Zalai Hírlap
1998. február 27. péntek
„Kicsit benne vagyok én...”
Régi álmom volt, hogy ne csak dalaival, hanem személyesen is megismerkedhessem Zoránnal. Azt mondogattam magamnak, „majd egyszer..., talán egy nap, egy hét, talán egy év...„ Mivel nem hittem el, hogy „száz évig élünk, vagy még tovább...”, ezért összeszedtem minden bátorságomat, s hosszas készülődés után egy koncertet követően megszólítottam.
– Remek hangulatú koncert volt ez a mai is. Hány pár cipőt csomagolt el, amikor megtudta, hogy Nagykanizsára jön koncertet adni?
Poros lábbeliben
– Egyet – így Zorán, aki készségesen válaszolt kérdéseimre.
– Már biztos nem emlékszik, hogy a 70-esévekben egy fergeteges buli után az egyik kritikusa kifogásolta a Metró-tagok cipőjének tisztaságát. Eztán jöttek Kanizsára, s elővigyázatosságból vadonatúj lábbelit csomagolt, egyik darabja azonban itt eltűnt. Fény derült azóta a rejtélyre?
– Nem, de azóta sem vagyok kellőképp elővigyázatos ezen a téren.
– Ennek a koncertnek a kitűnő hangulatát is talán az unplugged forma tette bensőségesebbé. Közönségközelibbnek tartja ezt a stílust?
– Nem mernék minőségi rangsort felállítani, hogy melyik a jobb vagy rosszabb, egyszerűen annyiban más ez a megoldás, hogy visszatér ahhoz az eredeti fajta zenélésekhez, amikor csak akusztikus hangszerek voltak. Így a zenész csak annyit mondhat, amennyit valóban tud. Nem véletlen, hogy olyan világhírű emberek kezdték, mint Erik Clapton.
– Magyarországon ön volt az első, aki ilyen formában lépett a közönség elé.
– Azt hiszem, hogy ez egy olyan kihívás, amit előbb-utóbb minden zenész kipróbál. Nagy áldozatokat kíván az, hogy teljesen át kell hangszerelni mindent, de mégis rendkívül nagy élvezet ez a fajta zenélés.
Büszke a lányára
– Minden dalában benne van az élete. Fontosnak tartja, hogy rajongói a dalain keresztül ismerjék meg?
– Ez sem egy rangsorolható dolog. Nekem nagyon fontos, hogy a dalaimból az derüljön ki, ami úgy érzem, hogy valóban én vagyok, ne ismerjenek félre. Viszont egy interjú – mint ez a mostani a Zalai Hírlapnak – lehetőséget nyújt sokkal konkrétabb kérdésekre és válaszokra. A dalok kicsit mindig általánosítanak, pontosan azért, hogy ne egy emberhez szóljanak, ne egy emberről szóljanak.
– Rengeteg elismerő díj közül melyikre a legbüszkébb?
– A lányomra vagyok a legbüszkébb, az embernek ez a folytatása, ez az, amiért egy idő után minden történik. A szakmai részről talán az ad némi elégtételt, hogy már ennyi ideje vagyok a pályán, hiszen ez magában rengeteg megpróbáltatással jár, s olyan dolog, amire önmagában is büszke lehet az ember.
– Köztudott, hogy Presser Gábor írja a zenét, testvére, Dusán pedig a szöveget. Milyen közel kell állniuk egymáshoz, hogy gondolatait, érzéseit meg tudja osztani velük?
– Erről sokat lehetne mesélni, de egyszavas válaszom is van. Nagyon közel.
– Melyik az a dalszöveg, ami a legjobban árulkodik önről?
– Nincs egy, mindegyikben „egy kicsit benne vagyok én" is.
Litter Tímea