Nyomtatás

POP Magazin
1980. augusztus

Ellenpont

Zorán III.

Ha valaki a hetvenes évek első felében azt mondja, hogy Zorán és Cseh Tamás nevét valamikor még egy lapon említem – kinevetem. Cseh Tamás szókimondása, egy korosztályról tudósító dalai és Zorán fehér sziklái!? A közeledés – akkor elképzelhetetlennek tűnt.

Most szinte egy időben jelentkeztek mindketten nagylemezzel és a felvételeket meghallgatva azt kell mondani: az idők Zorán javára változtak. Zorán élete legjobb nagylemezét készítette el, s ezzel az LP-vel végérvényesen a magyar ifjúsági zene első vonalába emelkedett.

Ha lekerekítettebben és populárisabban is, mint zenésztársa – alakja, szerepe inkább Koncz Zsuzsáéval rokonítható – 1977-től Zorán is arra vállalkozik, hogy magáról, a beérkezettekről, a beatgeneráció sorsának alakulásáról fogalmazzon meg és továbbítson üzeneteket. Ez a program legőszintébben, legkeresetlenebbül, legszebben a Zorán III című albumon sikerült.

A Zorán köré szerveződött team – Presser, Somló, Karácsony, Dusán és most Szörényi és Bródy is – gondoskodott arról, hogy a maga nemében egyedülálló, művészi színvonalú produkció szülessen. Briliáns szövegek (Az én városom, Így is jó, Vasárnap délután), a korábbiaknál alkalmazkodóbb, kifejezőbb, sokszínű zene (reggae, blues, country, dél-amerikai ritmusok) és a póz nélküli előadásmód teremtik meg azt a produkciót, ami miatt ezeket a dalokat újdonságvarázsuk, slágervoltuk emúltával is szívesen hallgatjuk újra és újra. Olyan ez a Zorán-lemez, mint egy jó könyv. Évek múltán is nyugodtan elővehetjük. Mindig tartogat majd valami meglepetést, mert magunkra ismerhetünk benne.

–sebők–