Nyomtatás

2006. november 3. péntek

Új Zorán-album: Közös szavakból

November végén jelenik meg Zorán új albuma, Közös szavakból címmel. A lemez 11 vadonatúj dalt tartalmaz, egytől egyig Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeményei. Érdekes mellékkörülménye a mostani megjelenésnek, hogy Zorán, Presser Gábor és Dusán éppen 30 évvel ezelőtt, 1976 őszén kezdtek el közösen dolgozni (egy dalban meg is emlékeznek erről az „apróságról”) – az album mégsem ennek jegyében készült, nem visszapillantás és nem összegzés, hanem nagyon is a mának, a máról szóló alkotás.

A felvételek már tavasszal elkezdődtek Presser Gábor házi stúdiójában (az Electromantic Stúdióban), és október 28-án fejeződtek be a Tom-Tom Stúdióban. A legutóbbi, új dalokat tartalmazó Zorán-album, az Így alakult öt évvel ezelőtt jelent meg, így nem csoda, hogy az érdeklődök körében komoly várakozás előzi meg az új CD-t.

Bár a lemez csak a hónap végén kerül a boltokba, néhány dala már az október 17-én indult és jelenleg is tartó országos turné műsorában is szerepel. Ilyen még nem fordult elő Zorán pályafutásában: a közönség olyan dalokat is hallhat a koncerteken, amelyeket még sehol nem volt alkalma megismerni. Ráadásul abszolút „frissen sült” dalokat, hiszen a turné első két hetében még javában zajlottak a stúdiómunkálatok. Az új dalok erejét mutatja, hogy a koncerteken éppoly forró fogadtatásban részesültek eddig, mint a klasszikusnak mondható Zorán-slágerek.

Az album dalai:

Penitencia4:18
Közös szavakból3:23
Ki figyel rám?2:31
Alszol a vállamon4:09
Harminc2:21
Maradj a hangszernél5:27
Hiába vársz4:41
A máshol élők városa2:45
Vihar6:34
Csak a szerelem4:16
A sziget3:55


A következő hetekben a Diszkográfia rovatban két-három naponta megjelentetjük egy-egy új dal szövegét és közreműkődőit: legalább a szövegeket hadd lehessen ízlelgetni, amíg az album a boltokba kerül.