Népszabadság
1998. május 2. szombat
Sosem bújtam bőrruhába
Lassan már hagyomány: Zorán tavasszal turnézni indul. Idén sincs másként, a tavaly októberben megjelent lemezhez kapcsolódó országos koncertkörút javában tart, végállomása május 2-án a Budapest Sportcsarnokban. Két fellépés között nemcsak ennek a részleteiről kérdeztük a népszerű előadóművészt.
– Idő kell, amíg a dalok beérnek, amíg megszeretik őket, amíg átmennek a köztudatba – magyarázza Zorán. – A mostani körúton a megszokottnál több új nótát énekelek, a jelenlegi koncertprogramban tizenhárom dalból nyolc szerepel az aktuális nagylemezemről. Lehet, hogy merész kijelentés, de úgy érzem, az új album az egyik legjobban sikerült anyagom.
– Tizenkilenc koncertből álló hazai körút – a mai viszonyok között nem túl bátor vállalkozás?
– A tavalyi tizenöt állomásból állt, mindenhol telt ház fogadott, hál’istennek most sincs másként. Debrecenben a hatszáz férőhelyes Arany Bikában például kilencszázan szorongtak a nézőtéren. Csak megköszönni tudom, hogy ennyien hajlandók voltak állva is végighallgatni a több mint kétórás estet.
– Az utóbbi években önnek elég stabil kísérőcsapatot sikerült maga köré szerveznie. Holott ebben a zenekarban több generáció muzsikál együtt, ráadásul néhányan – Szabó Tamás, Sipeki Zoltán, Horváth Kornél – egészen más zenei világból érkeztek.
– Mindannyian profi zenészek, egyaránt otthonosan mozognak a különböző műfajokban, jóllehet a szájharmonikás Szabó Tamást sokan valóban a bluesból ismerik, Sipeki Zoltán a keményebb rockvonalból érkezett, Horváth Kornél pedig inkább dzsesszmuzsikusokkal dolgozott sokat. A látszat ellenére nem áll olyan messze egymástól a mi zenei világunk, ők ugyanúgy szeretik ezt a fajta zenét, mint én. Ez a kilenc muzsikus azonban nemcsak zenei, hanem emberi szempontból is csapattá érett össze. Igaz, csak különböző alkalmakra összeálló társulásról van szó, de nyugodt szívvel mondhatom: alig várjuk, hogy együtt turnéra indulhassunk. És az esti koncertek után nem válnak szét útjaink.
– A koncert plakátjain, akárcsak tavaly, ezúttal sem szerepel a vendégek névsora. Titok?
– Ezzel csak azt szeretném elérni, hogy a közönség az én meghívásomat fogadja el. Ne az eseteleges nagy nevekért jöjjön el, hanem azért, amit ez a csapat önmagában is nyújtani tud. Az sem mellékes, hogy így a fellépők személyével a koncert kezdetéig szabadon variálhatok.
– Presser és Dusán az elmaradhatatlan szerzőtársak. Ha úgy nézzük, rendre mások dalait énekli.
– Jóllehet a szerző általában valóban nem én vagyok, de Presser és Dusán és a közösen eltöltött hosszú együttlét miatt pontosan tudja, hogy milyen zenei és szövegvilág áll közel hozzám. Gyakorlatilag rám szabják a dalokat. Személyes hangú vallomások, érzelmek és hangulatok ezek, amelyek a legteljesebb mértékben azonosak velem.
– Korábbi lemezeim egy-egy dal erejéig azért szerzőként is jelen volt. Most miért nem?
– Az új lemezre is írtam két dalt, de azok kihullottak a végső rostán. Úgy éreztem, nem elég jók ahhoz, hogy felkerüljenek rá. Éppen a magammal szembeni igényesség diktálta ezt, lassan egy nagylemeznyi saját anyagom fekszik az asztalfiókban.
– Kurrens albuma felvétele idején az egyik, később Több mint fél száz év címmel megjelent dal összes munkafázisát feltette a saját honlapjára az interneten. Honnan e különös ötlet?
– Sokan sokszor találgatták már, hogyan születnek ezek a dalok. Ezért tettem fel a hangszerelés különböző fázisait. Ezeket bárki bármikor meghallgathatta, és nyomban követhette egy új dal születését. Büszkén mondhatom: több tízezren voltak rá kíváncsiak, Kanadától Szingapúrig, nagy valószínűséggel az ott élő magyarok.
– Harmincöt éve van a pályán, huszonkét éve szólista. Az ön életművének legfontosabb jellemzője talán az állandóság. Több mint két évtizede képviseli azt a stílust, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Ez lenne a siker titka?
– A titok – ha egyáltalán van ilyen – talán abban rejlik, hogy igazán sosem akartam más lenni, mint amilyen vagyok. Nem játszottam el tőlem idegen szerepeket, nem bújtam bőrruhába, nem vettem fel baseballsapkát, nem akartam a világot naponta megváltani, az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.
– Azt mondja, önmagát adja. Holott az öccse, Dusán is azt írta: jó lenne, ha tudná, milyen ember a bátyja.
– Valamennyien ezerarcúak vagyunk, hogy ebből ki mit vesz észre, kit melyik oldalunk ragadja meg, egyénenként változó. Egy dolog azonban biztos: nagyon kevesen lehetnek azok, akik félreismernek. Ha több arcom is van, azért még mindegyik én vagyok.
– Dusán azt is monda: ön tudatos sikercsináló. Hozzá még egocentrikus is.
– Sok mindenben vagyok tudatos, ez igaz, de rengeteg döntést bízok az ösztöneimre. Az intuíció sokszor sokkal megbízhatóbb, mint a racionalitás. Hogy egocentrikus is lennék? Nem tudom. Valahol minden művész az egy kicsit. Ha valaki színpadra áll, már eleve szorult bele egyfajta exhibicionizmus. Anélkül nem megy. Aki mást mond, hazudik. Legfeljebb a mérték lehet változó.