Flaszter
1999. április
Sohasem voltam sikerhajhász
Beszélgetés Sztevanovity Zoránnal
Sztevanovity Zorán 1961-ben alakította meg a Metró együttest, amelynek tíz évig énekese, szólógitárosa és vezetője volt. 1971-től szólóénekes. 1982-ben Liszt Ferenc díjjal tüntették ki. 1967 óta 135 újságban 322 cikk jelent meg róla. Néhány címszó: Az intellektuális zenei vonalat képviseli hazánkban. Több mint harminc éve van a pályán. „Nem csak gondot űz, el is gondolkodtat". Nyugalom, harmónia, szentimentalizmus, humánum, s egy küzdelmesen nem megtisztított, hanem megtartott jellemű ember érzései, gondolatai áradnak felénk dalaiból. Születésnapja alkalmából köszöntjük a népszerű művészt, aki koncertkörútja szervezése közben szakított időt arra, hogy munkatársunk néhány kérdésére válaszoljon.
– Az interneten az egész alkotói pályáját átfogó ismeretanyag található. Magyarországon ezt még igen kevés előadóművész mondhatja el magáról...
– Mindig is fontosnak tartottam, hogy lépést tartsak a technika fejlődésével. Eredetileg elektromérnöknek készültem, két évet jártam is a Műszaki Egyetemre, s ugyan a zene mellett döntöttem, a vonzalom megmaradt e tudomány iránt. A kezdetektől fogva – amikor számomra is hozzáférhetővé vált – érdekelt a számítógép. Engem azonban nem elégített ki, hogy használhattam, működési elve jobban izgatott... Az Internet által kínált lehetőségek lenyűgözőek, semmihez sem hasonlítható, új távlatokat nyújtanak.
– Végignézve honlapját, úgy hiszem: nagyon unhatja már, hogy több mint 30 éves pályafutása alatt minden újságírónak el kellett mesélnie élettörténetét. Ez több száz újságcikket jelent, s hol van akkor még a televízió, illetve a rádió...
– Aki közszereplést vállal, vállalni kell az összes jó és rossz vonatkozásával együtt. Én csak azon csodálkozom, akad még olyan ember – azok közül, akik szeretik a zenémet –, hogy ne tudna rólam legalább nagyvonalakban valamit. Talán már unják is... Azért én megpróbálom mindig kicsit más aspektusból elmesélni a történeteket.
– Nem arra céloztam, hogy a közönség unja... Ha már ez szóba került, soha nem merült föl szerzőtársai Dusán, Presser Gábor és Ön között a „szakítás" gondolata ilyen hosszú idő alatt?
– Soha egyetlen percig sem! Egyrészt azért nem, mert olyan sok időt nem töltünk együtt, hogy megunjuk egymást. Másfelől, amikor együtt dolgozunk a zenére, a munkára koncentrálunk. Teljes az összhang közöttünk, nagyon hasonló a gondolkodásunk, a világszemléletünk, s ez kezdettől fogva meghatározó volt.
– Miből merít erőt, ha élete „hullámvölgy periódusba" kerül?
– Nem gondolkodom azon, hogy épp mi volna jobb, s hogy kitől, avagy mitől várhatok segítséget. Sorba veszem a megoldandó feladatokat, s teszem a dolgomat... Természetesen, ha igazán nagy bajba kerülök, mögöttem áll a család, a barátok. A feleségem halálakor nagyon sokat segített rajtam az ő támogatásuk. Nekem a felvetett kérdés a kábítószer-élvezőket juttatta eszembe. Bevallom: Angliában egyszer én is kipróbáltam, de először és utoljára. Egyébként semmi közöm a dologhoz! Nem éltem vele, és nem is fogok... Mivel tinédzser lányom van, rémülten figyelem a jelenséget. Ijesztő, hogy egyre többen használják ezeket a szörnyű, önpusztító eszközöket.
– Nyilatkozataiból kiderül: kiváló a kapcsolata lányával.
– Úgy érzem, teljes és kölcsönös a bizalom kettőnk között. Mindent megbeszélünk. Életem legboldogabb szakasza az ő születéséhez kapcsolódik, s az utána következő néhány évhez.
– Önben nagyon erős az empatikus készség...
– Ezt hál’ Istennek ki is élhetem a Calypso rádiónál.
– Utána szokott-e nézni pszichológiai tárgyú könyvekben bizonyos problémaköröknek?
– Nem tartom szükségesnek, bár nem árt, ha az ember felkészült. Úgy hiszem. nem az én feladatom túlzottan elmélyedni a lélektan rejtelmeiben.
– Zárkózott ember benyomását kelti. Amennyiben valóban így van: ez a tulajdonság Ön szerint nem áll szöges ellentétben a zenészi hivatással?
– Nem érzek ellentmondást a zenészi pálya, és az én nem kimondottan extrovertált beállítottságom között. Bár egy nálam jobban „kifelé forduló" ember talán némely területen könnyebben veszi az akadályokat ebben a szakmában. S mivel ez egy szakma – a maga összes gyönyörűségével együtt is – számomra nem kérdés, hogy mikor mit kell tennem.
– A tennivalóknál maradva: most éppen mi tölti ki mindennapjait?
– A március végén induló koncertkörút szervezése, a próbák egyszóval a gépezet beindítása. Az ország szinte minden nagyvárosában fellépünk: Gyulán, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben, Kecskeméten, Szombathelyen, Sopronban, Győrben, hogy csak néhány helyszínt említsek. Aztán április végén a Sportcsarnok következik. Számomra a koncertezés egyre nagyobb örömet jelent. Élvezem a közönség felém áradó szeretetét, a koncertkörutak hangulatát.
– A koncertek után mi lesz a soron következő feladat?
– Az idei lemez anyagának összeállítása, amely terveim szerint sokkal életigenlőbb lesz, mint az ezt megelőző években....
F. Szeberényi Csilla