Film, Színház, Muzsika
1987. szeptember 12. szombat
Slágerügyelet
Valaha házunkban – hazánkban – könnyű lefolyású vendégek voltak a slágerek, még inkább a slágerszövegek. Aztán a huzamosabb megfigyelés – vagy egyszerűen csak: a megszokás? – mára már lakótárssá emelte őket. Kivált az Ügyelet óta.
Érkeznek a lemezek, a kazetták. Érkeznek a szövegek. Szívemnek kedvesek, s maguktól kedvetlenek. A Zorán új lemezén hallható Sztevanovity Dusán-szövegekre egyszerre jellemző a kedvetlenség, a rezignáció, a fölemelkedés hiábavalóságának tudata, s a vibráló szellemesség, a történelmet – a közelmúlt történelmét – önmagába épített szemlélet. Tudom: nagy és súlyos szavak ezek egy valaha versértőnek mondott honban, ott, ahol Váci Mihály, Nagy László, Kormos István, Simon István, Ladányi Mihály – és még sorolhatnám hosszan a mai is élők nevét – húzta fülünkbe a hatvanas, hetvenes évek dallamait. Nem állítom, hogy Dusán poétikája fölérne hozzájuk, ezt maga a műfaj sem teszi lehetővé. De.
Intellektuális és érzelmi bátorság egyként otthonos ezen a lemezen (is). „Uram, te úgyis mindent láttál...„ – idézhetem az egyik legszebb dal első sorát, melynek visszatérő sora: „Uram, a dolgok rosszul állnak.” Az elsőszemélyűség vállalása már-már az önfeladás kétes esélyűségéig vezet: „én sem vagyok rosszabb másnál/ és láttam jobbat magamnál„ – ami már-már logikai hiba volna, ha nem sejlene föl mögötte egy táncoslábú dialektika. „Törvény s mentség van itt bőven/ és mindennap egy új szabály” – jegyzi le a rezignáció szorongásos lovagja, érzékelvén a növekedés lehetséges határait, „már fölfelé is van határ„, s hogy „nem jött be sok nagy remény”. Bizony, nem.
Dalszövegek közt ritka pontos az egyik dal címe: „Örökség„. Józan, bölcs ám mégis sírni való összefoglalása annak, hogy mennyit hagytak ránk, mennyit bíztak ránk: „házat és eszmét, amely épül, s összedől/ és a hazát, amely éltet s meggyötör. Igen, a miénk, amit vállalunk”.
A közéletiségét fölvállaló ember kudarcos életet szán magának ma. Ám, ha van legalább egy ember, aki vállalja vele ezt az életet is, ha ki épp úgy átlát a csillogáson, a múlékony értékeken, akkor az megérdemli a szerelmes dalokat. „Számíthatsz rám„ – énekli Zorán a hűség dalát. (Itt: szerző is.) A meghatóan egyszerű, lírai dallam szövege látszólag túl egyszerű, érthető, már-már érzelemmentesen, szinte pontokba szedve sorolja el, mikor, miért, mennyire számíthat rá kedvese. Szemérmesen, de férfias nyíltsággal vallja meg saját romlását, az ártó időt, amely pusztítja a hitet, az erőt, a testet, az önmagával takarózó lelket, de hiába minden ártalom, ha él és működik a szerelem legszebb, legemberibb korszaka, a az egymást vállaló hűség, az, amit így fogalmaz a dal, ilyen egyszerűen: „Számíthatsz rám.”
Szólni kell még e lemez nyitottságáról is. Zorán énekli itt Adamis Anna szövegét a Popfesztiválból: „Valaki mondja meg", de elhangzanak ismeretlen –nálunk ismeretlen – szerzők dalai is: Boris Filan, Pavel Danek, Mark Knofler nevét másolhatom ide. Ez a nyitáskészség a legbiztosabb jele Zorán – és barátai – megújulási készségének: hogy mernek tájékozódni, vállalni az európai értékek közül a vállalhatót, a szívük szerint valót, mindazt, ami több, mint a valahai klasszikus táncdal.
Apáti Miklós