Független Délvidék
1993. december 17. péntek
Zorán – hangerő nélkül
„Minden jegy elkelt!„ – hirdette a Zorán koncertjét beharangozó plakátra ragasztott felirat, de a jegy nélkül maradt emberek – fiatalok és idősebbek egyaránt – képtelenek voltak elfogadni azt a szomorú tényt, hogy nem láthatják a magyar zenei élet egyik kimagasló alakját, és elszántan vadásztak a megváltást jelentő belépőért. Akinek sikerült a „kincs" birtokába jutnia, boldogan furakodott a belépésre várakozó tömegbe, és megpróbált minél közelebb kerülni a bejárathoz. A jegy nélkül maradt rajongók keserűségét talán nem is lehet szavakba önteni...
Megszámlálhatatlanul sok koncerten fordultam meg eddigi pályafutásom során, volt szerencsém nyomon követni az alig ismert, amatőr zenekaroktól a világhírű megasztárokig nagyon sok zenész tevékenységét. A könnyűzene előadói és a rock szörnyei egymás mellett foglalnak helyet a felejthetetlen emlékeim között. És mégis... Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy életem egyik legemlékezetesebb koncertje a 30 éves pályafutását ünneplő művész bajai fellépése volt! Zorán csutkáig letekerte a hangerőt, száműzött a színpadról minden torzítót, erősítőt, vagy más zajkeverő szerkentyűt, és jubileumi koncertjén új köntösbe öltöztette a jól ismert dalokat, amelyeket akusztikusan, „majdnem" egy szál gitáron mutatott be a közönségnek. Tudni kell róla, hogy ő a magyarországi unplugged-mozgalom szellemi atyja, és miután döntő mértékben hozzájárult a hangerő nélküli koncertek meghonosításához (hazánkban az EDDA és a PA-DÖ-DÖ voltak az úttörők), kézenfekvő volt, hogy ezen az ünnepi koncertsorozaton visszatérjen a gyökerekhez.
Az énekes személyisége olyan közvetlen, és dalszövegei annyira intimek, hogy mindenki magáénak érezheti őket. Ezért is van, hogy Zoránt nem lehet csak a zenéjéért szeretni. Annyira kedves, szimpatikus ez a csodálatos művész, hogy azonnal belopja magát a hallgató szívébe, és szerencsére nem ábrándítja ki rajongóit. A koncert hangulata őrületes volt, sorra zendültek fel az ismert és kedvelt Zorán-dalok, s bátran kijelenthetem, hogy nemcsak az énekes és zenekara érezte jól magát a bulin, hanem ennek a felszabadultságnak nagy része átragadt a közönségre is. Ebben a fantasztikus légkörben Zorán bebizonyította, hogy az erősítők és torzítók használata nem vezet feltétlenül igényes zenéhez, hiszen elegendő egyetlen gitár, néhány kiegészítő hangszer, és páratlan hangjával – amely úgy be tudja tölteni az egész termet és a lelket! – máris beköltözik a rajongók szívébe. Csodálnivaló, hogy tiszta tudott maradni, és továbbra sem áll mögötte hatalmas gépezet, ahogy ez manapság szokás. Továbbra is egyedülálló, sajátos irányban halad, amit nem lehet nem tisztelni. A zenéje és szövegei most is elbűvöltek. Érezni, hogy azoknak énekel, akik szeretik.
A koncert előre tervezett befejezési időpontja már réges-régen elmúlt, de a közönség fergeteges tapsorkánja újra és újra színpadra követeli a páratlan művészt, akinek bensőséges, közvetlen kitárulkozása ismét lenyűgöz. Már a sokadik ráadásnál tartunk, és Zorán bűvésztarsolyából az elmúlt 30 év újabb gyöngyszemei kerülnek terítékre, de mint minden meseszép álom, ez a koncert is véget ér. Zorán! Köszönöm ezt a nagyszerű élményt, amit a koncert meghallgatása okozott.
„A szerelemnek múlnia kell, ha múlik, akkor fájnia kell, hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él..." – énekelte Zorán a koncerten, amelynek óriási sikerét látva tiszta szívvel nyugtázhatom, hogy a rajongók Zorán iránti szerelme sohasem hal meg. Ez a szerelem halhatatlan!
Lőrinczi Csaba