Koncertjein kétéves kortól felfelé megtalálható minden korosztály képviselője. Fellépéseit zsúfolt termek, tapsviharok, slágereit vele együtt dúdoló közönség kíséri. Ő pedig immár harminc esztendeje áll ki a színpadra a maga szerény, kedves módján, kezében az élete részévé vált gitárjával. Több, mint negyed százada, úgyszólván folyamatosan sikere van anélkül, hogy mindennapjait reklámfogásként, vagy csak úgy, hangos, világgá kürtölt botrányok „színesítenék". A romantika végigkíséri egész eddigi pályafutását, ám dallam- és szövegvilága mégsem válik egyhangúvá, ellenkezőleg, minőségét megőrizve folyamatos megújulásra képes. Talán ez a titka annak, hogy idősebbek és fiatalabbak egyaránt szívesen hallgatják dalait.

A koncert előtti készülődés amúgy is rövid idejét meglopva sikerült néhány percet beszélgetnem Zoránnal.

– Bizonyára sokan sokféleképpen feltették már az idegen hangzású neve miatt adódó kérdést, ami mostanában sajnos egyébként is jobban előtérben lehet. Önök mikor települtek át Magyarországra?
– Belgrádban születtem, az apám diplomata volt. Először Prágában éltünk kiküldetésben, majd Budapestre kerültünk, s az akkori események miatt itt is ragadtunk.
– Bizonyára érdekes élmény volt diplomatagyerekként idegen országban lakni.
– Cseppet sem volt kellemes. Gyerekként csak azt éreztük, hogy nem az anyanyelvünk szerinti, hanem magyar iskolába kellett járnunk, s hogy jó ideig idegenekként kezeltek bennünket, s elég komoly elzártságban éltünk.
– Ma hol érzi otthon magát?
– Most már Magyarországon, de jó pár évnek el kellett telnie, mire azon vettem észre magam, hogy belgrádi látogatásaim után már ide jöttem haza.
– Mikor járt utoljára szülőföldjén?
– Két és fél éve. Mióta tart a háború, nem voltam arrafelé.
– Hogyan vélekedik az ottani szétesett világról?
– Egyrészt – valahol a lelkem mélyén – szégyellem magam az ott történtek miatt. Másrészt pedig borzasztóan elkeserít az egész. Rengeteg rokonom, ismerősöm lakik még ma is ott, s emiatt talán olyan dolgokról is tudok, amiről a sajtó sem. Ez viszont egy külön téma lenne.
– Ezek az események milyen hatással vannak dalaira?
– Némelyik átértékelődött, egészen más értelmet nyert. Ilyen például a Romantika című számban a „porrá hamvad a romantika...", melyet ma már sajnos szó szerint kell érteni. De a Fehér sziklákról, azaz a tengerpartról is nem elsősorban az önfeledt fürdőzés jut ma eszünkbe.
– Pályafutása harminc évéből mit tart a legfontosabbnak?
– Nem vagyok a múlton tépelődő típus, összegzést készíteni más dolog, mint rágódni azon, ami már úgyis megtörtént. Én a mának, s főleg a jövőnek élek. („Nekünk a holnap lesz majd szép")
– Dalainak jó része lírai, romantikus hangvételű. Az életben is közel áll az ezekben megszólaltatott érzésekhez, hangulatvilághoz?
– Amit elénekelek, azt mindig vállalom is. Ezt is.
– Tervek?
– Hamarosan egy vadonatúj nagylemezzel jelentkezünk, amin a gárda azért a régi lesz.
A gárda s persze Zorán ezen a koncerten is fergeteges volt. Az első vastaps a Kócos kis ördögök-nél jött be, majd követte a többi. Az idősebbekben bizonyára felsejlett ifjúságuk néhány perzselő nyara, mikor a Metrós számokat hallgatták, de épp ily szívesen merült bele a fiatalabb nézősereg is A szerelemnek múlnia kell lágy dallamába. A pattogósabb ritmusú számokat pedig ütemes tenyércsattanások kísérték, s az ismerősebb dallamakkor, refrénekkor a bátrabbak hangjukat is ki merték ereszteni. Egyszóval hangulatos, jó buli volt, s remélhetőleg nem kell túl sokáig várni a folytatásra. A mostani koncertet viszont valószínűleg nem élvezhettük volna, ha nincs: a Westel, az Aral Hungaria, Westel 900, akiknek Zorán ezúton is köszönetet kíván mondani.

•	Nyomtatóbarát változat