Öt év után ismét új lemez, megjelent a Körtánc • Kóló. Sokkal szebb, mint a képek alapján vártuk. Nézzük, mi van rajta, elsőként a legfontosabbak, a dalok:
Aztán a közreműködő zenészek, szintén fontosak:
Presser Gábor, Jávori Ferenc Fegya, Sipeki Zoltán, Borlai Gergő, Horváth Kornél, Szabó Tamás, Lantos Zoltán, Kovács Ferenc (Öcsi), Óvári Éva, Kabelács Rita, Péter Barbara.
A zenéket szokás szerint Presser Gábor szerezte, egy dalnak Zorán a zeneszerzője (Mikor növünk fel?), egy dalnak pedig Jávori Ferenc Fegya (Esküvő). A dalok szövegét természetesen Sztevanovity Dusán írta.
Kapható a jobb lemezboltokban, például a Kultúrbarlangban.
2011. október 4. kedd
Webshop!
Visszatérő látogatóink emlékezhetnek, hogy a Kultúrbarlang régi kedves partnerünk. Már-már hagyomány, hogy egy új lemez megjelenésekor Zorán a Kultúrbarlangban dedikál: régebben a kis udvariboltban a Teréz körúton, legutóbb pedig a Kertész utcai nagy üzletben.
Tavaly az együttműködést magasabb szintre emeltük, az Antológia 74›79 DVD kiadásásval.
Most pedig elindul a Kultúrbarlang Webshop Zorán csatornája, ahol lemezeket, CD-ket, DVD-ket és koncertjegyeket is vásárolhatnak, rendelhetnek az érdeklődők, látogatók, rajongók, vagyis önök, kedves közönség.
1982 óta, mióta van a Kerepesi út-Hungária körút sarkán sportcsarnok (Budapest Sportcsarnok, Papp László Budapest Sportaréna), Zorán kilencszer lépett fel önálló koncerten igazán nagy közönség előtt. Hatszor a régi csarnokban, háromszor (2003, 2005, 2007) az új Arénában.
Idén decemberben lesz a tizedik, jegyek már kaphatóak.
Ízelítőnek pedig két videó a legutóbbi koncertről:
Az összeállítást, amely Toulouse-Lautrec festményeiből, plakátjaiból készült és Zorán 2005-ös Aréna-koncertjén a kivetítőn volt látható, most megnézhetik a YouTube-on is!
2011. március 9. szerda
Que reste-t-il de nos amours
Zorán és Hegyi Barbara Que reste-t-il de nos amours.
Az 1942-ben íródott francia dal a Magyar Televízió Aranyág műsorában hangzott el 2010. decemberében.
Közreműködnek: Czomba Imre zongora, Sipeki Zoltán gitár, Glaser Péter bőgő, Gyenge Lajos dob.
Kattintásra nagyobb méretben is megnézhető.
2011. január 4. kedd
Antológia 74›79
Vásárláshoz a legjobb hely a kiadó: a Kultúrbarlang, 1073 Budapest, Kertész u. 42-44.
Ez azért is nagy hír, mert Magyarországon válogatásalbum csak ritkán éri el ezt a példányszámot.
Mindenkinek köszönjük aki vásárlásával hozzájárult a lemez sikeréhez!