2000. május 8. hétfő
Zorán Koncert
Először is tisztázzuk a körülményeket: a Zorán Koncert című lemez 1997 elején jelent meg, de az 1995. őszi BS-koncertről készült. A koncert a Majd egyszer... című album bemutatója volt, és egyben annak a négyéves (1999 tavaszáig tartó) koncertsorozatnak az elindítója, melynek során Zorán évről évre visszatért a Budapest Sportcsarnokba. Ez azért érdekes, mert Zorán (és rajta kívül még több előadó) neve a budapestiek számára szerintem észrevétlenül egybeforrt az „éves BS"-szindrómával – pedig igazából csak ‘95-ben indult el ez a folyamatos sorozat. (Előtte a ‘93-as, harmincéves jubileumi turnén lépett fel Zorán a BS-ben az előző évben pedig a Metro-koncerten, valamint néhányszor más előadók társaságában, nem a saját koncertjén.)
Egy szó, mint száz, a kilencvenes évek a nagy koncertkultusz újjáéledését hozták Zorán pályáján. Talán ennek is köszönhető, hogy a PolyGram kiadó a nagyon sikeres Az elmúlt 30 év... című dupla CD után vállalta egy újabb koncertlemez kiadását is. A Zorán Koncert-en helyenként meg is figyelhető, hogyan nyúlnak a bevált sikerrecepthez, összességében viszont önállóra, egyénire és nagyon élvezetesre sikerült ez az album is.
A CD műsora több mint 74 perces, 16 nótából áll. Ha erősen zanzásítva is, de visszaadja a koncert programját. Zoránék huszárosan az Apám hitté-vel nyitottak, aztán több, akkor még új, azóta már emlékezetessé vált dalt játszottak el a Majd egyszer... lemezről. A lemezen ilyen szempontból kiemelkedő a Száz évig élünk és a Már a galambok se repülnek (Presserrel) – ezek ugyanis később nem kerültek be a koncertprogramba, pedig megkapóan jók. (A Majd egyszer... 10 dalából egyébként 9 szerepelt ezen a koncerten. A kimaradt Nem haragszom rád a rákövetkező, 1997-es koncerten hangzott el először.)
A „régi„ Zorán-dalok közül is előkerült sok szép azon az estén (pl. Ne várd a májust), a lemezen azonban mostohán bántak velük, gyakorlatilag csak az elmaradhatatlanok (Hadd legyen, Nem kell mindig), illetve a legpopulárisabbak (klasszikus Zorán-féle ráadás-blokk) kerültek fel a korongra. Annál érdekesebbek viszont a vendégekkel és a vendégek által előadott nóták: a Szép Júlia és a Porompompero Gerendással, a Hé ‘67 Kernnel. (Kern egyébként elversmondta a Volt egy tánc”-ot is, de ebből szerencsére az énekelt változat került a lemezre. :) Az albumot a Valaki mondja meg közösen énekelt, megrázóan erősre sikerült változata zárja – a valóságban a közönség nem bírta ki, hogy harmadszor is ne tapsolja vissza Zoránt, aki „hogy kerek legyen az egész", újra eljátszotta az Apám hitté-t.
A koncerten szerepelt a jól ismert „kakukktojás„: a Kell ott fenn egy ország – ezúttal nagy vonószenekari előadásban, Malek Miklós vezényletével, ifj. Malek Miklós zongorakíséretével. Erről az opuszról megoszlanak a vélemények, már itt, a topikban is volt szó róla bőven. A koncertlemez kapcsán viszont más szempontból érdekes a dolog: a lemezre került változat nem azonos az élőben elhangzottal! Méghozzá bántóan nem azonos – és a különbséget mindenki ellenőrizheti, ha a koncertről készült videofelvételt (amit a tévé adott le) összehasonlítja a lemezzel. Sötét üzelmeket sejtek: Malekék neve még a borítón sem szerepel, ugyanakkor az ki van írva, hogy a felvétel a BS-ben készült, ‘95. november 15-én. Nem kezdtem „nyomozni” az ügyben azon túl, amit a két fülemmel hallok, de engem mindenesetre bánt ez a dolog, mert szándékosan félrevezetőnek érzem.
Ezzel eljutottunk minden koncertlemez feneségéhez – ahhoz, hogyan dolgozzák fel a nyersanyagot a stúdióban. No, leszámítva a fentebb említett csúnyaságot, a Zorán Koncert jól vizsgázik. Nagyon jó, hogy az apróbb-nagyobb hibázások – kedvencem a Hé ‘67 „kvázi-duettje„ :) és a „dzsákmányolt jövő” a Vadkelet-ben – fenn maradtak a lemezen. A hangszeres játék már élőben is nagyszerű volt, azt hiszem (de lehet, hogy tévedek), hogy „kozmetikázni„ már nem sokat kellett rajta. A hangmérnöki munka lényege persze nem is a „kozmetikázás”, hanem az, ahogyan elérik, hogy a lemezen a zenekar megszólalása egyszerre legyen tiszta, világos, és ne vesszen el a BS-re jellemző hangtér sem. Ebből a szempontból egyszerűen szuper a lemez!
Csak néhány szót a közreműködő zenekarról: Zorán csapata alapjaiban azóta sem sokat változott, de azért voltak tagcserék. A veszteségek között a basszista Dandó Péter a legfájóbb – ő néhány héttel a koncert után elhunyt. Az ízes herrrmokiás Czomba Imre szerencsére csak a koncertekről hiányzik mostanság. A remek ‘95-ös vokál (Magyar Hajnalka, Faith Ildikó, Galambos Attila) színvonalát szerintem azóta sem sikerült felülmúlni. A többi muzsikussal (Papp, Sipeki, Csurgay, Horváth, Szabó) ma is rendszeresen lehet találkozni Zorán társaságában.
Peppers