Gyulai Hírlap
2000. november 3. péntek
Zorán ismét sikert aratott
Október 10-én megtartotta szokásos koncertjét Sztevanovity Zorán, a népszerű zenész-énekes, aki évek óta állandó vendége a gyulai művelődési központnak. A borsos jegyárak ellenére színültig megtelt a nézőtér, s nem is kellett csalatkoznia a közönségnek, Zorán és zenésztársai újra maradandó élményt nyújtottak az érdeklődőknek. Ezúttal csak négy „segítője" volt az egykor Metro-tagnak: a szinte elmaradhatatlan társ, Sipeki Zoltán, aki megint elkápráztatott bennünket könnyed és önfeledt gitárjátékával, valamint három csinos és nem utolsósorban gyönyörű énekhangú vokalista lány. Mint Zorán elmondta, a kisebb létszámnak az az oka, hogy ezúttal az énekhangzásra fektették a fő hangsúlyt, ami nem jelentette azt, hogy lemaradtunk volna a többi hangszer élvezetéről, hiszen a mai modern kori berendezéseknek köszönhetően azok hangját is hallhattuk.
A hatalmas sikert arató előadás végén rendkívül készségesen állt rendelkezésemre a művész. Sőt, nagy örömmel és megnyugvással fogadta azt, hogy jelen voltam a koncerten, ugyanis – mint mondta – általában nem ez a jellemző kollégáimra, akik mintegy sablonszerűen, kötelező házi feladatként végigkérdezik őt, aztán az előadás kezdete előtt elhagyják a koncert színhelyét...
– Több koncertjén voltam már és úgy vettem észre, hogy szívesen jön városunkba. Így van ez?
– Nemcsak Gyulára, hanem mindenhová szeretek járni, nekem a koncertezés egyenlő a vidékkel, hiszen a fővárosi, általában évi egyszeri előadásomon kívül a többi vidéken történik. Büszkén mondhatom, hogy határainkon túl is (így például Szlovákiában és Romániában) szívélyesen fogadnak bennünket. A vidékre járás nagy boldogság a számunkra, ez szinte családi összejövetelnek számít.
– Mennyi munka van egy ilyen turné előtt?
– Rengeteg, sokan el sem hinnék, hogy több hónapot készülünk keményen a turnéra. Én ugyanis nem szeretem, ha nincs rendesen megszerkesztve a műsor, remélem, látszott most is, hogy nem rutinszerűen tesszük a dolgunkat, hanem mindent kiadva magunkból.
– Milyen szempontok szerint állítja össze egy-egy koncertsorozat dalait? Van-e változtatás egyes helyszínek között?
– Nem, ez nem lehetséges. Az egész egy megkoreografált műsor, amely olyan, mint egy színházi előadás, tehát minden részletre figyelni kell.
– Több egykor slágert – Egy szót se szólj, Az élet dolgai – a korábbi alkalmakkor áthangszereltek. Ez az állandó szakmai megújulás iránti törekvés jele vagy csak egyszerűen unják ezen dalokat?
– Az igazi zenésznek nagyon fontos a változatosság, s az improvizáció. A mi műfajunk nem teszi lehetővé a színpadi improvizációt vagy a szólózást, ezért más eszközökhöz, például a hangszereléshez folyamodunk, amely számunkra is igazi csemegét jelent.
– Miért van az, hogy az Ön korosztályán kívül jóval fiatalabbak is hallgatják dalait, illetve járnak a koncertjeire?
– Ezt igazából az érintettektől kellene megkérdezni. Mi nem céloztunk meg egy bizonyos korosztályt, de nagyon örülünk, hogy valóban több generációnak okozunk örömet a zenénkkel. Gondolom, a korosztályok nyitottsága miatt is van ez. Aki érzékenyebb a szövegre, annak többet mondanak dalaink, mint aki csak a dallamra fogékony.
– Presser és Dusán. Két állandó szerzője önnek, mégis, Presser néhány budapesti szereplésétől eltekintve, nem lépnek fel együtt. Miért?
– Dusán tényleg nem szeret színpadon szerepelni, pedig már sokszor próbáltam rá hatni ez ügyben, ő azonban hajthatatlan. Annak idején is ő szállt ki elsőként a Metróból, mert már akkor is a televíziózás érdekelte inkább. Már végigjárta a tévés szamárlétrát, jelenleg egy produceri irodája van a fővárosban, ez a munkája a szövegírás mellett teljesen leköti és kielégíti őt.
– Melyik kedvesebb az ön számára: a Metro-korszak avagy a szólókarrierje?
– Nem lehet és nem is akarok különbséget tenni a kettő között. A Metro együttes a fiatalságot, a gondtalan életet és zenélést jelentette, ezzel szemben a szólókarrierem a férfivá válás időszaka lett. Presser Pici is más számokat írt már akkoriban, mint azelőtt.
– A Metro felbomlása után rövid ideig a nagy reménnyel indult Taurus együttesben is zenélt, amely azonban hamar megszűnt. Hogyan emlékszik erre az időszakra?
– Amikor a Taurusba kerültem már haldoklófélben volt a zenekar. Számomra egy jó kirándulás volt ez az időszak. Hatalmas élményt jelentett nekem, hogy abban a bandában együtt játszhattam a sajnos fiatalon elhunyt egykor gitárvirtuózzal, Radics Bélával.
– Nekünk pedig az jelentett örömet, hogy újfent részesei lehettünk a mindig meg-megújuló Zorán koncertjének, amely nem az utolsó volt Gyulán, ugyanis a zenész megígérte, hogy a következő esztendőben ismét családias hangulatot teremt a gyulai színpadon.
Oláh Ferenc