Nyomtatás

Népszava
1991. augusztus 2. péntek

Zorán: Jól megy nekünk?

Ami nem megy, kell nekünk, s egyre többen rámegyünk – énekli fanyar-ironikusan Zorán új lemezén, a Jól megy nekünk című dalban. Ennél találóbb mottót nem is találhatnánk beszélgetésünkhöz, melynek témája örökzöld: a pénz. Konkrétabban az adórendszer tervezett átalakítása.

– Úgy érzem, egyre jobban szorul a hurok a nyakunk körül – kezdi Zorán, s a többes szám első személy azért is indokolt ezúttal, mivel ő a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek érdekképviseleti szervezetének egyik vezetője. – A probléma lényege szerintünk az, hogy a pénzügyi kormányzat állandóan engedményekről és kedvezményekről beszél a mi esetünkben, miközben a 200 ezer forint évi jövedelemig 65 százalékos, afölött 40 százalékos nem adóköteles hányadot mi valós és jogos költségeink fedezetének tartjuk. Ha ezt megvonják tőlünk, akkor gyakorlatilag lehetetlen fenntartania műfajt.

– Tisztán adózási szempontból azonban indokoltnak tetszhet különféle jövedelmek egységes kezelése, a kedvezmények megszüntetése...

– Szívesen adóznánk mi is úgy, mint minden magyar állampolgár, a megkeresett jövedelem után, ha levonhatnánk mindazt a költséget az adóalapból, amely folyamatosan terhel bennünket. Ez azonban nálunk még nem megy, többek között azért nem, mert nincs olyan kifinomult, precíz, társadalmilag elfogadott számlázási rendszer, mint a fejlett országokban. A szabadfoglalkozású művész magánéletének elválaszthatatlan része a művészeti tevékenység, aminek komoly költségei vannak. De ma még nem lehet kimutatni, hogy a lakbér, a telefon- és a villanyszámla, a benzinköltség hányad része a munka költsége és hányad része a háztartás normális rezsije. Nem tudom levonni például ruháim, hangszereim, énektanárom, fodrászom költségét sem az adóköteles jövedelmemből, ami Nyugaton magától értetődő dolog. Az adóhivatal szempontjából azonban csak a produkcióm után kapott honorárium számít, amit az új tervezet szerint úgy adóztatnának meg, mintha ahhoz semmiféle rezsi nem tapadna. Ezt mi igazságtalannak tartjuk. Kíváncsi lennék rá, kiszámolta-e valaki, hogy mennyit nyerne ezzel az állam.

– Mi lenne akkor a jó megoldás?

– Mindaddig a mostani szisztémát lenne egyedül igazságos fenntartani, amíg nem lehet megoldani az összes tényleges költség számlás bizonyítását és leírását az adóalapból Ha mégis eltörlik a mostani rendszert, azt a zenészek nagy része egyszerűen nem fogja kibírni, mert a költségeit nem háríthatja át a közönségre, a fogyasztókra. Hiszen már így is a gázsik felső határán vagyunk, s a szabad alkuban nem feljebb, hanem általában lejjebb mennek a fellépési díjak, a fizetőképes kereslet drasztikus csökkenése miatt.

– Mégis, hogyan lehetne ezt a tervet megakadályozni?

– Nem sokat tehetünk. Ha ötszáz vagy ezer zenész kivonul az utcára, vagy ha nem ad koncertet, nem készít lemezt, klipet, akkor mi van? Régebben legalább tessék-lássék alapon megkérdezték a szakszervezetet a döntések előtt, de most egyáltalán nem törődnek velünk. Úgy érzem, tehetetlenek vagyunk, a nyilvánosság maradt az egyetlen és utolsó fegyverünk.

(faggyas)