Pesti Műsor
1999. december 2. csütörtök
„Túl változatos a táj”
Zoránnal új lemezéről
Az ablak mellett címmel jelent meg Zorán legújabb lemeze. A dalok szövegét Dusán, a zenét Presser Gábor írta. A cím egy vonatablakra vonatkozik, amelyből az életünket látjuk. Arról beszélgettünk, milyen ez a vonat, és milyen ez a táj.
– Hogy kezdtek el egy lemezt, ki szól kinek?
– Általában én hívom fel a többieket. Gábornak a legtöbbször már van néhány zenei motívuma, Dusán megvárja, amíg ezekből kialakulnak a kész vagy pillanatnyilag késznek tűnő dallamok, és azokra kezd el dolgozni. Hogy pontosan miről fog szólni a lemez, eleinte mi is csak sejtjük, bár megbeszéljük, mi az, amiről feltétlenül írni kell. Komoly, egymásra ható munka ez, szoros együttműködésben.
– Itt mit döntöttetek el előre?
– Az egyik az volt, hogy nem hagyhatjuk említetlenül a volt Jugoszláviában lezajlott háborút, a bombázásokat. Dusánnal onnan származunk, sok rokon, ismerős él ott. Ami történt, főleg az ő szempontjukból tudtam megélni. Elszomorító, hogy mint szinte mindig, most is főleg a kisemberek itták meg a történtek levét. Az utolsó szám szól erről, A hídon. Dusán nagyon áttételesen fogalmaz, talán nem is mindenki veszi észre, miről van szó, de ez nem baj. Sok hidat lebombáztak, de talán akad még, amelyen átérünk a túlsó partra. A másik célom az volt, hogy az előző lemezhez képest – a feleségem elvesztése miatt kicsit komorra sikerült – az új derűsebb legyen.
– Az lenne?
– Nem vidám, de derűsebb. Nem hiszem, hogy ez a csapat valaha is vidámkodó, a gondtalan életről szóló lemezt csinálna, ehhez túl sokat láttunk.
– Az első dal a földre szállt demokráciáról beszél, amiben „a színfalak mögött még vannak színfalak..."
– Ez sem komor dal, inkább ironikus, az iróniában pedig csípős derű van és legalábbis színlelt fölény.
– Dusán egy új szót is alkotott: Világország, így nagy V-vel.
– Tény, hogy megállíthatatlan a globalizáció, egyre kevésbé funkcionálnak a határok, a világ egyre inkább egyetlen ország lesz, ami nem rejt magában annyi veszélyt, mint néhányan gondolják. De fontos, hogy minden nép, csoport megőrizhesse a maga kultúráját, identitását. Persze az én generációm még ambivalensen viszonyul ehhez a hatalmas változáshoz, nem tudjuk, „mi lesz a rímekkel„, „mit ér a régi tudás". Egyszerre bizakodunk és aggódunk.
– A dal párja a Virtuális föld.
– Ez szinte egy másik föld, ami a globalizáció révén megteremtődik. Ráklikkelsz valamire a világhálón és ott vagy, ahol csak akarsz. Nincs lehetetlen – de ez mégsem a valóság. Ezzel a furcsasággal is meg kell tanulnunk együtt élni, hisz akarjuk, nem akarjuk: van. Talán azzal biztathatjuk magunkat, hogy bármit produkált eddig az emberiség, azt jóra és rosszra egyaránt lehetett használni, mindig volt döntési lehetőség. Ebből a változásból kimaradni nem lehet, aki visszavonul, az lemarad.
– Ezen a virtuális földön akár egy Szerenád is kérdésessé válhat.
– Ez a kis életkép valóban azon ironizál, hogy a mai túlracionalizált világban a romantikus gesztusok elvetélnek, régimódinak tűnnek. Remélhetőleg nincs így. Itt a házban is lakik egy tanárnő, akinek minden évben szerenádot adnak a diákjai, és ez meghatóan szép. Egyébként az Interneten is lehet szerelmet vallani.
– Említetted a generációtokat, a szűkebb baráti kört. Emlékszel még rá, hol találkoztatok először Presserrel?
–... hát nem. Ez az idők ködébe vész. Már a Metró-Omega időszakában is sokat találkoztunk, beszélgettünk. 76-ban pedig elkezdtünk együtt dolgozni. Pici ötlete volt, hogy legyen szólólemezem, ami Dusánnak is, nekem is új kihívást jelentett.
– Ülsz a vonatablak mellett – milyen volt a táj, amelyen eddig áthaladtál, mit látsz most?
– Túl változatos tájon mentünk keresztül. A generációmnak sokféle változást kellett megélnie, nem tudunk ma sem nyugodtan tervezni. Meleg, napos időre készülsz, minden időjárás-jelentés ezt ígéri – aztán kitör a vihar. Olykor annyira rázott a vonat, hogy nem is tudtunk a tájra figyelni.
– Öt vagy tíz év múlva itt leszel még ebben a lakásban, ebben a városban, ebben az országban?
– Ebben a pillanatban nem hiszem, hogy ez változna. De ha a lányom egyszer majd mást javasol, el fogok rajta gondolkodni.
D. Magyari Imre