Nyomtatás

2003. november

Egy este a Metro Klubban...

Retrospektív recenzió 2003-ból

Az album, mely az első magyar koncertlemez kitüntető címét viseli, több kiadást is megért. A bakelitkorszak utáni első, 1991-es CD-verzióját az tette különössé, hogy az élő műsor után kislemezek felvételei következtek. Ezt a nyilvánvaló szerkesztési malőrt sajnos a sokkal jobb hangminőségű 2000-es kiadáson is sikerült megismételni. A legfurább az, hogy úgy tűnik, a vegyesfelvágott-koncepcióval nagyon is elégedett volt a szerkesztő, a kiválasztott kislemezeken viszont igazítani próbált egy keveset. Ezen kár volt fáradozni... A Metro szinte megszámlálhatatlanul sok kislemezfelvételének minőségi kiadása még várat magára – irányítsuk most figyelmünket a koncertlemez lényegére!

Ha a klasszikus felállású Metro slágerszerzőjét, Schöck Ottót a billentyűk mögött 1970-ben váltó Fogarasi Jánosnak csak annyi érdeme lett volna, hogy azon a bizonyos estén a zongorára tette a Lemezgyártól kölcsönkapott Uher magnetofont, máris hálával emlékezhetnénk rá. Szinte hihetetlen, hogy ez a primitív rögzítési technikával készült felvétel milyen jól szól, és milyen nagyszerűen adja vissza a Metro Klub sokat idézett hangulatát.

A zenekar nagyjából Frenreisz- és Zorán-nótákat játszik; Schöck-szerzemény nem szerepel a rögzített műsorban. Gyors egymásutánban tizenegy beatdalt adnak elő. Nincs itt semmi abból a dzsesszes, art-rockos hangzásból, amit a Metro egyes felvételeinek szokás tulajdonítani. A műsort egyszerű, bluesba hajló rockandrollok adják, néha az az ember érzése, hogy a basszus és a dob „minden számban ugyanazt játssza".

A siker viszont tapintható és megérdemelt. „Kösz!„ – rikkant bele Frenreisz és Zorán a mikrofonba. „Szívesen máskor is!” – sikolt vissza egy hölgyrajongó. Később valaki a közönségből „Máriát" követeli... Máriára nem kerül sor, helyette énekelnek Júliáról és azokról a lányokról, akinek a megfogott szürke egeret a kezébe adták. Azután kissé súlyosabbá válik a hangvétel: következik a Lóg a falon egy fekete kard, Az én életrajzom, és A szerelem hív, hív... Így fejeződik be az este.

Akár a közönség, akár a „kritikus" fülével hallgatom: nagy-nagy érték ez a koncertlemez a magyar beatzene történetében.

Porosz Péter