Nyomtatás

Heves Megyei Nap
1998. április 24. péntek

Zorán koncertkörúton

Harmincöt év alatt Zorán nem sokat változott. Ugyanaz a szomorkás dallamvilág, folyamatos vallomások önmagáról. Szerinte a műfaj, amit ő intellektuális rocknak nevez, nemcsak hogy nem igényli, hanem egyenesen ellentétes is a túlzott külsőségekkel.

Zorán időtálló sztár, dalait egyaránt fújják az ötvenesek és a húszévesek. Minden koncertet komoly szerkesztés előz meg. Az énekes szerint maga a műfaj színházi körülmények között él meg igazán, bár a bevételt nézve nagy különbséget jelent, hogy állójegyeket nem adnak el. Ezt az áldozatot meg kell hozni azért, hogy a hangulat olyan legyen, amilyet ő szeret. Természetesen mecénások – a szponzor szót soha nem használja – nélkül nem tudna ilyen színvonalon dolgozni: 1993-tól, a harmincéves jubileumi koncert idejétől támogatja őt a Westel 900, az Aral és a Volkswagen.

A nemrégiben életműdíjjal gazdagodott énekes örül a szakmai elismerésnek, amit humorosan el is nevezett „eddigi életműdíjnak", mert az életmű lezárására még csak nem is gondol. Jelenleg új, 1997 című lemezével koncertezik az ország nagyvárosaiban, melynek utolsó állomása május 2-án Budapesten a BS-ben lesz.

Molnár Ildikó