Nyomtatás

Kurír
1997. április 14. hétfő

Megint egyszer

Egy kisebb vidéki éturné után ismét a –Budapest Sportcsarnokban lép fel Zorán. A kiemelt érdeklődésre számot tartó esemény április 19-én lesz, s jegy már alig kapható.

– Hogy sikerült a sorozat a fővárostól távol?

– Az általános csend és pénzhiány ellenére mindenütt telt házzal – mondja Zorán. – Ezt a fajta megmérettetést azért is fontosnak tartom, mert szponzoraim, az Aral, a Porsche Hungária és a Westel 900 jóvoltából megtehetem, hogy a produkciót elvihetem több száz kilométerre is, s erre egyre kevesebben vállalkozhatnak, noha misszióról van szó. Egy másik szempont, hogy a koncertek során a zenekar összerázódik, minden hang tökéletesen a helyére kerül.

– Mire készüljön a BS közönsége?

– Hát, nagy füstre és petárdákra ne, viszont sokan leszünk színpadon és a nézőtéren, s remélhetőleg kellemes két és negyed órában lesz részünk. Minden számot eljátszunk, amit elvárhat a publikum, s nem feledkezünk meg a legutóbbi lemez, a Majd egyszer... dalairól sem. A velem muzsikáló társaság gyakorlatilag állandó, s ezúttal is várunk vendégeket...

– A plakáton nincs feltüntetve, kik azok...

– Szándékosan döntöttem így. Nem szeretném kizárólag az amúgy illusztris társasággal ösztönözni a közönséget, talán a Zorán név is megteszi. Presser Pici, persze ott lesz, de tartogatok még néhány meglepetést. Aztán a nyár a felkészülés időszaka lesz, mert ősszel új stúdióalbummal szeretnék jelentkezni.

GRÉCZY