Story
1998. szeptember 24. csütörtök
Presser Gábor: Tudom, hogy most nagyon rossz neked, de azért már írom a következő lemezed dalait.” • Koncert közben
„Felesleges titkolni, amit amúgy sem lehet”
„A jövő őszre tervezett új lemez ismét dinamikus, energikus és életigenlő lesz”
– A tavalyi, 1997 című lemezén egy az élet nehézségein elmerengő embert látunk sötét ingben. Milyen a mostani lelkiállapota?
– Azt szokták mondani, az idő múlása begyógyítja a sebeket. Én viszont úgy látom két esztendő távlatából, hogy az idő nem gyógyít be semmit, a hiányérzetet semmiképpen. Számomra a feleségem, Szandra lányunk számára a mama hiánya pótolhatatlan, s ez akkor is igaz, ha egyre inkább az élet felé fordulunk. Tavaly például alig nyaraltunk, idén viszont már jobban tudtuk élvezni a vakációt. Ezek apró jelei annak, hogy az élet nem áll meg, igyekszünk berendezni mindennapjainkat. Mindvégig arra törekedtem, hogy akarattal ne toljam el magamtól az emléket. Szandrával meg is beszéltük, hogy nyugodtan szóljunk az édesanyjáról, Éváról, ha úgy alakul egy beszélgetés. Mindenféle lefojtás csak árthat. A téma tehát nem tabu közöttünk, a halál tényét mindkettőnknek el kell fogadnunk, s minél többet beszélünk róla, annál könnyebb a lelkünk.
– Segített valami, vagy valaki a nehéz időszak átvészelésében?
– Ajánlották egy pszichológus könyvét, amely kifejezetten a gyász megéléséről szól, azt elolvastam. De a lényeg, hogy a család, a barátok – sokszor elég maga a tudat is – mellettem állnak. Éva emlékére született egy dal is Presser Gábor jóvoltából. Tulajdonképpen ez különös is lehetne, hiszen éppen Gábor az, aki nem könnyen mutatja ki az érzéseit. S mégis, a legnehezebb pillanatokban ő volt, aki azt mondta: „Tudom, hogy most nagyon rossz neked, de azért már írom a következő lemezed dalait." Ezzel nagyon finoman jelezte, előbb-utóbb a jótékony hatású munka következik, meg az is, hogy a barátaim mellettem állnak.
– A Budapest Sportcsarnokban rendezett koncerten két dal között utalt arra, hogy az előadást felesége emlékének szenteli...
– Úgy gondoltam, ha már az életünk egy része amúgy is a nyilvánosság előtt zajlott és zajlik, felesleges titkolni, amit amúgy sem lehet. Az említett lemezborító, illetve a plakátok is jelezték, mit élek át. Ha akarni nem is akartam, de engedtem, hogy a szomorúságom nyilvánosan is megjelenjen, ennyivel tartoztam Évának is.
– Szandra miként élte át a keserves időszakot?
– Rá kellett jönnöm, benne is létezik egyfajta önvédelmi mechanizmus, amely egyfajta önvédelmi mechanizmus, amely egy ideig megtartja az embert. Úgy látom elég erős lány, de olykor feltör benne a hiány, főleg közös ünnepeink idején. Nagyon anyás volt, ők ketten igazi jó barátnők voltak, összekacsintva, olykor még előttem is őrizték titkaikat. Bevallom, tartottam a túl erős reakcióktól, de végül úgy alakult, sokszor inkább ő segített nekem.
– Említette, hogy egyre inkább az élet, a munka felé fordul...
– Sokszor úgy érzem, a sors nagy igazságtalansága, hogy szeretteink elvesztése ellenére az élet képes tovább gördülni, még ha csikorogva is. Ez nálunk is így van. Éva már csak emlékeinkben lesz velünk, én pedig a lányomért is felelős vagyok. Éppen ezért a jövő őszre tervezett új lemez ismét dinamikus, energikus és életigenlő lesz. Legalábbis így szeretném. És nagyon remélem az égiek is így akarják.
Lassan két éve, hogy Zoránt súlyos tragédia érte. A kór gyorsan jött, és gyógyíthatatlan volt. Zorán gyászolja feleségét, de a jövőről már vannak elképzelései. Erőt ad számára a lánya, akiért felelősséggel tartozik, s múltidézőnek ott vannak az emlékek, és a lakás nappalijában látható fotók, amelyeken a család még teljes volt.
Zorán és lánya Szandra
„Az élet nem áll meg, igyekszünk berendezni mindennapjainkat"