már én is rájöttem, de ez akkor nem volt tudatos. Kétségkívül újat szerettünk volna megcsinálni a zenében, például Pici javaslatára bevettük a hangszerek közé az akkor nem túl divatos tangóharmonikát is. Különös, de az elsőhöz hasonló módon az utolsó albumon is hangsúlyos szerepet kapott. Reményeink szerint jövőre elindíthatunk a televízióban egy unplugged sorozatot, amelyben mindenki, aki számít a magyar zenében, megvalósíthatja önmagát ebben a műfajban is.
– Pici, téged is izgatna egy efféle feladat?
– Érdekes lenne megcsinálni, az biztos, rengeteg munkát igényel. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy szólógitárra írt szólamok ugyanúgy érvényesülnek akusztikus gitáron is. Teljes áthangszerelésre és értelmezésre volna szükség. Egyébként pedig felhívnám a figyelmet Dusán szövegeire. Manapság az a tendencia, hogy a versírók haladjanak a korral, és az éppen aktuálisat fogalmazzák meg. Nos, szerintem Dusán érdeme abban áll, hogy a Zorán lemezeire írt szövegei tetszőlegesen áttehetők bármelyik évben született másik Zorán-korongra. Ma is éppen úgy aktuálisak, mint egykor és viszont.
– Milyen meglepetésekkel készülsz a november 17-i nagy eseményre?
– Először is szeretnék jó koncertet csinálni – válaszol Zorán. – Nem is adunk ki állóhelyeket, a küzdőtéren is székek lesznek épp azért, hogy mindenki kényelmesen hallhassa a muzsikát. Kiváló társakkal dolgozhatom együtt, és jó előjelnek tartom, hogy jelen pillanatban pótszékes telt házakkal járjuk az országot. Nem maradhat ki a felsorolásból az Aral, a Westel és a Porsche Hungaria sem. Ezek a cégek ugyanis évek óta hűségesen támogatnak, s erre a baráti kapcsolatra a szponzor kifejezés nem is megfelelő, a mecénás sokkal inkább alkalmas. Úgy gondolom, az a több mint két és fél óra a Budapest Sportcsarnokban mindannyiunk számára emlékezetes lesz.
Gréczy Zsolt