Internet Kalauz
1998. május
Szép honlap
Egy rövid ötbetűs név, és senkinek nem kell további magyarázat e hazában. Pedig a név tulajdonképpen idegen, ahogyan idegen volt ötven évvel ezelőtt az a kicsiny család is, amely azután – a történelem szeszélyének engedve – végleg letelepedett Budapesten.
A papa, a mama és a két fiú, Zorán és Dusán életének története fent van a weben, s lehet, hogy mára többen olvasták a http://www.net.hu/zoran/uzenet címen Sz. Koncz István könyvét, mint nyomtatásban.
Szégyen vagy nem, magam is ott olvastam. Pedig Zorán dalai hosszú évek óta kísérik az életemet. Egy évtizede már, hogy egy átvezetett éjszaka után a „Romantika" szólt az autó magnójából, amikor először megpillantottam a hajnali Adriát, vagy hogy édesapám temetése után napokig megszállottan hallgattam az Apám hitte című dalt. Kis túlzással személyes ismerősömnek hazudtam, hiszen egyik első interjúalanyom volt, amikor 1987-ben, az akkor induló Mikrovilág házi számítógépes magazin számára kértem tőle néhány mondatot, már akkor is közismert volt a műszaki dolgok, a számítástechnika iránti vonzódásáról.
S most itt van ez a honlap, élettörténettel, a Zorán-CD-k készítésének kulisszatitkaival, dalokkal, képekkel és üzenetekkel. 1998. tavaszán, az országos turné idején óránként frissített információkkal, hogy csak egyet idézzünk: „5 óra múlva kezdődik Zorán koncertje Szombathelyen, a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központban."
Egy ilyen üzenet hordozására csak az internet alkalmas, nincs más médium, amely felvállalhatná az „ennyire online" híradást.
– Miért érezted úgy, hogy szükséged van egy saját honlapra?
– Ebből egész egyszerűen nem lehet kimaradni. Már évekkel ezelőtt – amikor először találkoztam az internettel – éreztem, hogy valami olyan mindent átrendező, korszakváltó dologról van szó, amivel lépést tartani, időben fel kell szállni rá, mert azután olyan sebesen száguldó gyorsvonattá válik, amire később már nem lehet felkapaszkodni. Nem tagadom, a technikai része is izgatott, és izgat a mai napig is, de még sokkal jobban az a távlat és lehetőség, amit teremt. Hogy csak egy példát említsek, ami ugyan apróság, mégis jelzi, hogy egészen más minőséget jelent ez az információszerzésben. Újsághírben olvastam, hogy egy ismeretlen, Rembrandt korában élt festő képeiből kiállítást rendeztek Hollandiában. Érdekel a festészet, hajtott a kíváncsiság, odaültem a géphez, és a felfedezők izgalmával kutatni kezdtem, hogy vajon találok-e valamit a témával kapcsolatban az interneten. Találtam, sőt magukat a képeket is megnézhettem. Persze tudom, hogy egy ilyen benyomás össze sem hasonlítható egy képtárlátogatás élményével, de ki merné vitatni, hogy jóval többet kaptam, mintha csak az újságból származnának az értesüléseim, és csak várnám azt a ki tudja mikor elérkező pillanatot, amikor majd kiutazhatom, és élőben is megnézhetem a képeket.
– Az ugyan olvasható a weben, hogy Zorán honlapját a Hungary.Network gondozza, de mit jelent ez közelebbről? Netán a Te kezed is benne van a dologban?
– Nem, erre nem vállalkoznék, időm sem lenne rá, mint ahogy mostanában már barangolásra sem futja. Egy nagyon kedves és tehetséges fiatal ember, Umann Kornél tervezte, és tartja karban a honlapomat, az ő ötletei teszik színesebbé és aktuálisabbá, mint például az a bizonyos óránkénti jelzés is. Úgy ismerkedtünk meg, hogy felhívott, amikor a magyar rockélet összes dalát készült feltenni a webre, hogy van-e valami kifogásom ellen. Elbeszélgettünk, s el is határoztam, hogy őt – és Stella Gábor grafikus barátomat – kérem meg a honlap elkészítésére. Jó választás volt, szeretem, amit csinál, és jó érzéssel tölt el, hogy – a statisztikák szerint – havonta átlagosan harmincezren keresik fel az oldalt, a világ szinte minden táján élő magyarok, Kanadától Malajziáig.
– Ha nem barangolsz, akkor mostanában nem is használod az internetet?
– Dehogynem. Főleg levelezésre, no és persze zenei szoftverek letöltésére. Nagyszerű dolog, hogy az általunk használt programok nagy része már az interneten keresztül frissíthető, ez nagyban megkönnyíti a munkánkat. Zenei programok nélkül sokkal nehezebben boldogulnánk, ezek teszik lehetővé, hogy egy csomó dolgot kipróbáljunk, kikísérletezzünk, és azután megtartsunk, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül elvessünk. Régebben ez a kísérletezgetés a stúdióban folyt, ahol a bérleti díj miatt igencsak ketyegett az óra, az ember soha nem tudott nyugodt lélekkel, szabadon kalandozni az ötletei között. Itthon, a gép mellett sokkal nagyobb ez a szabadságfok, így már a kiforrottabb ötleteinkkel megyünk a stúdióba. A zenei programok használatából a közönség keveset észlel, amint mondtam, ezek jelentősége az előkészítés fázisában óriási, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy építészmérnök egy CAD szoftver segítségével modellezi, járja körbe, és vizsgálja meg minden oldalról, környezetében elhelyezve, a megálmodott épületet.
– Említetted a levelezést. Te bizonyára rengeteg szerelmes és rajongó levelet kaptál már pályád során, és talán kapsz a mai napig. Szoktál válaszolni? Mégis más, egyszerre személyesebb és személytelenebb is...
– Be kell vallanom, borzalmasan rossz levélíró vagyok, ha tehetem, sokszor inkább nyúlok a telefonért, mint a tollért. Ezzel együtt, becsületből igyekszem minden levélre válaszolni, ha nagy késéssel is, de sokszor akár a saját magamra fordítható idő rovására. Persze a mostanság kapott levelek már más fajta tartalmúak, mint régen, többnyire érettebb, idősebb emberek írnak, akiknek egy-egy számukra fontos vagy éppen nehéz időszakban jelentettek valamit a dalai. Ezekre kézzel írott formában kell válaszolnom, ahogyan például a kislányomnak is kézzel írok, ha éppen összeveszünk, s ő már régen alszik, de én még nem tudok napirendre térni a dolog felett. Reggelre azután ott a levél a párnáján, erre az e-mail nyilvánvalóan alkalmatlan. Alkalmas viszont sok olyan dologra, amiért egyébként nem fognék tollat, nem venném fel a telefont. Pár soros e-mailek érkeznek például külföldön élő barátoktól, ismerősöktől, s amikor válaszolok, úgy mellesleg alkalom nyílik megkérni, hogy ugyan már, nézzen körül, kapható-e már Kanadában az új CD-m, mikor jelent meg, hogyan fogy stb. Az ilyen apró, gyors átfutású, apropószerű gördülékeny közlésekre, kérdésekre és kérésekre valóságos isten áldása az e-mail, szerelmes levelek írására kevésbé... Bár ki tudja, nem tartom kizártnak hogy eljön az az idő, amikor egy halványlila, kézzel címzett boríték időt konzerváló hatását érezzük majd, ha a fiókból előkerül egy floppy, amit a szeretett nő is tartott a kezében, és ugyanúgy megmozdul majd bennünk valami. Badarság lenne ezt előre kizárni, vagy ettől megijedni. A dolgok és az emberek is átalakulnak, idővel minden a helyére kerül, s nem feltétlenül leszünk szegényebbek a változásoktól. Sokkal rugalmasabb fajta az ember, mint ahogy azt maga is gondolja néha, épp ezért nem félek a manapság sokszor hangoztatott negatív jövőképtől...
A három kék
Megkérdeztem Zorántól, mi az, amit fontosnak tartana még megemlíteni a riportban.
– Szívem szerint megkérnélek, hogy csempésszük be valahogy a szponzoraimat a cikkbe, hisz oly nehéz nekem viszonozni a tőlük kapott támogatást, ám az újságírók általában azt mondják, ők megtennék, de s szerkesztő úgy is kihúzza...
– Próbáljuk ki, nevezd meg őket...
– A nagy kék mintájára azt szoktam mondani, hogy engem a három kék támogat: az Aral, a Porsche Hungária és a Westel 900...
– Hát ez így tényleg túl direkt... tudod mit, majd beírjuk, hogy www.aral.de, www.porsche.hu, www.westel900.hu... Nincs az a főszerkesztő, aki egy Internet Kalauzból akár egy web-címet is kihagyna...
Szabó Hédy (szabo@prim.hu)