Nyomtatás

Mai Nap
1997. november 23. vasárnap

Mi újság?

Zorán

Több mint kétévi várakozás után, a tervezettnél három héttel több stúdiómunkával elkészült az énekes új lemez, a Zorán 1997. Zenészberkekben egy ideje már azt suttogják, hogy ez nemcsak a művész, de az idei esztendő legjobb albuma.

– A több mint két hónapon át tartó felvételek alatt napi tíz-tizenkét órát dolgoztak. Kialudta már magát?

– Majd csak fogom. Szívesen beszélek az új munkámról és rövidesen megkezdődnek a dedikálások. A fáradtságot még jó ideig le kell győzni.

– A hét végén megjelent a lemez, ilyenkor már lehet ünnepelni?

– Ha arra gondol, hogy rendeztem-e bulit, meghívtam-e a barátaimat, akkor nemmel kell válaszolnom. Nekem az az ünnep, ha látom, hogy az embereket érdekli Zorán új lemeze.

– A felvételek utolsó napjaiban Presser Gáborral szerettek volna még egy új dalt írni, a tizenharmadikat. Sikerült?

– Azt csináltuk, amit az utolsó két napon nem szokás. Felvettük a számot. A szöveg és a zene Presser munkája. A feleségem, Éva emlékére éneklem. Címe: Ahol jó volt.

– A kislánya, Szandra ismeri már a dalokat?

– Természetesen. Van már olyan is, amit nagyon szeret. És ez engem boldoggá tesz.

Sebes Erzsébet