Stethoscop
1986. november
Zorán-est – DOTE ‘86
Zorán play-backkel – Az elektronika nem veszi át a hatalmat!
A két előadás közötti szünetben rövid beszélgetésre invitáltam Zoránt. Kérésemre készségesen reagált.
Szerettem volna elérni a hagyományos interjúk sajátosságaitól. Hiszen zenéjét ismerjük, életútjának legfontosabb állomásairól is sokat hallottunk. Megkért, ne ragaszkodjam eredeti elképzeléseimhez, így két előadás között soha nem jutnak eszébe sztorik. Ahogy ő mondta: „Ahhoz le kellene ülnöm beszélgetni a barátaimmal, akkor nagyon sok felelevenedne." Így más mederbe terelődött a társalgás.
Első, már-már szokványosnak tűnő kérdésem:
– Hogyan alakult ki a pályád, hogyan került hangszer a kezedbe?
– A zenészek kilencven százaléka nem gondol arra, hogy profi legyen, amikor először hangszert vesz a kezébe. Középiskolás koromban, kirándulásokon, bulikon zongoráztam. Zsuzsával együtt úgy kezdtünk énekelni, gitározni, hogy a profi zenélés eszünkbe sem jutott. A VI. kerületi Ifjúsági Klubba jártunk. Amikor az ottani „öreg" zenészek egyike örült, hogy kimehet a büfébe egy sört meginni, én örömmel álltam be a helyére és lelkesen játszottam. Társaimmal így kéredzkedtünk be egy-egy alkalommal. Az öregek hagyományos zenét játszottak, mi pedig a rock and roll-t részesítettük előnyben. Egyszerre összejött egy banda. Ezután már mi játszottunk ott. A kezdet meglepő sikert hozott.
– Kitől tanultál zenélni?
– Attól a Sugár Györgytől – mellesleg ő ma is az egyik legjobb gitáros – akinek a helyére beálltam a zenekarba. Mióta én is profi lettem, barátok vagyunk. Nagyon jelentős volt az impulzus, amit ő nyújtott számomra.
– A hangszerek általában becses dolgok. Öröklődnek, történetük van. A tiéd is ilyen?
– Az első egy Framus gitár volt. Sokáig kézről-kézre járt a „Zorán Gitárja", míg egyszer elveszett a fonal, hogy éppen kinél van. Az akkori ládagyári hangszerekhez képest finom minőségű volt. A mai gitárom a legjobb életemben. Ovation márkájú. Igazi mesterhangszer. Ritkaság, mert a nylon húrral felszerelt elektromos gitár technikai megvalósítása igen nehéz. Egyedül az Ovation készít ilyet. Azok tudják igazán értékelni a jó hangszert, akiknek hosszú fázison keresztül kellett rossz hangszeren dolgozni. A zenész számára a legfontosabb a hangszere. Állandóan a kezében van, öröme ebből fakad.
– Hogyan áll össze egy-egy műsor?
– Saját, állandó zenekarom van, akikkel koncertezni járunk. A mostani társaság kb. egy hónapja működik. A kis klubok adta lehetőségeknek ez a forma jobban megfelel. A közönség azon igénye, hogy egy szál gitárral lejöjjek műsort adni – nem teljesíthető. Képtelenség profi műsort összehozni, hogy az kitöltsön egy órát és ne váljon unalmas gitározássá. Baráti társaságban jó ez, ahol pár nótát játszom csak. Szükség van bizonyos technikai segédletre. Dobkomputer, szintetizátor segítségével egy zenész összehozhatja azt az alapot, ami segít a hangzás kialakításában, de nem veszi át a vezető szerepet. A közönségnek a play-back becsapást jelent. Kompromisszumot keresek. Nem nagyzenekarokat, vokálokat akarok behozni, hanem egy négytagú zenekar hangzását visszaadni. Például a nagy dobfelszerelés csak hangzavart kelt egy ilyen kis helyiségben.
– A repertoár kiválasztásában mire törekedtél?
– Hangulatteremtő indítás után a négy szólólemezből igyekeztem keresztmetszetet nyújtani és néhány Metró slágert feleleveníteni. Érzéseimet kívántam átültetni a közönségbe. Az, hogy hogyan fogadják mindezt, viszont is érezhető.
– A műsor végén a zongoránál ültél. Ez az ötlet akkor jutott eszedbe?
– A zongora beépítését az adott helyzet szolgáltatta, nem volt előre betervezve. Koncertek alkalmával azonban már máskor is volt ilyen. Persze ott előre tudom, hogy lesz zongora.
– Mi a véleményed az itteni közönségről?
– Együtt éreztek velem, a dalokkal, meghitt hangulatú koncert volt. Kedvelem, he nem kong a köves padlójú terem, mindenki közel van, bezárt, puha miliő vesz körül. Nem jó érzés, ha „petárdától" indíttatva, rutinból tapsol a közönség.
– Láttam, egyszer kiszóltál emiatt.
– Igen. Szükség van menet közbeni összehangolásra a technikával. Nem egy kaptafára mennek a műsorok. Menet közben alakul, nyeri el végső formáját minden fellépés. Megmarad az improvizatív jellege. Ettől függ, hogy unatkozni, vagy szórakozni fog a közönség.
– További terveidről mit mondanál?
– Most készülök az ötödik szólólemez felvételére. A szokott stáb fog együtt dolgozni. Természetesen másról szól mint az eddigiek, de a megszokott stílus marad, a fontosabb jegyek nem változnak. Az elektronika nem veszi át a hatalmat. Én a negatív hangok híve vagyok. Dusántól függ, hogy mit ír, de biztos, hogy ez lesz az eddigi legjobb. Ezt azért is mondom, mert még semmi sincs meg belőle.
– Ehhez sok sikert kívánunk.
– Köszönöm a jókívánságot.
– Köszönöm az interjút.
Valent Sándor