Magyar Hírlap
1987. december 24. csütörtök
Zoránék két karácsonya
Mellőzzük ezúttal a bevezetést. Mostani beszélgetőtársamat – azok egyikét, akiket az egész ország a keresztnevén emleget – teljesen fölösleges bemutatni. Huszonöt éve van a pályán, és népszerűsége azóta sem csökkent. Legfeljebb átalakult, ahogyan ő maga, Sztevanovity Zorán is. De erről majd később. Először beszéljünk valami aktuálisabbról:
– Most van a Sztevanovity-családban is karácsony?
– Nálunk két karácsony van. Az egyik most, a másik majd január hatodikán lesz. A szerbek a pravoszláv egyházi szokás szerint akkor karácsonyoznak. Szüleinket januárban ajándékozzuk meg, de a család gyerekeivel mindkét karácsonyt megünnepeljük. Hiszen erről szól most körülöttünk minden. Nálunk nincsenek névnapok, ellenben minden családnak van védőszentje, és a névnap helyet ta védőszent napja az ünnep. A mi családunk védőszentje Szent Miklós, így azután nálunk különleges a Mikulás is...
– Elképzelhetőnek tartom, hogy akad olvasónk, aki alig értette, miről is beszélünk. A közönség számára semmi jelentősége nincs, hogy Sztevanovityék tulajdonképpen szerbek. Annyira, hogy természetesnek vesszük Zorán példásan tiszta artikulációját, és Sztevanovity Dusán virtuóz szókincsét...
– Azt hiszem, hogy ez így van jól.
– Ha nincs ellenére, mégis az érdekelne, hogy mi van e tökéletes – úgy értve, hogy példás – asszimiláció hátterében?
– Elsősorban a szüleink bölcsessége és tisztessége. Ők –- azokban az időkben is, amikor pedig jugoszlávoknak Magyarországon élni nem volt könnyű, és ezt még mi, kisgyerekek is érzékelhettük –, akkor is józanok maradtak. Az ő gondolkodásuk maradéktalanul demokratikus, távol áll tőlük mindenféle sovinizmus. Az ő világnézetük, erkölcsük az alapja a mi asszimilációnknak, amely természetesen nem azt jelenti, hogy megtagadnánk gyökereinket és a másik kultúrát. Gyakran beszélünk anyanyelvünkön, rendszeresen olvasok szerbül is.
– És a gyerekek?
– Ők is megtanulják az apjuk nyelvét. És én is arra fogom nevelni a lányomat, hogy nem szabad gyanakodva élni, nyitottnak kell lenni, és elfogadni a mások értékeit, bármilyenek és bármely nemzetiségűek is.
– Itt él köztünk, Magyarország lett a hazája. Legutóbbi, Szép Holnap című lemezéből kiderül, hogy érzékenyen és kritikusan szemléli ezt a világot. Mintha aggódna is.. Ez a szemléletmód nem a slágergyárosokra jellemző.
– Amiről énekelek, engem általában valóban mélyen érint, foglalkoztat. Nem színész vagyok, nem szerepet játszom, egyszer hőst, azután meg árulót. Óriási szerencse a számomra, hogy olyan valaki írja a dalok szövegét, aki nagyon jól ismer, és akinek semmi gondot nem jelent velem azonosulni. És fordítva is így van: nekem sem az ő gondolataival. Abban, hogy én a pódiumon is az vagyok, aki a hétköznapokon, nagy szerepe van öcsémnek, Dusánnak. Jó tudni, hogy akadnak emberek, akiknek rokonszenves a dalaink világa. De az sem baj, ha némelyik dallam megszeretteti magát olyanokkal is, akiket ezek a szövegek nem érdekelnek..Sőt.. Az a közönségréteg, amely leginkább kedvel engem – a fiatal és középkorú értelmiségiek –, ugyanis nem sok hanglemezt vásárol. A kevés pedig Magyarországon tényleg kevés, hiszen az egész lemezpiac sem nagy. A lemezgyártót pedig hovatovább nem érdekli más szempont, csak a jövedelmezőség. Az ördögi kör máris kialakulóban van: legutóbbi nagylemezemet először mindössze tizenhétezer példányban adták ki, majd pedig úgy döntöttek, hogy a reklámozásra szinte semmit nem költenek, úgysem éri meg. ennek ellenére – hála a rádiónak, tévének és a sajtónak, amelyek úgy érzem valóban felkarolták ezt a lemezt – a „Szép holnap" nem is fogy olyan rosszul Mindent egybevetve ez a lemezgyári kategorizálás nem sok jót ígér azok számára, akik nem csak a tömegigények kielégítésére törekednek.
– A perspektíva elég komornak tűnik, de nem látom csüggedtnek. Igaz, koncertjeinek száll a híre, és legutóbb a televízió helyszíni közvetítése a KEK-ről nagy tetszést aratott...
– Ezért nem vagyok csüggedt. Meg azért tsem, mert nem remélem, hanem tudom, hogy ez a lemezgyári propaganda-szisztéma rossz. Most csak azok veszik meg a lemezeimet, akiket eleve érdekelnek a dalaim. De ha lehetővé tennék, hogy a lemez felkeltse azoknak az érdeklődését is, akik most passzívak...
– Valamikor volt egy másik Zorán is. Akit, ha akkor működött volna ez a bizonyos „szisztéma", most villamos oldalán és jelvényen, plakátokon és tévéhirdetésben láthatnánk, és még a vízcsapból is ő folyna...
– Ha esetleg nem foglalkoztatott volna eddig az a kérdés, hogy milyen a viszonyom saját múltammal, rengetegen pótolták volna a mulasztásomat.
– Egy kissé mintha ingerült lenne.
– Nem tudom, miért várják, hogy megtagadjam saját korábbi énemet? Nagyon rendjén valónak tartom, hogy az ember egészen fiatal korában örül az életnek. Az a véleményem, hogy az ifjúkor akkor teljes, ha az ember még a konfliktusokat is élvezi. Ha hisz benne, hogy győztesen kerül ki belőlük, és megtalálja mindenben a kellemeset is. Ha mi akkoriban nem lettünk volna tele életkedvvel, nem szereztünk volna elegendő tartalékot mostanra.
– Mikor látjuk-halljuk legközelebb?
– Ha csak a televízió le nem játssza valamelyik felvételemet... Most fejeződött be a Szép holnap koncertsorozata és pihenek. Ünnepek után majd megint énekórára járok, és gyakorolok a gitáromon, dolgozom a komputeremen, és élvezem, hogy otthon lehetek a családommal.
Virág F. Éva