Képes Újság
1998. április 4. szombat
Zorán
Még mindig a csúcson
A dübörgő, zakatoló gépzenék korszakában egyre nagyobb értéket jelentenek azok a zeneileg igényes, szövegüket tekintve elmélyült, olykor filozofikus dalok, amelyek mindinkább jellemzik Sztevanovity Zorán számait. Igaz, ő fiatalon, kezdő beatzenész korában sem a legharsányabb irányzathoz tartozott, mára azonban zenéje, előadásmódja is bölcsebb, tartalmasabb lett. Állandó szövegíró partnerével, testvérével, Dusánnal és Presser Gáborral tökéletes összhangban alkotják meg azokat a számokat, amelyek igen népszerűek nemcsak korosztályuk, hanem sok fiatal körében is. Május 2-án újabb élő koncertre invitálják közönségünket.
A csöngetésre Zorán nyit ajtót a barátságosan berendezett budai lakásban. A nappaliban, ahol beszélgetünk, hol érdeklődve feltűnik, hol elballag a szelíd, hófehér Fruzsi kutya. Háttérzenét a kalitkában két kis pinty szolgáltat.
– Új dalokkal áll ki a következő koncerten, vagy valamiféle összegzés következik?
– Csak egyszer, 1993-ban vállalkoztam összegzésre, egyébként nem vagyok nosztalgiázó típus. Az ősszel megjelent lemez újdonságait fogom énekelni. Sosem szoktam csak azért fellépni, mert már hosszú ideje nem léptem a közönség elé.
– Régen is jellemezte a romantikára való hajlam, ami mostanában talán erősödött. Az új számokon érződik, hogy nemcsak azért születtek, mert kellett egy új dal, hanem mindegyiket áthatja a belső késztetés, a valódi közlésvágy. Hogy csak kettőt említsek: A szerelemnek múlnia kell és Kell ott fenn egy ország...
– A számaink mindig azt tükrözik, ami éppen foglalkoztat bennünket. A szerelemnek múlnia kell című dalt például sokan félreértik. Itt nemcsak a szerelemről van szó, hanem arról, hogy az emberek általában mindennek csak akkor ismerik fel az értékét, amikor azt már éppen hiányzik. A Kell ott fenn egy ország szövege fordítás, de a dalban a saját gondolataink, érzelmeink természetesen benne vannak.
– A hit fontos az ön számára?
– Nem hiszek különösebben transzcendens dolgokban, s az én istenfogalmam saját magam számára is nehezen megfogható. Mindenesetre jó hinni, hogy létezik egy felsőbb hatalom, nevezzük természetnek, vagy egy megszemélyesíthető mindenhatónak, ez mindegy. Sosem foglalkoztam azzal, hogy ezt magamban eldöntsem. A fontos, hogy elérhetetlen, megfejthetetlen, minden felett áll, és éppen ezért megnyugtató, vigasztaló érzés rá gondolni a bajban.
– Nemcsak zenészként, énekesként népszerű, hanem évek óta a Calypso Rádió műsorvezetőjeként is. Mit szólt, amikor erre felkérték?
– Vad ötlet volt, nem is vállaltam el rögtön, hiszen igen komoly feladat több mint öt órán át kézben tartani egy élő adást. Ráadásul akkor még nem voltak kereskedelmi rádiók, tehát minta sem igen akadt, amihez az ember igazodhatott volna Technikailag is sok dolgot meg kellett tanulni. Végül azért vállaltam, mert jó volt részt venni egy újdonság születésében. A kezdeti szorongós, tapogatózós állapot után ma már nagy élvezettel csinálom. Eleinte még készültem témákkal, de ma már a spontaneitásra hagyatkozom. Hiszen itt úgyis az a lényeg, hogy magunkat adjuk. Meglehetősen empatikus típus vagyok, könnyen bele tudom érezni magam mások helyzetébe, s ez a betelefonáló hallgatókkal való kapcsolatteremtésben igen fontos. Gyakran mély emberi dolgok kerülnek szóba, s ezeket én komolyan veszem. Emlékszem, egyszer betelefonált egy fiú, aki igen elkeseredett volt, mert éppen szakított vele a szerelme. Olyan őszinteséggel mondta el a problémáját, mintha valóban négyszemközt beszélgetne egy jó baráttal. Akkor engem is úgy magával ragadott ennek a meghitt beszélgetésnek a hangulata, hogy vagy negyedórára magam is elfeledkeztem arról: élő adásban vagyunk.
– Magánéletében, amiről a nyilvánosság nem tud, hogyan telnek a hétköznapok?
– Mindig vigyáztam rá, amennyire lehetett, hogy különválasszam a pályámat és a magánéletemet. Erről most nem beszélnék sokat. Mivel önmagam menedzsere vagyok, időm nagy részét az ügyintézések töltik ki. Egyébként bármi mást teszek is, közben az agyamat nem tudom kikapcsolni, s leginkább zenével foglalkozom, meg a tizennégy éves lányommal törődöm. Vannak dolgok, amiket még görgetek magam előtt. Ilyen például, hogy elolvassak pár könyvet, amelyek ott tornyosulnak az asztalon. Avagy esetleg barkácsoljak, hiszen ezeket a fali könyvespolcokat is valaha én készítettem. De ilyesmire már rég nem jut időm.
– Hosszú ideje a csúcson van. Akad-e még lépcsőfok, amire feljebb szeretne lépni?
– Nincs. Azt szeretném, hogy ez az állapot minél tovább tartson. Egyébként engem mindig is jobban érdekelt a hegymászásból a „mászás", mint a csúcs maga...
– Jelent-e még drukkot a szereplés egy élő koncerten?
– Bizonyos feszültséget igen, de ez szükséges is a ráhangolódáshoz. Ez a drukk kellemes izgalom. Utána rosszabb. Bármekkora is a siker, amitől nagyon boldog vagyok, a végén, amikor ott ülök az öltözőben, s mindenki elment már, az olyan, mint egy kis halál. De másnap az ember persze feltámad.
Máté Judit