Új Néplap TV Plussz
1999. január 16. szombat
A dalai változnak, de a szabadság az „szent”
Amikor Zoránt egy népszerű tévéműsorban arra kérték, hogy mondja el szóban egy dalszövegét, szemmel láthatólag nem találta fel magát a játékban. Rájöttem, hogy azért, mert az egyetlen tehetsége a közlésre a dal. És fordítva, sokak számára dal Zoránnal egyenlő.
Mi a titka annak, hogy a puszta zenével évtizedek óta tud hatni az emberekre?
Nem annyira bölcsesség kérdése ez, hogy az ember kellő önkritikával fordul-e maga felé. A kezdetekben biztosan én is próbálkoztam olyasvalamivel, amivel a produkciómat úgymond eladhatóbbá tettem volna, de szerencsére időben rájöttem, hogy amit nem érzek természetesnek, azt nem szabad erőltetni. A szabadság mindig is nagyon fontos volt az életemben, és a zene legszebb tulajdonsága, hogy szabadságérzetet nyújt. Ez alatt ugyanúgy értem a szabad témaválasztást, mint az előadás módját. Vétek megcsonkítania az embernek saját szabadságát azzal, hogy mások elvárása szerint cselekszik. Ez persze nem értékítélet, aki ezt teszi, nem biztos, hogy megalkuszik a közönség kegyeiért.
Tudja-e, melyik korosztály hallgatja manapság a zenéjét?
Valószínűleg mindig azok, akik úgy érzik, hogy az éppen aktuális album hozzájuk szól. Vannak persze, a saját generációmból, akik nyomonkövetik a pályafutásomat, és olyanok is, akik tegnap fedezték fel maguknak a zenémet. Úgy érzem, ez rég nem korosztály, hanem ízlés kérdése. Ugyanúgy változik az ember ízlése élete során, mint az én életem, és vele együtt a dalaim.
Kezdetben volt a romantika és az illúzió, majd jött az életünk fonákságait kifigurázó fanyar humor, mára viszont úgy érzem, mindkettő elveszett a dalaiból – kicsit keserűek lettek.
Lehet, hogy azt mondja valaki az 1997 albumot meghallgatva, hogy ez nekem túl szomorú, erre most nem vágyom, de a zenélésben pont ez a változatosság, sokszínűség a jó. A dolog nem arról szól, hogy a közönség igényeit kell kielégíteni, hanem elmondjuk azokat a dolgokat, amelyek bennünket foglalkoztatnak, és a közönség egy részébe ez beletalál, a másikba nem! Az életem zajlik, sajnos történnek benne tragikus dolgok is, és nem lehet, hogy ezek a dolgok ne jelenjenek meg valamilyen szinten a dalaimban. Természetellenesnek tartanám, hogy ugyanazt a derűs iróniát képviseljem akkor, amikor nem az jellemző rám. Ehhez persze szükséges, hogy olyan érzékeny szerzőim legyenek, mint amilyen Dusán, vagy Presser Gábor barátom, akik anélkül is tudják, hogy mi a helyzet, hogy arról bármikor is szó esne köztünk.
Tudjuk, hogy a felesége elvesztéséről beszél. Abban a két évvel ezelőtti fájdalmas időszakban egyszer sem jutott el gondolatban odáig, hogy a világ, és vele együtt amit csinál, értelmét vesztette volna?
Egy percre sem, mert mindig szem előtt kell tartanom, hogy fel kell nevelnem a most tizenöt éves lányomat, másrészt a körülöttem zajló dolgok, főleg amelyek érdekelnek, és persze a barátok, fenntartják bennem azt az intellektuális, lelki színvonalat, ami nem engedi meg, hogy az ember összerogyjon. Nagyon nehéz ezeket megélni, biztos vagyok benne, hogy évek múlva is ugyanúgy fogok érezni, mint most, de az élet sajnos annyira igazságtalan, hogy mindezek ellenére folyik tovább, bár néha megkérdezem, hogy milyen jogon?
Szerencsés helyzetben van, hogy olyan szerzők műveit adhatja elő, akik maguk is jelentős részt vállalnak az életében.
Nyilvánvalóan nem csak szerencse, mert ez a dolog a szerencsés alaphelyzet ellenére, hogy mi testvérként dolgozunk együtt, vakvágányra futhatott volna. Rengeteg buktató van az életben, ami elég arra, hogy egy szépen induló együttműködés csúnya véget érjen. Észnél kell lenni, nem szabad semmit túl komolyan venni, a sikert sem, akármekkora is.
Sztevanovity Zorán
1963-ban ismerte meg az ország a Metró együttes dalszerzőjeként és frontembereként.
Később szólólemezek sorát készítették el öccsével, Dusánnal. Akkori sikereik okát úgy fogalmazta meg, hogy jobban állt az öltöny rajtuk, mint az Illés együttes tagjain.
Ő volt az első nem klasszikust játszó zenész, aki Liszt Ferenc díjban részesült.
Zenéje nem korosztályhoz szól.
Műgyűjtő, hangszerekre, pontosabban gitárokra specializálta magát. Elmondása szerint sokszor kellett megválnia számára kedves hangszerektől, anyagi okok miatt.
Következő CD-jén, mely a napokban kerül a hanglemezboltokba, csupa férfi-nő kapcsolatról szóló dal hallható.
Kiss Ágnes