2003. május
Zorán II.
Retrospektív recenzió 2003-ból
A bemutatkozó album után alig egy évvel már megjelent a Zorán nevét viselő második nagylemez. Kézenfekvő volt, hogy a kirobbanó siker nem maradhat folytatás nélkül, ugyanakkor a hangos elismerés nyilvánvaló terhet is rótt az újabb anyag összeállítását tervező alkotókra. Az eredmény szinte tökéletes lett: olyan popprodukció készült, mely ihletetten egyensúlyoz a bevált igényes receptek és az azokat a megújító ötletek keskeny határmezsgyéjén.
A második album a közönség számára azonnal felismerhető formai elemekből építkezett, a lemezborítótól a dalok szerkezetén át a hangszerelési megoldásokig. A nóták száma és elosztása is szinte változatlan maradt a szerzők között (csak Karácsony János mutatkozott be újonnan ilyen minőségében a lemezen), Zorán és Presser azonban finom változtatásokat hajtott végre a nyertes csapaton. Babos Gyula a meghatározó szerepből visszább húzódott, Demjén Ferenc pedig a Bergendy helyett a V’ Moto-Rockot hozta magával egy dal erejéig. Az album egyértelmű formai újdonsága a táncdalok világát idéző Romantika – azonban az első nagylemezhez viszonyított valódi előrelépést nem ez az alapvetően konvencionális sláger jelentette, hanem az a hangsúlyeltolás, ami a privát lírától a közösségi, illetve filozofikus témák felé mozdította el Dusán egyes dalszövegeit. Az album első két dala (Üzenet, Mi kéne még?) rögtön jelzi ezt a kísérletet, és a korábbitól némileg eltérő alaphangot ad a nagylemeznek, melyen a legismertebbé vált nótákon kívül olyan kiváló dalok szerepelnek, mint a Hétfő este, a Szabadon jó vagy az Adj valamit. Bár a Zorán II. albumot az első szólólemez egyenes folytatásának tekinthetjük, a nagylemez művészi értékei önmagában is figyelemre méltóak, és évtizedek múltán is maradandó bájjal kényeztetik a közönséget.
Porosz Péter