Kelet-Magyarország
2000. május 13. szombat
Régen szórakozás volt a zenélés
Amikor elsötétül a nézőtér, semmi más nem fontos, csak a közönség és a muzsika
A Zorán-koncert után még egy fél órával is várakoztak néhányan, hogy dedikáltathassák Az ablak mellett című új lemezt, vagy egy-egy féltve őrzött fényképet.
A Váci Mihály Művelődési Központ hangversenytermének közönsége emlékezetes fogadtatásban részesítette a zenészeket, hiszen három alkalommal is ráadásra „kényszerítette" s csapatot.
Az öltözőben, a megkésett vacsora előtti rövid interjút adott a Kelet-Magyarországnak.
– Az első középiskolás beatélményem a Metró együttes. Akkor az volt a célotok, hogy magatokkal ragadjátok a fiatalokat. Most mindenki ült. Mi történt a három évtized alatt?
– Lehiggadtunk, megkomolyodtunk, érettebbé váltunk. Sok-sok tanulás van mögöttünk. Elsajátítottuk a szakma minden fortélyát, profivá váltunk. Akkor még amatőrködtünk, mindnyájan más pályára készültünk. Ma már másképpen gondolkodom a zenéről. Akkor csak szórakozás volt, most teljes egyéniségünket beleadjuk a zenébe, felelősséget kell vállalnunk mindenért. A zenéért és a szövegért egyaránt.
– Rólad azt olvasni, hogy a rock filozófikus ágát képviseled. Megváltozott a világfelfogásod?
– Húszévesen másképp gondolkodik az ember, mint ötvenévesen. A tapasztalatok, amelyeket megszerzünk, beleépülnek minden tevékenységünkbe. Az előadóművészet különösen érzékenyen reagál a változásokra.
– A dalaidat jellemzi valamiféle rezignáltság, önirónia, mintha a beteljesíthetetlen lehetőségek fájdalma szólna bennük.
– Inkább a szkepszis, ami a világgal, az embernek önmagával szemben működik. Sohase szerettem, ha valaki nagyon szid másokat, csak önmagát nem képes kritikusan szemlélni. Én úgy érzem, nekünk nincs ezzel problémánk. Ez is megjelenik a zenénkben.
– A gondolatiságot mennyire fogadja jól a közönség és a szakma?
– A közönség nyitott, nagyon sok fiatal van a koncertjeinken. Amit mi csinálunk, az nincs egyedül a világon. Bob Dylan, Paul Simon és mások voltak az elsők, de ma is vannak, akik ezt a stílust művelik. Az kétségtelen, hogy ezzel a zenével nehezebb sikert aratni, mint az elfelejthető muzsikával. A mai felgyorsult világban ezzel a meditációra késztető, nem tolakodó zenével könnyen hátrányba kerülhet az ember.
– Sokan nem tudtak eljönni a mai koncertre. Miért?
– Mert nem tudták kifizetni a jegy árát. Támogatók nélkül még így sem tudnánk elérni, amit szeretnénk. Többek között azt, hogy minél többször találkozzunk a közönséggel, hiszen enélkül értelmetlen lenne az egész. Ez a kis csapat nem foglalkozik mással, csak a zenével. Amikor elsötétül a nézőtér, semmi más nem fontos, csak a közönség és a zene. Mindegy mennyien ülnek a nézőtéren. Amit mi produkálunk, nem függ a nézők számától.
– Megérkeztek valahová, kipakoltok, próbáltok. A koncert végén összerakjátok a cuccot. Településről településre.
– Ettől függetlenül, minden helynek megvan a maga egyedisége. A koncert a beteljesülés legfontosabb pillanata. Nyíregyházára szinte minden évben eljövünk. A benyomások nagyon fontosak a koncert sikere szempontjából is.
– Mennyire vagy Dusán, Presser, hiszen a legtöbb dalod zenéjét, szövegét ők írták?
– Mindketten nekem írják a dalokat, így ezek személyre szabottak. Ha megkérdeznéd őket, azt mondanák, amit én, hogy nem lehet bennünket szétválasztani. Mind a hárman benne vagyunk a dalokban. Igazi csapatmunka ez. Engem mindig ez éltetett. Már a Metró zenekarban is.
– Ötvennyolc éves vagy. Meddig lehet ezt csinálni?
– Amíg járni tud az ember, meg élteti a zene.
Nagy István Attila