Családi Lap
1997. november
Már a galambok sem repülnek
Vendégségben Zoránnál
Egy nemzedék nőtt fel a dalain. Zorán, az egykori műegyetemi diák, majd a Metro együttes meghatározó egyénisége ma, szólistaként is töretlenül népszerű. Dalai egy érett férfi vallomásai történelméről, családról, szerelemről, elveszett s még létező illúziókról.
Az újságíró örök vágya: megismerni és megmutatni a másikat, a vele szemben ülő beszélgetőtársat, az alkotót, a szülőt, az embert. Zorán olyan, amilyenek a dalai: őszinte és elgondolkodtató. Most találkozunk először, mégis, mintha évek óta ismerném. Talán mert a dalai az enyémek.
Ezerszer újrahallgatott sorok és dallamok kéredzkednek elő: „Az élet dolgai„. Itt van mindjárt Fruzsi kutya, akiről eszembe jut: „legyen néhány jóbarátunk, s egy nagy kutyánk”. Igaz, hogy ő kicsi, viszont nagyon kedves.
Zorán az utóbbi időben mintha keserűbb lenne. Arról énekel, hogy „már a galambok sem repülnek„, s hogy „a valóság már az élethez túl kevés”. „A remény könnyedén az égig száll, s a földön ébredsz rá, hogy minden másképp van". – Nem vagyok borúlátóbb, mint bármikor voltam – mondja most prózában. – Olyan korban élünk, amelyben nem kergethetünk illúziókat. Ha így lenne, elég gyakran kéne csalódnunk. Én inkább úgy mondanám: egészséges szkepticizmus van bennem. Ezzel az alapvetően kételkedős szemlélettel tekintek a világra. Dusán szövegeivel – úgy érzem – dalaim a kor, az időszak lenyomatai, amelyben élünk. És úgy érzem, minden érdességük ellenére igenlik az életet.
„Holnap nyitunk egy új lapot a jövőnknek" – Zorán azt fejtegeti, aki a színpadot választja hivatásául, annak ezt gyakran át kell élnie. Ugyanis minden előadás után valamiféle űr keletkezik, valami teljesen más, valami új kezdődik.
A zenész, amíg él – zenél. Mert ezt nem lehet abbahagyni. Ha már mások nem kíváncsiak rá, akkor magának muzsikál. A zene belülről fakad, és a zenésszel együtt múlhat csak el. Zorán társakra, szövetségesekre lelt, évek óta folyamatosan dolgozik. A dalszövegeket testvére, Dusán írja, a legtöbb dal zeneszerzője pedig Presser Gábor. Együtt mondják: „mi már sosem vetünk véget a zenének". Nem is kaphatnának annál nagyobb dicséretet, mint hogy a koncertjeiken sok a fiatal, akik akár a gyerekeik is lehetnének.
„Ne félj, ez a szív sokat bír, mint egy régimódi szív" – énekli Zorán nekik is. Mit jelent a régimódi szív? – Hiszek a folytonosságban – az apámban, a gyerekemben –, az átadható dolgokban. Abban, hogy csak úgy lehet építkezni, ha meghagyunk valamit az alapokból – mondja most. – A hagyományok, a folytonosság állandóságot adhatnak az életünknek. Ma túl gyorsan, rapszodikusan és hektikusan változik a világ – többek között ettől vagyunk idegbajosak. Elvesznek a gyökerek, a kapaszkodók, az újakat pedig nem találjuk. Mégis hinni kell hogy megőrizhető a lelki egyensúlyunk.
„Ne menj tovább, mert számítok rád" – Hiszen kellenek a barátok, kell egy csapat. Zorán zárkózott, nehezen barátkozik. Ha viszont mégis, akkor kapcsolatai mélyebbek és tartósabbak. Mindig a család jelentette neki a legtöbbet, az első számú barátot is. Szeretettel említi születi, akik előítéletektől mentesen nevelték fiaikat. Fájdalommal beszél elvesztett feleségéről, aki igazi társa, legjobb barátja is volt. Évára mindig számíthatott, vele a legtitkosabb gondolatait is megoszthatta.
Van viszont egy gyönyörű gyereke – Zorán szerint az édesanyjára hasonlít –, a lassan tizennégy éves Szandra. Az ő léte is feladatokat és értelmet ad a mindennapoknak. Neki énekli a koncerteken édesapja: „Szép holnap, talán már nem szökik tovább,/ kitártam létem ablakát,/ szeretném hinni, hogy rád szép holnap vár„. – Az ember mindig jobbat remél – jegyzi meg Zorán a dal kapcsán. – Szeretném a lányomnak továbbadni azt, amit én a szüleimtől kaptam. Nehéz egy kamaszt anya nélkül nevelni. Évát nem tudom helyettesíteni. Azt azonban megígértem a lányomnak, hogy megpróbálok minél jobb apa lenni. Nem mindig vagyok elég türelmes, de Szandra talán érzi a feltétel nélküli szeretetemet és bizalmamat. A feleségem egyszer a kezemben nyomott egy cetlit, az állt rajta: „Minden nap dicsérd meg!” Persze, a mindennapokban ezt nehéz betartani. Tépelődős apa vagyok, aki sokszor bizonytalan abban, hogy jól csinálja-e a dolgait.
Hiába, a dalban megénekelt Élet tanár úr őt sem kíméli. „Puskám az nincs, senki sem súg,/ s ha nincs válaszom, pálcáért nyúl Élet tanár úr". Zorán az életét, a bánatát és örömeit osztja meg velünk, az életünkről ad képet nekünk. Ettől hiteles, ezért lehetnek mindannyiunké dalai. Várjuk a legújabbakat.
SziG