Nyomtatás

2012. október 20. szombat

Csányi István

1964-ben születtem Budapesten.

Gyermekéveimet vidéken töltöttem, gimnáziumi érettségit Aszódon szereztem 1982-ben.

Ezután a MAFILM-ben rendezőasszisztens-gyakornok voltam, majd ezt követően a Madách Színház alkalmazásában álltam 1989-ig.

Zenei tanulmányaimat 1982-ben a MÁV zeneiskolájában kezdtem szaxofon szakon, majd 1985-től a Postás Zeneiskolában folytattam. Itt léptem be első zenekaromba, a Bumm együttesbe.

1989-ben a Zizi Labor együttes tagja lettem, azután néhány évig „vendéglátós” zenekarokkal külföldön játszottam.

1992-ben megalakítottam a saját bossa-nova formációmat, amellyel itthoni klubokban léptünk fel.

1994-ben – egy beugrást követően – a Deák Bill Gyula band tagja lettem és ezután kezdődött session-zenészi pályafutásom.

Az elmúlt közel húsz évben számos neves énekes és zenekar produkciójában vettem részt. Néhány név a „sokkal több” közül: LGT, Demjén Ferenc, Irigy Hónaljmirigy, Neoton, Zséda, Hevesi Tamás, Császár Előd, EDDA, TNT.

1999-ben előadóművész-tanári diplomát szereztem a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz-tanszakán szaxofonból.

1990-től Sík Olgánál tanultam énekelni.

9 éve szaxofont tanítok a gödöllői zeneiskolában.

Játszom szaxofonokon, EWI-n, billentyűs- és ütőhangszereken és vokálozom.